Az ORFK
első félévi bűnügyi statisztikáiból kiderül: a tavalyi adatokhoz képest
ugrásszerűen, mintegy ötven százalékkal nőtt a szerzői jogi
bűncselekmények száma Magyarországon – durván tízezerről
tizenötezerre.
(Forrás: Népszabadság)

Sőt, a rendőrség álláspontja szerint a látencia mintegy
90 százalékos, azaz csak a jéghegy csúcsát látjuk.

Kálmán András, az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait
Védő Közhasznú Alapítvány (ASVA) igazgatója szerint a jogvédő
szervezetek munkájának köszönhető, hogy a statisztika romlott, azaz,
hogy a rendőrség jobban odafigyel ezekre a
bűncselekményekre.

De – mint a
szakember hangsúlyozza – a bűnüldöző szervezet mindemellett elképesztő
elmaradásban van. A legnagyobb baj, hogy az internettel a rendőrségnél
szinte senki sem foglalkozik, mivel a netes bűncselekmények
felkutatásának a centruma a Nemzeti Nyomozó Iroda, amelynek illetékessé-
ge igen speciális: hétköznapi ügyekkel csak akkor foglalkoznak, ha
terrorista fenyegetésről, vagy más különleges bűncselekményről van szó.
Kezdeményezések ugyan vannak a rendőrségen belül – mint például a
sikeres miskolci csoport -, de nem kapják meg a kellő támogatást. Kálmán
András rendszeresen tart előadást a bűnüldözőknek, és meghökkentőnek
tartja, hogy tíz rendőrből csupán öt internetezik, de abból csak egy a
munkahelyén. Ez már csak azért is elgondolkodtató, mert számos
bűncselekményt követnek el már a világhálón, s ezek szenvedő alanya
elsősorban a szerzői jog- és a bankbiztonság.

A filmkalózkodás szempontjából túlságosan előkelő
helyen vagyunk a világban – jelenti ki Kálmán András. A Motion Picture
Association felmérése szerint a világon a negyedik helyen állunk az egy
lakosra jutó jogdíjveszteség tekintetében: Franciaország (37,4 dollár),
Nagy-Britannia (24,5 dollár), Spanyolország (24,2 dollár) – Magyarország
(23,6 dollár). Beszédes, hogy még Tajvanon (21,4 dollár) sem ilyen
magas az egy főre jutó illegális költés. Az összkép még szomorúbb, ha a
kalózkodást arányaiban nézzük: Franciaországban azért átlagosan 81,1
dollárt költ el legálisan egy polgár, míg Magyarországon csak 15,2-t –
jóval kevesebbet tehát, mint kalózkiadványokra. Míg 2004-ben a
feketebevételek aránya a teljes piac bevételeihez képest „csupán” 45
százalék volt, ez tavaly 73 százalékra nőtt. Ez azt jelenti, hogy a
veszteség kiadói szinten 102 millió dollár, mintegy 20 milliárd forint,
nemzetgazdasági szinten pedig 199 millió dollár (ebből 9 millió a „hazai
termék”, azaz a magyar filmipar kára). Körülbelül 40 milliárd forint
folyik ki tehát ezen a csatornán a nemzetgazdaságból, jelentős része az
államháztartásból. Ezekben az adatokban benne vannak az úgynevezett
háztartási – nem anyagi haszonszerzés céljából készülő – másolások is,
ami ugyan büntetőjogilag nem mindig releváns, ám gazdaságilag annál
inkább.

Kálmán András többször
találkozott a „másik oldal” képviselőivel, például fájlcserélőkkel.
Ezeknél az embereknél a technikai lehetőségek és a jogi szabadság
összefolyik, és új alapokra helyeznének mindent – azaz, amit a technika
lehetővé tesz, azt szabadon szeretnék kihasználni. Az, hogy az
audiovizuális iparág milyen gazdasági modellben tudná fenntartani magát,
az nem érdekli őket, de még az átlagembert sem – a jogvédők szerint
tudatosítani kellene, hogy a magyar film esetében ez akár létkérdéssé is
válhat.

Kálmán András szerint a
másik harc a kalózok ellen az úgynevezett progresszív módszer, azaz a jó
minőségű kínálat. De ez ma Magyarországon igencsak gyengélkedik.
Egyrészt az online-terjesztés nagyon lassan alakul ki, a nagy stúdiók
Kelet-Európában nem tudnak megegyezni a helyi internetszolgáltatókkal.
(A pornóipar viszont már régóta szolgáltat digitálisan online.) Másrészt
a hagyományos szakkereskedelem sem életképes. Az igényes készlettel
rendelkező boltok bezártak, és átvette helyüket a hipermarketek
raklaposnak becézett kínálata: csak azt tartják, amit biztosan el tudnak
adni. A fizetőképes vásárló így kénytelen külföldi internetes boltok
forgalmát gyarapítani.

A helyzetet
tovább árnyalja, hogy Magyarországon még azt sem tudni hivatalosan, mi
is a DVD-formátum: multimédiás mű vagy egyszerűen filmhordozó. Erről
éppen per folyik a forgalmazók és az Artisjus között, első körben a
bíróság úgy döntött, hogy multimédiás mű. Ezt azt jelenti, hogy a hazai
filmes cégeknek minden egyes DVD-korong sokszorosítása után jogdíjat
kell fizetniük – ez alapjaiban rengetheti meg a szakmát. Arról nem is
beszélve, hogy az EU a szerzői jog értelmezése alapján éppen az ilyen
„átalánydíjak” eltörlését szorgalmazza.