• Címlap
  • Hírek
  • Tallózó
  • Történelem
  • Történelemtanítás
  • TTE
  • Átláthatóság
  • Adatvédelem
  • English
Hirdetés

Kérjük, segíts, hogy folytathassuk munkánkat!

Számlaszámunk: 11705008 – 20133762.

A támogatás bankkártyával itt lehetséges.

Nagyon köszönjük.

Igen az iskolákra, nem az igazgatóikra
2006. május 16. kedd, 0:00

A
koalíciós partnerek egyeztették azt a két fontos elvet, amely szerint az
iskolának a település életében is nagy jelentősége van, vagyis szükség
van a megőrzésére, ugyanakkor az ott folyó oktatásnak is hatékonynak
kell lennie.
(Forrás: Népszabadság)

A koalíciós partnerek egyeztették azt a két fontos
elvet, amely szerint az iskolának a település életében is nagy
jelentősége van, vagyis szükség van a megőrzésére, ugyanakkor az ott
folyó oktatásnak is hatékonynak kell lennie – ez derült ki Gyurcsány
Ferenc szavaiból a választmányi ülésen. A miniszterelnök úgy
fogalmazott: a gyerek és a tanár érdekeit kell néznünk – ebben a
sorrendben -, ugyanakkor nem feltétlenül kell foglalkoznunk az
iskolaigazgatók érdekével.


A
talányos kijelentésből az következik, hogy a koalíció a kis iskolák
megtartani vagy bezárni problematikáját a tagiskolákkal működő
kistérségi társulások keretében oldaná meg. Erről tájékoztatta lapunkat
az oktatási programról szóló egyeztető tárgyalások egyik résztvevője is.


A társulás nem új keletű
elképzelés: Arató Gergely, az oktatási tárca MSZP-s politikai
államtitkára korábban már beszélt arról, hogy a kormány a társulások
keretén belül képzeli el az alsó tagozatok helyben tartását. A
részletekről azt mondta: helyben megtarthatja például négy társult falu
az alsó tagozatát, de az adminisztrációt, a fejlesztőmunkát, az egyéb
szolgáltatásokat közösen végezhetik, amivel pénzt spórolnak meg.
Gyurcsány Ferenc tehát nem véletlenül mondta azt, hogy az
iskolaigazgatók érdeke a legutolsó, amit figyelembe kell venni a kis
iskolák ügyének megoldásakor.


A
társulásban a felső tagozat, illetve a középiskola már egy nagyobb
településen működne: így garantálható a színvonal. A diákoknak lesz hová
továbblépniük: olyan iskolába, ahol megfelelő a szaktanári ellátottság.
A kis iskolák alacsonyabb színvonalú oktatása ugyanis részben abból
fakad, hogy nincs elég szaktanár. Nagyobb létszámra viszont már föl
lehet venni megfelelő pedagógusokat.


A társulások ugyanakkor nem feltétlenül hoznak
megoldást minden kis iskola problémájára. Néhányukat nagy esélylyel így
is bezárják majd – azt az intézményt, ahová még egy- osztálynyi gyerek
sem jár, még ebben a formában is értelmetlen volna megtartani.

Akkor tudunk dolgozni, ha Ön is segít!


Vissza

TTE-tagok figyelmébe:

Éljen a lehetőséggel!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

TTE-közösség

TTE a Facebookon

Youtube-csatorna

Tankönyvek

Hisztorizás podcast

Szlovák-magyar közös múlt

Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciája

„Vissza a jövőbe!”- A közösségi média és az AI hatása a történelemre

A Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciájának állásfoglalása

Eddigi konferenciáink

Galéria

„Őseinket felhozád…” – Magyar őstörténet

Támogatók

A tte.hu működésének támogatója

Adomány

Címkék

alapvizsga aláírásgyűjtés civil Civil Közoktatási Platform családtörténet előadás emléknap gyász interjú Különóra módszertani cikk NAT tankönyv TTE-konferencia Tényleg!? történelmi atlasz törvény álhírek állásfoglalás érettségi

Partnerek

  • Impresszum
  • Alapszabály
  • Tagdíj
  • Belépési nyilatkozat
  • Támogatás
  • Kapcsolat
Történelemtanárok Egylete 1997-2017