Hadrianus
fala nem a katonai megszállás gyűlölt szimbóluma volt: a brit régészek
legújabb kutatási eredményei szerint ennek épp az ellenkezője igaz, és
az építmény és környéke hatalmas gazdasági lehetőségeket jelentett a
térségben élők számára. (Forrás: Múlt-kor)

43-ban, az építmény keletkezése előtt néhány
nemzedékkel a római hadsereg megtámadta Britanniát. Északi irányba
haladva, 84-ben sikerült legyőznie a Skócia északkeleti felében fekvő
Mons Graupiusban vívott csatában a kaledóniai törzseket. Róma diadala
azonban tiszavirág életűnek bizonyult. Amikor 122-ben Hadrianus
megérkezet Britanniába, a római csapatok már visszavonulásra
kényszerültek, egészen a Tyne-völgyig. Ott kialakították a
Stanegate-vonalat, s erődítmények sokaságát hozták létre. Ily módon egy
128 kilométeres védővonalat vontak Corbrigde-től a nyugaton fekvő
Carlisle-ig.

A barbárok feltartóztatására Hadrianus a
Tyne-völgytől északra, nyolc év alatt hatalmas falat építtetett. A fal
120 kilométer hosszú, mintegy 4,5 méter magas, 3 méter széles, egyik
tengerparttól a másikig húzódik. Az építményt római mérföldenként (1481
méter) erődökkel egészítették ki. Két erőd között meghatározott
távolságban két-két bástyát helyeztek el. Az erődökben sok ember fért
el, de a katonák többsége a faltól délre állomásozott. Ezen azonban
változtattak, tizennégy új erődítményt építettek fel, amelyekben több
tízezer római katona volt. A bástyákkal, tornyokkal és erődítményekkel
megerősített fal mellett a rómaiak utakat is építettek és létrehozták a
hadtáp támaszpontjait. További
részletek

Ez a helyiek számára komoly
gazdasági lehetőségeket biztosított: a falakat védő katonaság
kiszolgálása miatt a környező területek gazdasági rendszere teljesen
átalakult, hiszen a római hadsereg korlátlan mennyiségű élelmet és árut
fel tudott venni. Éppen ezért a földművesek, kereskedők, iparosok, vagy
éppen prostituáltak komoly hasznot húztak az ott állomásozó
csapatokból.

Az English Heritage örökségvédelmi
szervezett által végeztetett kutatásban 2700 korábban ismeretlen
történeti emléket tártak fel, így prehisztorikus temetődombokat, római
kori földműves eszközöket, a középkori juhtenyésztés emlékeit, vagy a
19. századi bányászat nyomait és még egy második világháborúős ágyú
roncsát is megtalálták. Az elmúlt 60 évben a fal környékéről készített
30 ezer légifotó alapján végzett kutatás egyedülálló betekintést kínál a
környék gazdaságtörténetének változásába és
átalakulásába,

Ennek alapján mostanra nyilvánvalóvá
vált, hogy a római hadsereg egyáltalán nem irtotta ki a helyieket, hanem
azok békében éltek együtt a katonákkal, és megélhetésüket is ennek
köszönhették. Ez jelentkezett a fal építésekor is, amikor a rómaiak a
legtöbb esetben alkalmazkodtak a földművesek
igényeihez.

A kutatásban résztvevők szerint az
őslakosok amint túljutottak a megszállás okozta sokkon, máris meglátták a
lehetőséget a rómaiak ellátásában. A fal építése pedig egyfajta
gazdasági robbanást eredményezett, és új piacok alakultak ki a
megszállók ellátására. A légfotók is ezt bizonyították: a fal mindkét
oldalán intenzív termelésre állították át a földterületeket, hiszen a
katonaság számára szinte végtelen mennyiségű élelmiszerre volt
szükség.

Ez a rómaiak számára is fontos, volt, hiszen
a helyi őslakosok erőszakos asszimilálásával a hadsereg nem tarthatott
volna ki még egy évig sem. Az együttműködés azonban a hosszú távú
katonai jelenlét alapvető feltételeit teremtette meg. Emellett a
gazdasági hatások is igen jelentősek voltak: a rómaiak új áru- és
élelmiszercikkeket honosítottak meg, és ekkor jelentek meg 
mediterrán borok, az oliva olaj, az új ékszerek, és a drága üvegholmik a
térségben. A helyieknek emellett persze valószínűleg adót is kellett
fizetni, ám az együttműködés ennél – mindkét irányban – jóval sokrétűbb,
és összetettebb volt.