Kómából
épülő, autista, illetve hiperaktív gyerekek állapotának javulásában,
problémáik levetkőzésében segít egy új rendszer, amely többek között
videójátékokra épít.
(Forrás: SG)
A közelmúltban egyre nagyobb figyelem irányult a
CyberLearning Technology LLC cég S.M.A.R.T. BrainGames névre keresztelt
technológiájára, amely kifejezetten gyermekek megsegítésére készült. Az
elgondolás szerint a súlyosan sérült, rehabilitációval küzdő, autista,
vagy éppen hiperaktív kis betegek legalább részleges gyógyulásában
óriási szerepet játszhatnak a speciális számítógépes játékok, amelyek
egyrészt a közérzet javításával, a kezeléssel járó fájdalom
enyhítésével, másrészt bizonyos agyi funkciók felerősítésével
segíthetnek.
A neuro-feedback már
évtizedek óta létező rendszer, amelyben bizonyos agyhullámok
kiváltásáért jutalmazzák az alanyt. A videójátékok bevonása azonban
viszonylag új – és meglehetősen sikeres – ötletnek számít, amely már
kifejezetten a gyermekeket célozza meg. A S.M.A.R.T. ezen belül is az
agyi sérülésekkel, hiperaktivitással, illetve a tanulási képességekkel
kapcsolatos problémákra összpontosít. A megoldást eredetileg a NASA
alkalmazta, amely a pilóták figyelmét igyekezett fenntartani a hosszú
repülések alatt, és rászoktatni őket, hogy vészhelyzetekben is
maradjanak nyugodtak. Az 584 dollárt, vagyis mintegy 120 ezer forintot
kóstáló rendszer kompatibilis a PlayStation és Xbox
konzolokkal.
A tesztalanyok egy
speciális sisakkal a fejükön próbálhatják ki a játékokat, amely a
visszacsatoló rendszerbe továbbítja a megfigyelt agyhullámok adatait. A
rendszer ezután eldönti, hogy milyen irányba befolyásolja a vezérlőt,
vagyis korlátozza, vagy engedje szabadabbra a játékosokat. Az orvosok
szerint a legjobban az autós játékok váltak be, amelyeknél fokozott agyi
tevékenység hatására jobban gyorsulhatunk, míg a kívánt agyhullámok
hiánya esetén lassul az autó és nehezebbé válik a
kormányzás.
Az elmúlt hónapokban
több sikeres kísérletet folytattak le, súlyosan sérült gyermekekkel.
Akadt köztük például baleset után agyhalottnak nyilvánított, majd a
kómából évek alatt felépülő gyermek, akinek újra meg kellett tanulnia
beszélni, járni, önmagát ellátni. Leukémiás betegek a ráksejtek ellen
küzdhetnek a játékokban, míg az autisták egy távoli szigeten élhetnek át
virtuális kalandokat.
A sikerek
ellenére azonban akadnak ellenzők, akik elsősorban a magas költségek és a
kezelés újdonsága miatt aggódnak. Szerintük a már bevált módszerek –
amelyeknél a társadalombiztosítás is segít az anyagiakban – jobban
megfelelnek, míg mások úgy vélik, hogy kellő odafigyeléssel és
óvatossággal több eredményt érhetnek el. Vigyázni kell ugyanis arra,
hogy a pácienseknél milyen játékokat alkalmaznak, mert csakis a
megfelelő eljárással érhetik el a feszültség, a nyugalmatlan állapot
visszaszorulását.