A huszadik századi közép-európai zsidó élet tanítása személyes történeteken és képeken keresztül. Interjú Sárdi Dórával a Centropa Magyarország alapító tagjával. Az interjút Kádár Anna, az óravázlatot Sárdi Dóra készítette.

Hogyan éltek? – Zsidó élettörténetek a 20. században (interjú és óravzlat, pdf)

Részlet az interjúból:

[…]

Úgy tudom, a pedagógiai módszert eredetileg amerikai zsidó gimnazisták részére találtátok ki, hogy megismerhessék a kelet-európai zsidóság huszadik századi életét, mindennapjaikat, vallási szokásaikat, történeteiket, amelyek sok esetben egybeestek a diákok saját családjainak történetével is. A magyar gyakorlatba viszont ezt úgy ültettétek át, hogy az oktatási anyag vegyesen zsidó és nem zsidó gyerekek oktatásához is használható legyen.

Úgy mondanám, hogy az első fejlesztés párhuzamosan magyar nem zsidó és amerikai zsidó gyerekeknek készült, mert úgy gondoltuk, hogy az amerikai zsidó diákoknak van körülbelül annyi tudásuk a holokausztról, mint a magyar nem zsidó tanulóknak. tehát az amerikai és a magyar oktatási program fejlesztése párhuzamosan folyt.

Most specifikusan dolgozunk zsidó iskolai tanárokkal is, például most is itt van egy tanár a cseh és a magyar Lauder iskolából is. (Az interjú egy tanár-továbbképzési szemináriumon folyt, ahol cseh, magyar és szlovák tanárok vettek részt – A szerk.) Azt gondoljuk, el kell különíteni azt, hogy egy-egy filmet hogyan használunk fel zsidó és nem zsidó iskolákban. Például van egy film, ami a nőkről szól: egy nő a főszereplője, aki túlélte a koncentrációs tábort, de az anyja és a nagyanyja meghalt ott. Ő egész életében ettől a két nőtől tanult mindent, és egész életét – a háború utáni hatvan évet – úgy élte le, hogy ennek a két nőnek adózott élete minden egyes pillanatában. Mindig feltette magának a kérdést, hogy ők hogyan döntöttek volna, hogyan oldottak volna meg helyzeteket. Amikor egy zsidó iskolai tanárnak mutattam meg a filmet, rögtön azt mondta, hogy ezt ő nőnapon fogja a gyerekeknek megmutatni, mert jól látszik benne, hogy a női princípium milyen átalakuláson ment át három generáción keresztül gondolkodásban öltözködésben, attitűdben és egy csomó mindenben. Egy nem zsidó iskolában ezt nehezen tudom elképzelni. Ott például azt lehet ugyanezzel a filmmel elmagyarázni, hogy a generációk hogyan dolgozzák fel a traumát. Hogyan működnek a csonkán maradt családok? Mi történt azzal a generációval, akinek nem voltak nagyszülei…

Külön kidolgoztatok valamilyen programot arra, hogy zsidóknak és nem zsidóknak hogyan mutatnátok be ezeket a filmeket?

Most abban a stádiumban van az anyag, hogy gyűjtjük a gondolatokat és az óraterveket. Ha lenne pályázati lehetőség, készen állnánk arra, hogy előkészítsük akkreditálásra a tanárképzést és magát a kapcsolódó tanítási anyagot is.

Milyen tapasztalataitok vannak a módszerrel kapcsolatban? Van már olyan iskola Magyarországon, ahol használják? Milyenek a visszajelzések?

Elég sokan használták, és tulajdonképpen nagyon pozitívak a visszajelzések, de a munka kulcsa egyelőre a tanár személyisége. Szívünk szerint csak az használhatná ezeket a filmeket, aki részt vesz egy ilyen szemináriumon előtte. Önmagában azért elég nehéz ezekkel az anyagokkal mit kezdeni. Volt már, aki a szeminárium nélkül is sikeresen használta, de olyan is akadt, akinek nem ment jól.

Mik lehetnek buktatók?

Buktatók azok lehetnek, hogy valaki nagyon nagy lelkesedéssel, de meggondolás nélkül nekimegy ennek a témának, és az osztályában olyan rasszista, antiszemita, kirekesztő hangokat provokál ki, amik jelen vannak egy-egy közösségben. Felborzolja a kedélyeket, de nem tudja lehűteni az indulatokat, képtelen bánni velük.

Ezeken a szemináriumokon éppen azt beszéljük át együtt, hogyan lehet tálalni ezt az anyagot úgy, hogy minél kevesebb veszély leselkedjen közben. Mondok egy példát: van egy film, ami a háború előtti zsidókról szól, egy evezős film. Eveznek az emberek a Dunán, és nagyon boldogok, jönnek-mennek a csónakkal, és látjuk, milyen jó az életük, aztán kitör a háború, és hirtelen vége szakad az idillnek. Ebből tulajdonképpen az derülhet ki egy rosszabb indulatú diák számára, hogy persze, a zsidók nem is dolgoztak, és hogy egész nap eveztek, hogy mennyire jó dolguk volt, ezeknek a burzsujoknak (ezek elhangzott vádak voltak egy budapesti középiskolás osztályban). Ahhoz, hogy ez elkerülhető legyen, a tanárnak a honlapon el kell olvasnia az egész önéletrajzot, meg kell néznie a családfát. Itt mindenkiről le van írva, hogy mivel foglalkozott, hogyan dolgozott, így rögtön tud majd válaszolni, hogy „igazad van, a filmen valóban ezt az aspektusát emeltük ki az életüknek, de most gyere, nézzük meg, nyissuk ki – online vagyunk –, itt az életrajz, itt van ez a bekezdés, amikor arról van szó, hogy ő napi nyolc órában könyvelő volt egy irodában. És valóban nyáron azt a három hetet evezéssel töltötte, de egyébként meg dolgozott, tehát középosztálybeli volt.” Ezt körül lehet járni: mi az, hogy középosztálybeli, mikor jött divatba a nyaralás stb.

[…]