Az
elfojtás és elhallgatás évtizedei után egyszeriben az egész német nemzet
szembesült a náci diktatúra rémtetteivel és a zsidók
megsemmisítésével
(Forrás: Múlt-kor)

Több mint húszmillió német ismerte meg 1979. január 22.
és 26. között a Holocaust című amerikai tévésorozatból a Weiss nevű,
fiktív zsidó orvoscsalád kínszenvedésének történetét.

Az összesen hat órás, négyrészes
film után ezerszámra érkeztek megrendülést és együttérzést tolmácsoló
telefonok és levelek a művet vetítő tévétársaságokhoz.

A német napilapokban,
folyóiratokban, a televízióban és a rádióban egymást követték a hosszú
időn át elhallgatott témával foglalkozó írások és műsorok.

A Spiegel 1979. január 29-i
számában a magazin akkori kiadója, Rudolf Augstein így jellemezte sok
német magatartását: „Náci múltamról nem szívesen beszélek”. Az illetők
ezután kijelentették, hogy úgymond semmit nem tudtak a nácik által
elkövetett bűntettekről, nyomban kétségbe vonták azok valóságtartalmát,
de ugyanakkor beismerték: „A háború érzéketlenné tett. Aztán hirtelen
rádöbbentem, hogy egész idő alatt csak a magam és a családom sorsával
törődtem. A zsidók sorsa kívül maradt látóteremen”.

A Stern című hetilap akkori főszerkesztője, Henri
Nannen 1979. február 1-jén arról számolt be lapjában, hogy a sorozat
első részének megtekintése után felesége sírva fakadt, visszaemlékezett
arra, amit ő mint fiatal „árja” nő átélt, és feltette a kérdést:
„Istenem, mi is történt velünk, hogy megengedtük ezt?” Saját szerepéről
Nannen így írt: „Igen, én tudtam róla, de túlságosan gyáva voltam, hogy
tiltakozzam ellene. Az a kérdés fel sem merül, hogy tehettem volna-e
bármit is ellene. A szörnyű kérdés az, vajon miért egy amerikai filmre
volt szükség ahhoz, hogy megértesse velünk: holokauszt mindenütt van. Ma
is, negyven év múltán is.” (…)

Teljes cikk