Több
mint 160 ezren látták Debrecenben a Modem Kortárs Művészeti Galériában
(Modem) Az igazi Da Vinci című kiállítást, így végül nullszaldós
mérleget lehetett megvonni a 280 millió forintos tárlat zárásakor –
mondta a FigyelőNetnek Gulyás Gábor igazgató.
A szakmán
belül vita zajlik jelenleg arról, hogy a gigatárlatok vagy a
kisebb kiállítások kapják-e az állami támogatást, de a debreceni Da
Vinci-tárlat az állami pénzosztásban nem érintett – büszkélkedett Gulyás
Gábor a Modem különleges helyzetével. A kiállítást ugyanis a városi
tulajdonú galéria saját erőből hozta létre, igaz a 280 millió forintos
büdzsé fedezéséhez szükség volt Debrecen kezességvállalására is.
Az igazgatónak emiatt már nem kell aggódnia, a
kiállítás vasárnapi bezárásakor végül sikerült teljesíteni a nullszaldós
eredményt. Ebben persze az is jelentős szerepet játszott, hogy az
augusztusban nyílt tárlatot sikerült meghosszabbítani, így november 16-a
helyett most december 2-án kellett csak lehúzni a
rolót.
Titok még a következő nagy
dobás
A 162 ezer fizetővendég 41 százaléka
Debrecenből és környékéről érkezett, 18 százaléka a fővárosból, 33
százaléka más hazai településről jött, 8 százaléka pedig külföldi volt.
Közel ezer tárlatvezetést szerveztek tíz különböző
nyelven.
A kiállítást hétfőn már elkezdték bontani,
és az első kamion december 5-én, az utolsó december 15-én indul, hogy
New Yorkba szállítsák a kiállítást. Gulyás Gábor azt egyelőre még nem
árulta el, hogy mi lesz a Modem következő nagy dobása, de hasonló
nagyságrendű tárlatot ígért. Konkrétumokat majd januárban tudhatunk meg,
amikor is a debreceni városvezetés jóváhagyja a Modem
terveit.
Befejezték Leonardo
helyett
A Debrecenben bemutatott tárlat
különlegességét az adta, hogy Leonardo da Vinci gondolkodásmódját
igyekezett bemutatni. A korábban Firenzében, majd Tokióban bemutatott
kiállítás azt a koncepciót kívánta megjeleníteni, amellyel a géniusz
igyekezett egymásba integrálni azokat a törvényeket, amelyek az ember és
a természet működését szabályozzák.
A hazai kiállításon két eredeti
Leonardo-művet is láthatott a közönség. Az egyik egy fiatalkori
tanulmánya a művésznek, amelyet a firenzei Uffizi képtár adott kölcsön. A
több mint 2 milliárd forint biztosítási értéket képviselő lap, amelyen
Leonardo 1480 körül készült, műszaki tanulmányokat és emberalakokat
tartalmazó vázlatai láthatók, a reneszánsz zseni első műve, amelyet
magyarországi kiállításra külföldről kölcsönadtak.
A
másik Leonardo-darab Budapestről, a Szépművészeti Múzeumból való, egy
kis lovas bronzszobor harcossal, amit egyébként a XIX. században egy
magyar szobrász vásárolt meg Olaszországban, és hozott haza. A debreceni
kiállítás igazi szenzációja a Francesca Sforzának ajánlott hatalmas
lófigura volt, a Kolosszus, amely soha nem készülhetett el a művész
által megálmodott formában: 1515-ben rajzolta meg Leonardo, de az
eredetileg tervezett bronzszobor helyett csak egy agyagváltozatig
jutott, így igazi pompájában ő sem láthatta soha. Végül a debreceni
kiállításra építették meg firenzei és genovai mesterek üveggyapotból a
hét és fél méteres lószobrot, amelyet a kiállítás ideje alatt a
debreceni Modem előtt tekinthettek meg az
érdeklődők.