Itthon
legfeljebb egy évtizede találkozhatunk a leginkább elektronikus
üzenetváltásban használt, írásjelekből álló mosolygó fejecskével, pedig
az első smiley-t huszonöt éve pötyögték be egy amerikai
számítógépbe.
(Forrás: origo)

Saját bevallása szerint Scott E. Fahlman, a
pittsburgh-i Carnegie Mellon Egyetem professzora használta először –
vagy legalábbis a legelsők között – a kibertérbeli kommunikációban
elterjedt, karakterekből álló, mosolygó fejecskét.

Az egyetem honlapján külön oldalt szenteltek az
évfordulónak, s az első szmájlit tartalmazó üzenetet is publikálták,
melyet egy 1982 októberi biztonsági mentéseket tartalmazó szalagról
bányásztak elő még 2002-ben. Az itt olvasható információkból kiderül,
hogy az első digitális vigyort 1982 szeptember 11-én, 11 óra 44 perckor
gépelte be Fahlman, amit az egyetem számítógépes hálózatáról elérhető
elektronikus faliújságon publikált.

Ezen egy olyan eszmecsere zajlott, melynek résztvevői
azt vitatták meg, miként lehetne a legegyszerűbben jelezni a digitális
párbeszédben a nem komolyan veendőnek szánt megjegyzéseket. Az ötletek
között többek közt az alábbi jelzések szerepeltek: (*), (*%), {#},
\__/

Végül Scott E. Fahlman
javaslata vált be, aki az azóta ismert karakterláncot ajánlotta a vicces
megjegyzések jelölésére: :-). Ugyancsak ő javasolta, hogy a szomorú
megjegyzéseket kövesse 🙁 jelölés. A karakterkombinációt hamarosan az
egész egyetemen alkalmazták a számítógépes hálózaton való
kommunikációban, és azóta is igen népszerű a kis ikon alkalmazása
e-mailben, sms-ben egyaránt.

Az
elektronikus kommunikációt használók fantáziája azóta szmájlik ezreivel
bővítette az érzelmek is minden más kifejezésére hasznos
„karakterkészletet”. Télapótól kezdve *<|:-)> 
Batmanen  ]B-) és a szerelmesek által kedvelt csókjelen :-* át
az ökörig 3:-o minden kifejezhető néhány egyébként ritkán használt
írásjellel.

A szmájlik
népszerűségére mi sem jellemzőbb, mint hogy az eredetileg karakteralapú
jelzéseket elkezdték színes, izgő-mozgó ikonokká fejleszteni, amiből
később biznisz lett: ma már pénzért árulják a grafikusok tervezte,
szövegbe illeszthető fejformákat. Persze ez már sokaknak nem tetszik:
míg némelyeket kifejezetten irritál a szöveg olvasása közben felbukkanó
élénksárga- vagy narancs színekben pompázó fej, mások azt hangoztatják:
elvesztettük azt a képességünket, hogy egy közönséges levélben a
szöveggel érzékeltessük – ezt most viccből mondtuk, vagy
komolyan?