Március elején egy olyan tanári kerekasztal megbeszélésen vettem részt, amelynek a témája a dezinformáció ellenni tanórai fellépés volt. Pontosabban véve történelemtanároknak kívánt segítséget nyújtani ahhoz, hogy diákjaikat felvértezhessék a hamis információk és álhírek ellen. A rendezvény a Történelemtanárok Egylete, a British Council, és az Idea Alapítvány rendezésében valósult meg. Mindjárt elöljáróban szeretném megjegyezni, hogy a kezdeményezés jobbára hiánypótló, égetően fontos.

Amiről konkrétan szó volt, az egy kidolgozott középiskolai óraterv, ahol az úgynevezett laterális olvasás állt a középpontban. A laterális olvasás, habár elég misztikusan hangzik, lényegében azt az eljárást takarja,  amikor más forrásból is utánajárunk egy-egy hír, állítás hitelességének. A laterális olvasás párja a horizontális olvasás. A horizontális olvasás során az elénk kerülő tartalmakról azok megjelenítése, tipológiája, az abban megfogalmazottak kohéziója, és a saját ismereteink alapján próbáljuk eldönteni, hogy higgyünk-e a bennük foglaltaknak. A horizontális olvasás meglepően hatékony tud lenni leginkább az egyszerű, igénytelenül összerakott, manipulatív oldalak esetén.

 Történelemórai feladatra lefordítva a laterális olvasás úgy nézett ki, hogy a fiktív tanóra fiktív diákjai – őket a jelenlévő tanárok alakították –  elképzelik magukat 1939. szeptember 2-án. Otthon vannak, amikor csöngetnek és egy ismeretlen férfi áll az ajtóban. Kezében az Az Est című újság aznapi példányát lobogtatja. A címlapon óriási betűkkel virít, hogy Lengyelország megtámadta Németországot. A diákok három csoportra osztva oldanak meg feladatokat. Ezeknek feladatok megoldásához szükségesek a diákok saját telefonjai. Az első csoport a tankönyvben néz utána háború kirobbanásának okainak, a második csoport egy Google keresést indít ugyanerre, míg a harmadik, az Az Est újságnak néz utána szinten telefon használatával. A kapott válaszok alapján döntik el, hogy a címlapon szereplő állítás igaz, vagy hamis.  A feladat megbeszélése során felvetettem, hogy érdemes lenne bevenni a feladatok közé a mesterséges intelligencia használatát is, mivel viharos gyorsasággal vált általánosan használt keresési és szövegírási eszközzé. Erre lényegében bármely elérhető termék alkalmas.

Lényegében ennyi volt a laterális olvasáshoz kapcsolódó órai feladat, ugyanis a diákokat játszó tanárok pillanatok alatt felmondták, amit a feladatból leszűrhető és felmondható a diákok számára. Ám szerintem érdemes egy kicsit mélyebben is megvizsgálni a dolgot. Az első, amit fontosnak gondolok, hogy  szerencsésebb lett volna egy általános iskolában is használható feladatot bemutatni. Habár elhangzott, hogy ugyanolyan jól használhatók – némi módosítással – az ilyen jellegű feladatok általános iskolában is, mégis egy 11. évfolyam számára készültet mutattak be.

Ezzel alapvetően több gond is van. Az egyik az, hogy minél korábbi életkorban lenne érdemes felkészíteni a gyerekeket arra, hogy alapszinten képesek legyenek különbséget tenni a hihető, és a nem hihető között. A másik probléma az idő, amiből mindig kevés van tanórán.  Így egy feladatnak jó lehet, de módszeresen elmélyülni a tényellenőrzések hogyan és mikéntjében nincsen idő. A legnagyobb probléma mégis magával a módszerrel van. Korunk téves posztmodern világszemlélete szerint nem létezik objektív igazság. Pusztán narratívák léteznek. Megfordítva a dolgot azt mondhatjuk, hogy a meghatározó kortárs világnézet szerint egymás mellé rendelt, mégis versengő narratívák alapján írható le a világ. Így minden elbeszélés az elbeszélő szemszögéből igaz, minden ettől eltérő narratíva értelemszerűen hamis. Vagyis pusztán vélemények állnak egymás mellett, adott esetben egymással szemben. A vélemények hierarchiáját már nem azok igazságtartalma határozza meg, hanem, hogy ki tudja a saját véleményét mások felett érvényesíteni. Ilyen módon a narratívák konkurálnak egymással, elfogadottságuk pedig pusztán elbeszélőjüktől függ. Ebből pedig az következik a tanár számára, hogy lehet nem egy olyan diákja, aki megtanulja ugyan a tananyagot, mert osztályzatot kap érte, de nem úgy tekint rá, mint ami az igazságról szól. Így az a módszer, hogy nézzük meg máshol mit írnak, ha írnak egyáltalán az általunk keresett témáról, nem lesz igazán hatékony. Ezzel a módszerrel küzdeni álhírek, és tévhitek ellen kicsit olyan, mint lyukas kanállal merni a levest.

Ezzel nem azt állítom, hogy teljesen használhatatlan lenne a laterális olvasás módszere, ám ez a módszer feltételez egyfajta bizalmat a diákok részéről a tanáraik, és az általuk hitelesnek tartott források irányában. Márpedig ez a bizalom egyáltalán nem magától értetődő.

Az alapból meglévő ismeretelméleti probléma mellett további nehézséget okoz, hogy a ránk zúduló hírek és információk között gyakran maguk a tanárok is elveszve léteznek. Sem idő, sem energia, de leginkább lehetőség nincsen arra, hogy hozzánk eljutó minden információt ellenőrizni tudjunk. Sok tanár lehet teljesen magára hagyva a tanórákon ezekkel a problémákkal. Éppen ezért minden ehhez hasonló workshop, vagy más segédlet hatalmas dolog. Még nagyobb kár, hogy van ebben a küzdelemben valami szélmalomharc jelleg.

Folytatás

Szász Péter