A Jeruzsálem 1099-es ostromát követő mészárlást vallásos őrület helyett valójában hidegvérű nyugalommal követték el – állítja a korszak egyik kutatója, aki szerint ezzel a szomszédos muszlim államok számára üzent az új keresztény vezetés. (Forrás: Múlt-kor)

A leeds-i Egyetem történésze, Alan V. Murray nemrég megjelentetett, The Demographics of Urban Space in Crusade Period Jerusalem (1099-1187) című cikkében arra kereste a választ, hogy pontosan mi is történt, amikor a keresztesek előtt egy forró nyári napon, 1099. július 15-én megnyíltak Jeruzsálem kapui. A krónikák ugyanis elég szemléletesen festik le az erőszakot, amelynek során a lovagok lemészárolták a muszlim és zsidó lakosokat.

„Megöltek minden szaracént és törököt, akit csak találtak” – fogalmaz a Gesta Francorum, majd a szerző hozzáteszi: mindenkivel végeztek, akár férfi volt, akár asszony. Az utcákat a szó szoros értelmében vérözön borította, levágott fejekből, kezekből és lábakból rakott halmok álltak mindenhol. A takarítás folyamatos volt, megállás nélkül égették a holttesteket, ám a munka befejezéséhez öt hónap sem volt elég, és a várost még akkor is kegyetlen bűz lengte be.

Bár az európai keresztény országok vezetői először elszörnyedve vették tudomásul a Jeruzsálemben történteket, elég hamar napirendre tértek ezek felett, és alig tíz év múlva a kegyetlen vallásos indulat már pozitív színben jelent meg Nogent-i Guibert, Róbert barát és Bourgeuil-i Baldric beszámolóiban. Ezen művek ideológiai pálfordulást is jelentettek: míg a muszlimokat addig közömbösen szemlélték, ekkortól váltak elfajzott tisztátlan fajjá, amelynek sorsa a megsemmisülés.

A történészek szerint a hasonló mészárlások nem voltak szokatlanok a korban, ráadásul mindez a vallási vakbuzgalom eredménye volt, amely csak fokozódott, mikor a lovagok végre elérték az áhított város falait.

Murray azonban nem ért egyet mindezzel: szerinte érdekes feltenni a kérdést, hogy a mészárlások az első napi „vallásos őrület” elmúlta után miért folytatódtak még további két napig. Emellett a krónikákban leírt kegyetlenkedések szinte szó szerint megtalálhatóak a Bibliában is, így a professzor szerint elképzelhető, hogy a valós történések az elkövetett tettek iránt érzett szégyen súlya miatt a homályba vesztek, és a szerzők csak egy sematikus, de nem kevésbé iszonyatos képet örökítettek az utókorra.

Murray szerint az első keresztes hadjárat vezetői nagyon is tisztában voltak vállalkozásuk ingatag voltával: hadseregük akármilyen sikeres is volt, mégis muszlim államok gyűrűjében hódította vissza Jeruzsálemet, így a mészárlással több legyet üthettek egy csapásra. Példát statuáltak, és megszabadultak az őket akármikor elárulni kész helyi lakosságtól, hiszen ha a kor normái szerint viselkedtek volna, akkor a foglyokat váltságdíjért cserébe kiárusították volna.