• Címlap
  • Hírek
  • Tallózó
  • Történelem
  • Történelemtanítás
  • TTE
  • Átláthatóság
  • Adatvédelem
  • English
Hirdetés

Kérjük, segíts, hogy folytathassuk munkánkat!

Számlaszámunk: 11705008 – 20133762.

A támogatás bankkártyával itt lehetséges.

Nagyon köszönjük.

Huszonöt éves a szmájli
2007. szeptember 27. csütörtök, 0:00

Itthon
legfeljebb egy évtizede találkozhatunk a leginkább elektronikus
üzenetváltásban használt, írásjelekből álló mosolygó fejecskével, pedig
az első smiley-t huszonöt éve pötyögték be egy amerikai
számítógépbe.
(Forrás: origo)

Saját bevallása szerint Scott E. Fahlman, a
pittsburgh-i Carnegie Mellon Egyetem professzora használta először –
vagy legalábbis a legelsők között – a kibertérbeli kommunikációban
elterjedt, karakterekből álló, mosolygó fejecskét.


Az egyetem honlapján külön oldalt szenteltek az
évfordulónak, s az első szmájlit tartalmazó üzenetet is publikálták,
melyet egy 1982 októberi biztonsági mentéseket tartalmazó szalagról
bányásztak elő még 2002-ben. Az itt olvasható információkból kiderül,
hogy az első digitális vigyort 1982 szeptember 11-én, 11 óra 44 perckor
gépelte be Fahlman, amit az egyetem számítógépes hálózatáról elérhető
elektronikus faliújságon publikált.


Ezen egy olyan eszmecsere zajlott, melynek résztvevői
azt vitatták meg, miként lehetne a legegyszerűbben jelezni a digitális
párbeszédben a nem komolyan veendőnek szánt megjegyzéseket. Az ötletek
között többek közt az alábbi jelzések szerepeltek: (*), (*%), {#},
\__/


Végül Scott E. Fahlman
javaslata vált be, aki az azóta ismert karakterláncot ajánlotta a vicces
megjegyzések jelölésére: :-). Ugyancsak ő javasolta, hogy a szomorú
megjegyzéseket kövesse 🙁 jelölés. A karakterkombinációt hamarosan az
egész egyetemen alkalmazták a számítógépes hálózaton való
kommunikációban, és azóta is igen népszerű a kis ikon alkalmazása
e-mailben, sms-ben egyaránt.


Az
elektronikus kommunikációt használók fantáziája azóta szmájlik ezreivel
bővítette az érzelmek is minden más kifejezésére hasznos
„karakterkészletet”. Télapótól kezdve *<|:-)> 
Batmanen  ]B-) és a szerelmesek által kedvelt csókjelen :-* át
az ökörig 3:-o minden kifejezhető néhány egyébként ritkán használt
írásjellel.


A szmájlik
népszerűségére mi sem jellemzőbb, mint hogy az eredetileg karakteralapú
jelzéseket elkezdték színes, izgő-mozgó ikonokká fejleszteni, amiből
később biznisz lett: ma már pénzért árulják a grafikusok tervezte,
szövegbe illeszthető fejformákat. Persze ez már sokaknak nem tetszik:
míg némelyeket kifejezetten irritál a szöveg olvasása közben felbukkanó
élénksárga- vagy narancs színekben pompázó fej, mások azt hangoztatják:
elvesztettük azt a képességünket, hogy egy közönséges levélben a
szöveggel érzékeltessük – ezt most viccből mondtuk, vagy
komolyan?

Akkor tudunk dolgozni, ha Ön is segít!


Vissza

Alrovatok

1989 (források)

Családtörténeti életútinterjúk

Forrásközlések

Tényleg!

Történelmi hírek

Történelemtanárok (36.) Országos Konferenciája

„A haza nem lehet ellenzékben?” A magyar társadalmi megosztottság mítosza és valósága

Eddigi konferenciáink

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

TTE-közösség

TTE a Facebookon

Youtube-csatorna

Tankönyvek

Hisztorizás podcast

Szlovák-magyar közös múlt

Projektszám: 2023-2-HU01-KA210-SCH-000169882

Galéria

Cigányok a történelemtanításban

Támogatók

A tte.hu működésének támogatója

Adomány

Címkék

alapvizsga aláírásgyűjtés civil Civil Közoktatási Platform családtörténet előadás emléknap gyász interjú Különóra módszertani cikk NAT tankönyv TTE-konferencia Tényleg!? törvény vita álhírek állásfoglalás érettségi

Partnerek

  • Impresszum
  • Alapszabály
  • Tagdíj
  • Belépési nyilatkozat
  • Támogatás
  • Kapcsolat
Történelemtanárok Egylete 1997-2017