A
közhiedelemmel ellentétben nem maga Vincent van Gogh, a szerencsétlen
sorsú holland festő vágta le a saját fülét 1888 decemberében, hanem
barátja és festőtársa, a jó vívóként ismert Paul Gauguin – állítja két
német kutató, akik a minap könyvet jelentettek meg a híres-hirhedt
incidensről. (Forrás: NOL)

1888.
december 24-én az arles-i rendőrség vitte a helyi kórházba a vérző
férfit. A művészettörténetbe úgy vonult be az eset, hogy a művész
őrületi rohamában maga hajtotta végre a csonkítást – amely úgymond már
előre vetítette hét hónappal későbbi öngyilkosságát. A legenda azóta
számos könyv és művészeti alkotás témájává vált. Az 1930-as években
Georges Bataille és Antonin Arnaud áldozati gesztusként írt róla, és azt
a következtetést vonta le, hogy az őrület alapvető eleme a modern
művészetnek. 1956-os Lust for Life című portréfilmjében Vincente Minelli
ugyan magát az aktust nem mutatja, de a film szerint is Van Gogh (Kirk
Douglas) követi el.

Mindazonáltal az
alaposabb kutatások sohasem bizonyították egyértelműen ezt a
változatot. Hans Kauffman és Rita Wildegans. a hamburgi egyetem kutatói
nemrég megjelent könyvükben annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogy
a kitűnő vívóként ismert Gauguin volt az, aki híres veszekedésük során
egy kardvágással lenyeste festőbarátja fülét – és Van Gogh azért
hallgatott erről, hogy megóvja barátját a büntetéstől. Tézisük szerint
Gauguin az esetet követő rendőrségi kihallgatás után ezért utazott
vissza gyorsan Párizsba, kardját pedig a Rhone folyóba dobta. A fegyvert
sohasem találták meg – de azt a borotvát sem, amellyel állítása szerint
maga van Gogh vágta le a bal fülét (az utolsó Van Gogh-festményeken, a
tükörhatás miatt, a jobb fül nem látható).

A két német szerző részletesen feleleveníti a festők
drámai barátságának és szakításának történetét, rámutatva, hogy az
öncsonkítás tézise főleg Gauguin változata alapján maradt az utókorra.
Az ő visszaemlékezése tartalmazta azt, hogy miután barátja meghívására
megérkezett a Lamartine-téri házba (amely elpusztult a második 
világháborúban), művészeti vitáik miatt a hangulat hamar feszültté vált
közöttük.

A nevezetes december 23-i
estén azon vesztek össze, hogy a művész szabadon alkothat-e, vagy csak a
természet után. Gauguin közölte, hogy távozik, Van Gogh úgy látta,
összeomlanak a baráti együttműködésükhöz fűzött reményei,
kétségbeesésében kést rántott. Gauguin egy helyi szállodába menekült, az
egyedül maradt van Gogh pedig maga ellen fordította a kést, egy
újságpapírba csomagolta a levágott fület, és még este átadta egy ismerős
prostituáltnak, majd hazatért. A szomszédok által riasztott rendőrség
másnap talált rá félájultan saját bevérzett ágyában.

A német kutatók átvizsgálták a gyér korabeli
forrásokat, a rendőri jelentést, újságcikkeket, és szerintük sokkal
egyszerűbb a történet. A két művész egy Rachel nevű prostituált
kegyeiért versengett, őt kísérték a van Gogh házától 300 méterre lévő
bordély kapujáig. Szerintük van Gogh provokált, de Gauguin okozta a
sérülését. Gauguint sokáig furdalta a lelkiismeret.  Az affér
után többé nem találkoztak. Nem sokkal volt barátjának halála után
Tahitiba utazott, 1901-ben pedig napraforgókat festett egy fotelen – ami
talán titkos tiszteletadás van Gogh emléke előtt.

Az amszterdami Van Gogh-múzeum szakértője, Louis van
Tilborgh továbbra is az öncsonkítást tartja a dráma magyarázatának. Nina
Zimmer, egy másik szakértő óvatosabb: „Talán igazuk van Kaufmannéknak,
de nincs elég bizonyíték egyik változatra sem.”