1948.
május 14-én David Ben Gurion miniszterelnök aláírta Izrael állam
függetlenségi nyilatkozatát. (Forrás: Múlt-kor)

[…]

A brit munkáspárti kormány a
konfliktusban érdekeltek részvételével szeptemberben Londonba
kerekasztal konferenciát hívott egybe a Grady-Morrison-terv
megvitatására. Erre azonban se a cionisták, se a palesztinai arab
nacionalisták nem küldték el képviselőiket. A decemberi bázeli cionista
kongresszuson pedig a David Ben Gurion vezette centrum álláspontja
győzedelmeskedett, amely a mandátumterület felosztását
követelte.

1947
februárjában London a terület jövőjéről való döntést az ENSZ-re ruházta.
Ekkorra már Palesztina maradt a régió egyetlen mandátumterülete. Az
erőszakos cselekmények szélesedése miatt a világszervezet nagy
fontosságot tulajdonított a mielőbbi rendezésnek. A Közgyűlés rendkívüli
ülése életre hívta az Egyesült Nemzetek Palesztinai Különbizottságát
(UNSCOP). A 11 ország képviselőiből álló testület a közgyűlés
szeptemberi ülésszaka elé két javaslatot terjesztett: egy kisebbségi
indítványt, amely Jeruzsálem fővárossal föderatív palesztin állam
létrehozását, és egy többségi javaslatot, mely a bibliai terület
felosztását szorgalmazta. Az 1947. november 29-én elfogadott 181. sz.
határozat ez utóbbi indítványt
támogatta.

A későbbi
évtizedek eseményeit nagyban befolyásoló döntés a közel 28 ezer km2-t
kitevő mandátumterületet 8 részre osztotta: 3-3 körzetből 1948
októberéig egy zsidó, illetve egy arab államot akart létrehozni. Jaffa
mint arab enklávé ékelődött volna a zsidó államba, Jeruzsálemet pedig
tíz évre ENSZ védnökség alá akarták helyezni. A határozat ellentmondásos
volt: további bevándorlásra számítva a zsidó államnak juttatták a
mandátumterület 56 százalékát, de az itt élő, mintegy egymillió lakos
közel 50 százalékát arabok, illetve beduinok tették volna ki, ami ellen a
cionisták hevesen tiltakoztak. A tervezet biztonsági okokból a kb. 730
ezer lakossal létrejövő arab államban csak tízezer fős zsidó lakossággal
számolt. A határozat fontosnak tartotta a két új állam gazdasági
uniójának a megteremtését, s előírta, hogy Nagy-Britannia katonai
jelenlétét 1948. augusztus 1-jéig meg kell
szüntetni.

A felosztási határozatot az arab államok
december közepén közzétett hivatalos nyilatkozatban elutasították. A két
etnikum fegyveres csoportjai közt már szinte az ENSZ döntés másnapján
összetűzések kezdődtek, a kivonás előtt álló brit erők ezekbe egyre
kevésbé avatkoztak be. Az Irgun által 1948. április 9-én végrehajtott
tömeggyilkos akció után eluralkodott pánik, s a folytatódó terrorakciók
miatt az arab lakosság nagy számban kezdett menekülni a zsidó
fennhatóság alá kerülő területekről. A zsidó telepesek ellen arab
irreguláris csoportok hajtottak végre
támadásokat.

Május 14-én Tel-Avivban deklarálták
Izrael Állam létrejöttét. Az új államot az USA és a Szovjetunió az elsők
közt ismerte el. A függetlenségi nyilatkozat aláhúzta, hogy Izrael
készen áll zsidó bevándorlók fogadására; ugyanakkor az új állam határait
nem rögzítette. Az ideiglenes kormány első rendelete hatályon kívül
helyezte az 1939-es Fehér Könyvet, s jogszerűnek ismerte el a korábbi
években történt illegális bevándorlást. Az Arab Liga államai nem voltak
hajlandóak elfogadni a döntést, szinte azonnal megtámadták Izraelt, s
kitört az első arab-izraeli
háború.