Egy
felmérés szerint az MP3-játszók, illetve a hozzájuk csomagolt apró
fülhallgatók könnyen okozhatnak tartós halláskárosodást – írja a New
York Times.
(Forrás: HWSW)
Dr. Brian Fligor, a Harvard egyetem orvosi karán végzett, és
az „Ear and Hearing” szaklapban publikált kutatása szerint
általánosságban elmondható, hogy minél kisebb egy fülhallgató, a
felhasználók annál inkább feltekerik a hangerőt.
A nagy fejhallgatókhoz képest, amelyek befedik az egész
fület, az MP3-játszókhoz mellékelt apró fülhallgatókat eleve
hangosabbnak hallja az emberi fül. A hangerő-különbség azonban akár 9
decibelt is kitehet, ami – figyelembe véve a logaritmikus decibel-skálát
– körülbelül akkora, mint a különbség egy porszívó és egy nagyzenekari
koncert hangereje között.
Fligor
doktor kutatásában rámutat, hogy az apró fülhallgatók kevésbé zárják ki a
környezeti zajokat, mint a nagy fejhallgatók, ez ezért a felhasználók
eleve hajlanak arra, hogy magasabb hangerőt állítsanak be, mikor zenét
hallgatnak. Egy másik, Ausztráliában, a Nemzeti Akusztikai
Laboratóriumban végzett felmérés szerint a hordozható MP3-játszók
tulajdonosainak negyede olyan hangerőn hallgatja a készüléket, amely
tartós halláskárosodást okozhat.
Természetesen nem csak az MP3-játszók, hanem a
hordozható magnók és CD-játszók is okozhatnak halláskárosodást, ha túl
nagy hangerőn használják őket. Az MP3-játszók főképp azért kerültek az
érdeklődés homlokterébe, mert egyre olcsóbban és egyre népszerűbbek és
olyanok is vásárolnak belőlük, akik korábban nem használtak kazettás
vagy CD-s hordozható lejátszókat.
A
Jupiter Research előrejelzése szerint 2005-ben csak az Egyesült
Államokban 18,2 millió ilyen készülék talál majd gazdára, ami tavalyhoz
képest 35 százalékos növekedést jelent. Az elkövetkező években az
eladások bővülése folyamatosan 10 százalék felett marad.
0shares
Már egy mozijegy ára is segítség! Ha teheted, támogasd a Történelemtanárok Egyletének munkáját!