A
tanfolyamon az internetes bűnözők módszereit tanulhatják meg azok,
akiknek a támadások elleni védekezés a feladata a
vállalatoknál.
(Forrás: origo)
A
NetAcademia Oktatóközpont szervezésében most induló Ethical Hacking
képzés célja, hogy a vállalatok informatikáért felelős biztonsági
szakembereit megismertesse a számítógépes bűnözők gondolkodásmódjával,
az általuk bevetett eszközkészlettel, az adat- és jelszólopás menetével,
valamint ezek kapcsán a lehetséges védekezési lépésekkel – tudtuk meg a
cég közleményéből.
Külföldön már
bevett gyakorlat, de Magyarországon is egyre inkább előtérbe kerül, hogy
a számítógépes hálózatok biztonságát „etikus hackerek” tesztelik. Az
Egyesült Államok Légiereje által már a 70-es években bevetett
megoldásban az adott szervezet alkalmazottja vagy külsős megbízottja – a
számítógépes bűnözök eszköztárának minél szélesebb spektrumát bevetve –
teszi próbára a vállalat informatikai rendszereinek ellenálló
képességét. A próbabetörés eredményeként az etikus hacker jelentést
készít, mely tartalmazza az adott szervezet informatikai hálózatában
feltárt biztonsági kockázatokat és azok elhárításának
módját.
Az öt napos tanfolyam
keretében a hallgatók megismerhetik, hogy milyen módszerekkel tudnak
védekezni napjaink jellemző hacker támadásai – többek közt a port
szkennelés, a trójai programok és a felhasználói azonosítók (jelszó)
lopása – ellen. Külön blokk szól a social engineering típusú, vagyis
kifejezetten az emberi hiszékenységre épülő, azt kihasználó támadásokról
és a védekezés módjairól.
A kurzus
záróakkordjaként a saját informatikai rendszer ellen irányuló
teszttámadás – az úgynevezett penetration testing – felépítésének és
végrehajtásának lépéseit ismerhetik meg a hallgatók. Ezen kívül a
képzéshez az EC-Council (az E-kereskedelmi Konzulensek Nemzetközi
Tanácsa) nemzetközileg elfogadott minősítése is kapcsolódik, melyet a
NetAcademia VUE Vizsgaközpontjában szerezhetnek meg az informatikai
biztonsági szakemberek.