Ranschburg
szerint a mai iskolarendszer mindenkit megpróbál teljesen kiszorítani
magából, aki kicsit kilóg.
(Forrás: Népszabadság)

Már az első évben nagyon sokat lógtam. Jó, hát hajlamos
vagyok a linkelésre. Elvitt a társaság – meséli Anna, aki kétszer járta
a második évet egy belvárosi gimnáziumban. Felgyülemlő igazolatlan órái
miatt eltanácsolták az év végén. – Az osztályfőnök agyonterrorizált
minket, egy idő után már rettegtem tőle. Utált, mert hangosan nevetek és
megmondom a véleményemet – meséli a lány, majd kora minden hevével
fakad ki: minek megy tanárnak az, aki nem szereti a
gyerekeket?

– Lehetetlen, hogy a
pedagógus minden tanítványát szeresse – véli Ranschburg Jenő
pszichológus. – Itt is, mint ahogy az élet más területein,
elkerülhetetlenül működik a rokonszenv-ellenszenv mechanizmusa. Ebből
következik, hogy vannak a „szeretem gyerekek” és vannak azok, akik
ellenérzéseket váltanak ki a tanárból. Minél ellenszenvesebb egy gyerek,
annál inkább meg akar tőle szabadulni a pedagógus. Nem ritka, hogy a
tanárt annyira irritálja egy-egy diákja, hogy már nem tudja elviselni –
magyarázza, majd hozzáteszi: akkor van baj, ha a pedagógust ellenszenve
vakká teszi a gyerek képességeire is, mert „ha pofátlan, biztosan hülye
is”. Ezt a disszonanciát sajnos általában úgy oldja fel a pedagógus,
hogy leértékeli a gyereket.

– Mindig
összeszorult gyomorral indultam reggel az iskolába. Nehezebben ment a
tanulás, mint másoknak. Viszont, ha visszakérdeztem az órán, a tanárok
lehülyéztek – mondja Gergő, aki végigbukdácsolta az első gimnáziumi
éveket. – Amikor úgy éreztem, hogy tiszteletlenül beszélnek velem a
tanáraim, én is átvettem ezt a stílust. És ez már nem tetszett
nekik.

Gergő folyamatos
kudarcélményei miatt iskolakerülő lett, végül esti gimnáziumba került. A
család szűkös anyagi forrásai miatt azonban dolgoznia is kellett.
Viszont a munka mellett nem tudott tanulni, sorozatban megbukott. Végül
el kellett hagynia az iskolát. Csakúgy, mint Annának.

A bevezetőben bemutatott lányt csak egy ideig
szippantotta magába a környékbeliekből verbuválódott társaság, majd az
állandó füvezésből is elege lett. Azonban sem a szüleivel, sem a
tanáraival nem tudta megbeszélni problémáit.

– Anyuval néha lehetett beszélgetni, de sosem volt elég
ideje rám – meséli. – A tanáraimat nem érdekelte, hogy mi bajom, csak
leadták az anyagot és kész. Egy idő múlva már úgy voltam vele, hogy ha
ők letojnak, én is ezt teszem velük.

Ranschburg szerint a mai iskolarendszer mindenkit
megpróbál teljesen kiszorítani magából, aki kicsit kilóg. Az iskolák
többsége szerinte még mindig a kispolgári értékrendszer tüneteit hordja
magán. Így, aki nem ezt követi, netán annak ellen is áll, azt kiveti
magából.

Anna és Gergő végül a
Belvárosi Tanodában kötött ki, csakúgy, mint Laci.

– Mindig is kívülálló voltam – mutatkozik be a
fiatalember, aki három középiskolát „fogyasztott el”, mielőtt a Tanodába
érkezett. – Részegen, beszíva jártam az órákra, már ha bementem
egyáltalán – mondja. Laci több tárgyból bukásra állt. Megállapodást
kötött az első iskolával: ha elmegy, nem buktatják meg. A többi
iskolában már be sem járt az órákra. Drogok kábulatában élte világát:
bulizott, utazgatott. Egy idő múltán azonban elege lett magából,
változtatni akart.

– Be kell látni,
hogy bizonyos speciális eseteket nem tud kezelni a hagyományos
iskolarendszer – mondja Gulyás Péter, a Belvárosi Tanoda igazgatója, aki
szerint nem is ezzel van a gond, hanem a problémák megoldásának
módjával. Gulyás szerint az iskolának – ideális esetben – a gyerekkel és
a szülővel együttműködve kellene keresnie a megoldást, végső esetben
egy olyan oktatási intézményt, ahol a diák folytathatja
tanulmányait.

– Pozitív jelnek
tekinthető, hogy egyre több intézményvezető és pedagógus keres meg
minket, kér tanácsot – mondja az igazgató.

Ranschburg Jenő élesebben fogalmaz: a hagyományos
pedagógia nem tud mit kezdeni azzal, hogy az iskolások különböző
divathullámok bűvöletében élnek, nem veszik komolyan a normákat, sokan
kábítószert fogyasztanak. A pedagógus pedig, ha nem bír a gyerekkel,
gyakran elégtelenekkel bünteti.

Gergő huszonegy évesen érettségi előtt áll a Belvárosi
Tanodában, középiskolai pályafutásának negyedik
állomásán.

– Nekünk ez a másféle
oktatási stílus jön be. Nem vagyunk béklyóba kötve, oldott hangulatban
tanulhatunk. Itt kaptam kedvet a tanuláshoz, és jó eredményeim vannak –
közli. Anna és Laci is megtalálta a helyét, mindketten érettségi előtt
állnak a tanodában.

A Belvárosi
Tanodában az elmúlt tizenöt év alatt nem változott a jelentkezők száma.
Azok a nehezen kezelhető gyerekek ugyanis, akiknek a szülei nem
engedhetik meg a fizetős iskolát, ide jönnek. Évente több mint kétszáz
fiatal jelentkezik, ám csupán tíz százalékukat tudják
felvenni.