Huszonhárom
éve halt meg az albánok Sztálinja, aki beszüntette a vallást, megölte a
civiltársadalmat. A most nyolcvanöt éves Schütz István 1958-ban
Tiranában fordította Enver Hoxha szavait. (Index)

[…]

Hoxha egy
gazdag gjirokastrai szőnyegkereskedő család gyermekeként látta meg a
napvilágot 1908. október 16-án, édesapja kapcsolatai révén királyi
ösztöndíjjal Franciaországba ment, de egyetemi tanulmányait nem fejezte
be. Hivatalos életrajzával szemben a világháború előtti albán kommunista
mozgalomhoz nem volt köze, de Tirana felszabadításakor már az első
sorban masírozott, a korábban készült partizános képekre pedig
odaretusálták.

A háború után a
kommunisták élére álló Hoxha agyonlövette az értelmiségiek nagy részét.
Uralma alatt a felszabadító harcok 28 ezer áldozatánál is több ember
élete szárad a lelkén.

A civil
életet azzal akarta elfojtani, hogy hétvégén társadalmi munkában
dolgoztatta az embereket. (A mozgalomnak az Összpontosított ökölcsapás
az imperializmusra nevet adták.) Így építettek például csatornákat az
országban. A norma úgy volt kiadva, hogy volt, aki csak hétfőn hajnalban
ért haza, reggel meg mehetett dolgozni a hivatalos
munkahelyére.

A templomokat,
mecseteket lerombolták vagy polgári célra alakították át, a vallási
ünnepek helyett államikat vezettek be, a papokat átnevelő táborokba vagy
börtönökbe küldték. Albániát 1967-rte a világ első ateista államává
nyilvánították, amit az 1976-os alkotmány deklarált.

Miután a hetvenes évek végén Albánia Kínával is
szakított (az akkoriban a pekingi magyar követségen dolgozó Réti említi
könyvében, hogy a barátság idején a kínai híradók és cikkek alapján úgy
tűnt, hogy Albánia egy európai nagyhatalom), kitört a bunkerépítési láz.
200-800 ezer bunkert építettek a legjobb minőségű portland
cementből.

A nagyobb bunkereket úgy
teszteltek, hogy beültették a tervezőt, a kivitelezőt és a párttitkárt,
egy T-34-essel rálőttek egy repeszgránátot; ha összedőlt, akkor selejt
volt, ha nem, akkor kitüntették a túlélőket. (A lakótelepeket közben
olyan anyagból építették, hogy a házak két év múlva mállani
kezdtek.)

Életének utolsó másfél
évében megvakult. Akinek száját óvatlanul elhagyta a régi albán
közmondás – a vak holló még feketébbnek tűnik -, az sok jóra nem
számíthatott. (Az egész országot átszőtte a besúgóhálózat – már az
általános iskolában továbbtanulás járt azért, ha valaki feljelentette a
szüleit vagy a barátait.)

A Blokknak
nevezett villanegyedet, az elit lakóhelyét, kerítés vette körül, a
terület négy oldalán pedig négy tank állt állandóan járó motorral,
teljes harckészültségű személyzettel.

Enver Hoxha halálából az albánok bizonyos fokig máig
nem tértek magukhoz, és nem értik, hogyan tehették ezt meg velük. A
múltat feltár munkák alig-alig jelennek meg Az elit, legyenek demokraták
vagy szocialisták, Hoxha idején kezdték pályájukat, és legfeljebb azon
vitatkozhatnak, hogy ki volt kisebb kommunista a
másiknál.

A halála után Tirana
központjában épített piramis alakú mauzóleumba a holttestet már nem
vitték át. Az épületben most diszkó működik, illetve gazdasági
kiállításoknak ad otthont. Schütz István 1958 után 1988-ban, három évvel
Hoxha halála után utazhatott legközelebb Tiranába, ahol az akadémia
felkérésére számolt be az albanológia terén végzett
kutatásairól.