A
kőkorszakban Kína területén jádéból készült tárgyakat gyémánttal
csiszoltak, legalábbis erre talált közvetett bizonyítékokat egy
amerikai-kínai kutatócsoport.
(Forrás: National
Geographic)

Ha igazuk van, akkor a
távol-keleten minden más térséghez képest kétezer évvel korábban
használták a gyémántot. A későkőkorszaki „szakik”, pontosabban mesterek
az eddigi feltételezések szerint kvarcot használtak a csiszoláshoz,
méghozzá olyan balták elkészítéséhez, amelyekre temetkezési
ceremóniákhoz volt szükség. Nem véletlenül nevezik azt a kort, amelyben
éltek, csiszolt kőkornak. Ezt a periódust a tudósok inkább
neolitikumnak, vagyis újkőkornak hívják.

Egy kínai és amerikai tudósokból álló csoport most azt
feltételezi, hogy az „ünnepi szekercék” elkészítése nem lett volna
lehetséges kizárólag kvarceszközökkel, szerszámokkal. A gyémántokkal
kapcsolatos felfedezésüket most a szakértők az Archaeometry című
szaklapban tették közzé. A Harvard Egyetem fizikusa, Peter Lu és
kollégái négy temetkezési célú, rituális szekercét vizsgáltak meg,
amelyek közül a legrégebbi körülbelül 4500 éve keletkezhetett. A csoport
röntgen-diffrakciós és elektron mikropróbás elemzést (electron
microprobe analysis) végzett. Anyagvizsgálati módszereikkel
meghatározták a balták összetételét, és kiderült, hogy a leggyakoribb
ásvány, amelyet a kőkorszaki szerszámok tartalmaztak, a korund. (Ezt
rubinnak nevezik piros formájában, és zafírnak, ha más színben tűnik
fel. Más helyeken a korund ékszerköveket, azaz alumínium-oxidokból álló
drágaköveket általában is zafíroknak nevezik.)

A tudósok tehát meglepődtek azon, hogy a kőkorszakban
nemcsak kvarcot használtak fel, hanem korundot is. A korund
megmunkálásához azonban még keményebb anyagra van szükség. A korundnál
pedig a természetben csupán egyetlen anyag keményebb – de az aztán
140-szer keményebb –, ez pedig a gyémánt. Minthogy a neolit balták
tükörsima felületűek, a tudósok egyértelműen arra következtetnek, hogy
ilyen csiszolási tökélyt csak gyémánttal lehet elérni. Csináltak is
számos kísérletet, és például az egyik lelet egy részét, a Liangcsou
(Liangzhou) kultúrából származó szekercének egy kis darabját, csiszolni
próbálták különböző anyagokkal. Gyémánttal, alumínium-vegyületekkel
(ilyen például a már említett korund) és szilikátokkal, méghozzá modern
eljárásokkal. Kiderült, hogy a mai technikákkal nem is lehet olyan
tükörsima felületet elérni, mint amilyeneket a kőkorban készítettek,
viszont a mikroszkopikus vizsgálatok szerint még mindig a gyémánttal
való megmunkálás eredményezte a neolit korban készített felülethez
leghasonlóbb simaságot.

Mindez
bizonyítja, hogy a kvarc nem lehetett a kőkoszaki mesterek egyetlen
eszköze. Így a tudósok közvetve a gyémántra utaló bizonyítékot találtak,
ami ennek az anyagnak a használatát időben 2000 évvel korábbra helyezi.
Eddig ugyanis a Kr. e. 500-ból maradt fenn adat Indiában arról, hogy
gyémántot használtak, de ez sem közvetlen bizonyíték, hiszen írásos
feljegyzés emlékezik meg erről.