A
rendszerváltás óta eltelt húsz évet vizsgáló kétnapos, nemzetközi
társadalomtudományi konferenciát tartottak Budapesten az Eötvös Loránd
Tudományegyetem és a Politikatörténeti Intézet szervezésében. (Forrás:
Népszabadság)

A konferencián neves
hazai és külföldi előadók értékelték a rendszerváltást és az azóta
eltelt két évtizedet, egyebek közt arra keresve választ, hogy milyen
fordulatot hozott 1989 a világban, a térségben és Magyarországon, hogyan
alakultak át a nemzetközi viszonyok és a társadalmak a rendszerváltozás
után – és egyáltalán: lezárult-e az átalakulás.

Pénteken Michael Burawoy szociológus tartott
nyitóelőadást. A Kaliforniai Egyetem profeszszora azzal kezdte, hogy
1989-ben mindenki arról beszélt: „valami véget ért”. Egyesek a
szocializmust temették, mások a történelem végéről, avagy az illúziók
korszakának lezárultáról értekeztek. Pedig 1989-ben nem ért véget semmi,
„legfeljebb a végek illúziójának lett vége”; amíg létezik kapitalizmus,
addig szocializmus is lesz.

Burawoy
szerint a szocializmus újra fel fog bukkanni a térségben, ha nem is
abban a formájában, ahogy azt eddig ismertük. Elmélete szerint, ahogy a
tizenkilencedik-huszadik század „két kapitalista hulláma” során mindig
létrejöttek a piac ellen szerveződött mozgalmak – először a munka, majd a
föld és a pénz áruvá tétele miatt, a munkásjogokat, majd szociális
jogokat követelve –, úgy a jelenlegi, harmadik hullám, a globális piac
is meghozza majd a maga ellenmozgalmát, csak az ezúttal nem helyi
munkásmozgalmakból, vagy nemzetállami szinten fog megszerveződni. Korunk
kapitalizmusának ugyanis a természet áruba bocsátása a legfőbb
jellemzője, és ez elleni reakcióként globális szintéren fog újra
megjelenni a szocialista gondolat, fő célkitűzése pedig az emberi jogok
követelése lesz – a létezésért való küzdelemben. Ami tehát a
tizenkilencedik században még utópisztikus szocializmusként, a
huszadikban államszocializmusként jelent meg, az a huszonegyedik
században szociális szocializmusként fog megjelenni; a„ következő
évtizedekben az ellenállás globális lesz”.

Ellehetetlenítve

Az
új rendszer és a mai kapitalizmus legitimitása címmel tartotta a
szombati nyitóelőadást Bayer József, az MTA Politikatudományi
Intézetének volt igazgatója. Szerinte sokan egyoldalúan használják a
legitimitás kifejezést. Ennek iskolapéldája a 2006-os zavargások és az
azt követő politikai válság megítélése: az ellenzék illegitimitásról
beszélt, amit a szabályos demokratikus választások miatt nem mondhatott
volna. Az ellenzék „delegitimációs stratégiája” gyengítette a
kormányhatalom legitimitását, nagymértékben csökkentette az ország
kormányozhatóságát, ellehetetlenített minden reformot, és megingatta az
egész politikai rendszerrel szembeni közbizalmat. A politológus szerint
ennek káros hatásait még tapasztalni fogják a következő kormányok is,
amelyeknek „elmulasztott reformokkal, zilált közállapotokkal” és
társadalmi elégedetlenséggel kell szembesülniük. „Amíg nem jön létre a
gazdasági emelkedés általános közérzete és nem alakul ki egy új
értékrend, amely találkozik az állampolgárok elemi igazságérzésével, nem
várható a legitimációs deficit megszűnése.”
Etnikai
zászló

Magyarország EU-csatlakozása
után egyfajta külpolitikai tanácstalanság uralkodott el az országban. A
csatlakozás nem oldott meg elvárt célokat, nem lett kiegyensúlyozott
regionális politika, és a kisebbségvédelem kérdése sem rendeződött –
mondta Galló Béla politológus. Szerinte Magyarországnak a „föderatív
szerkezet előnyösebb lenne”, és „egységesebb, intelligensebb, a
belpolitikát nem kiteregető” nemzeti reprezentációra lenne szükség,
ugyanis a külpolitikát a nemzeti konszenzus nélkül nem lehet hatásosan
képviselni semmilyen fórumon. A rendszerváltás termékének nevezte az új
nemzetállamok létrejöttét Krausz Tamás történész. A kelet-európai
nemzetállamok nem értelmezhetők a rendszerváltás nélkül, és kevés azt
mondani, hogy kizárólag a globalizációra adott válaszként jöttek volna
létre. A régió hatalmi elitjei bevonultak az etnikai zászló alá,
sikerült kirekeszteniük a konkurenciát, népcsoportokat állítottak
egymással szembe, hogy aztán az etnikai zászló alatt úgymond nemzeti
egységet hirdessenek, ami több országban vérfürdőt
okozott.
Tátongó szakadékok

A társadalom fele a rendszerváltás vesztesének
tekinthető – ez már Ferge Zsuzsa szociológus véleménye. „Az elképesztő
adathiány miatt nagyon nehéz megállapítani, hogy a rendszerváltás milyen
hatással volt a magyar társadalomra”. Az MTA gyermekszegénység elleni
programjának vezetője azt mondta: annyi biztos, hogy 1989 után mostanra
radikálisan csökkent a munka, mint létfenntartó foglalkozás iránti
tisztelet, és lényegében a létbiztonság is megszűnt. A paternalista
közfelelősség helyébe belépett az egyéneket felszabadító önfelelősség. A
szociológus azt mondta, kétszer annyian vesztettek a rendszerváltáson,
mint amennyien nyertek. „A rendszerváltás előtti időszakhoz képest 25
százalékra tehető a nyertesek, és 45-50 százalékra azok aránya, akiket a
veszteségek: a munkabiztonság, munkajogok gyengülése és a jövedelmi
viszonyok gyengülése személyesen is
érintenek”.
Lenullázva

A
rendszerváltástól a rendszerválságig címmel tartott előadást Szalai
Erzsébet, az MTA Politikai Tudományok Intézetének tudományos
tanácsadója, aki a hazai „újkapitalizmus” súlyos válságáról értekezett.
Rámutatott, hogy a rendszerváltás nem a civil társadalom hatására, hanem
belső hatalmi alkuk eredményeként jött létre, aminek köszönhetően egy
kiszolgáltatott, félperiferikus gazdaság jött létre. A külföldi tőkének
szinte az összes erőforrásunkat kiszolgáltattuk, nemzetgazdaságról tehát
csak korlátozottan beszélhetünk. A társadalom válságjelenségeit –
alacsony foglalkoztatás, morális válság, a nők fokozódó elnyomása vagy a
társadalmi agresszió növekedése, a demokratikus intézményekbe vetett
hit elpárolgása – a 2008-as világválság csak tovább fokozta, ma már
Szalai Erzsébet szerint nyílt krízisről beszélhetünk. A világválságot
szerinte az okozta, hogy „a globális tőke felfalja önnön létfeltételeit,
súlyosan károsítva a társadalom szövetét” – és ez a felzabálási
folyamat felgyorsult. A védekezésre képtelen, torz szerkezetű gazdaság
pedig megszorítási spirálba került, így a gazdasági egyensúly legfeljebb
rövid távon javulhat – az ismert szocio lógus szerinttehát a rendszer
súlyos válságban van, és ez a tarthatatlan állapot tartósnak
bizonyulhat. A rendszerváltás pedig szerinte megbukott: a lakosság
harmada létminimum alatt él, intézményeink recsegnek-ropognak, közben
pedig úgy teszünk, mintha önálló ország lennénk, pedig mozgásterünk
egyenlő a nullával.