A közismert, Garibaldiról szóló nóta szövege sugallja, milyen mélyen élt a magyar köztudatban a magyar és az olasz függetlenségi mozgalmak szellemi rokonsága, sorsközössége. A Magyar Országos Levéltár az egységes olasz állam megalakulásának 150. évfordulójához kapcsolódva egy ritka kincsről ad számot: egy Giuseppe Garibaldi vérével átitatott szövetdarabról… (Arany Krisztina, Magyar Országos Levéltár)

A múlt héten ünnepeltük 1848. március 15-ét, de azt talán kevesebben tudják, hogy az olaszok is ünnepelnek márciusban: 1861. március 17-én, 150 évvel ezelőtt, Torinóban kiáltották ki II. Viktor Emánuel korábbi szárd-piemonti királyt az egységes olasz királyság uralkodójává.

Az eltérő hagyományú, politikai berendezkedésű itáliai államok egyesítésének gondolata vissza-visszatérő motívum volt az évszázadok során. Sokan írtak róla Machiavellitől Mazziniig, többféle formában képzelték el megvalósítását. A 19. század közepén végül valódi lehetőség mutatkozott erre: 1859-ben a szárd-piemonti uralkodóház égisze alatt, francia szövetségben az észak-itáliai királyság (Regno dell’alta Italia, az 1858-as plombieres-i egyezményben) létrehozására indított terjeszkedő háború fokozatosan alakult át az Itália területén lévő államok Ausztriától történő függetlenedését és/vagy területi egységesülését célzó politikai törekvéssé.

Az 150. évforduló olaszországi hivatalos ünnepségei a Risorgimento és az olasz állam létrehozásában jelentős szerepet vállaló emblematikus személyiségek köré szerveződtek. Köztük van – a teljesség igénye nélkül – a politikus és újságíró Giuseppe Mazzini, az Itália egységét célzó Giovine Italia titkos mozgalom életre hívója, Camillo Benso, Cavour grófja, a nagyformátumú piemonti politikus és az olasz királyság első miniszterelnöke és az 1000 – pontosabban 1089 – vörösingese, köztük számos magyar emigráns élén 1860 májusában a szicíliai Marsalában partra szálló, a déli területeket meghódító Giuseppe Garibaldi. Garibaldi kapcsán a Livornói Városi Könyvtárban nemrégen megtalált és a közönség számára ez év márciusától megnyitott könyvtáráról a magyar médiában is olvashattunk.

A Magyar Országos Levéltár az olasz egység néhány jelentős szereplőjére vonatkozó, a levéltár őrzésében lévő dokumentumok bemutatásával tiszteleg a jeles évforduló előtt. A magyar emigráció érthető módon intenzív diplomáciai tevékenységet fejtett ki Olaszországban, hiszen nem csak a magyar közvélemény várt sokat az egységesülő Olaszországtól a magyar függetlenségi törekvések támogatása terén. Kossuth, Irányi, Klapka közelről figyelték a kormányalakítás fejleményeit, keresték a magyar emigrációs célok megvalósításának lehetőségeit. Kapcsolatban álltak a fiatal olasz királyság mérvadó politikai személyiségeivel, Camillo Cavourral, majd halála után Bettino Ricasolival, az új miniszterelnökkel és természetesen Garibaldi körével is. Az emigrációs anyagban fennmaradt levelezések az ő szempontjukból jellemzik az új olasz királyság vezetőit, de megemlékeznek az olasz államnak a jelenkorra szinte „hagyományossá” váló belpolitikai problémáiról is.

A Garibaldi vérét hordozó kis szövetdarab
1526 utáni gyűjtemény – 1848/49-es és emigrációs iratok gyűjteménye – Személyek szerinti iratok – Dunyov István (R 24) – 1. tétel No. 231. Frigyesy Gusztáv levele Dunyov Istvánnak, Torinó, 1862. november 21.

Bár a nótában szereplő Garibaldi-féle kiskalapról írásos források hiányában nem tudunk megemlékezni, a Magyar Országos Levéltár őrzésében lévő gazdag iratanyagban számos különleges emlék található az olasz függetlenségi törekvéseknek erre az időszakára vonatkozóan. Ilyen például a címben is szereplő, 1862. augusztus 29-én, Aspromonte mellett zajlott csatában megsebesült Garibaldi vérével átitatott szövetdarab, amelyet a garibaldista őrnagy, Frigyesy Gusztáv (1835–1877) Dunyov Istvánnak küldött leveléhez csatolt. A levélben meg is emlékezik az ereklyéről: „Küldöm önnek a szegény Garibaldi véres rongyát mit ön szívesen fog fogadni…. Vasárnap ki fogják vágni a golyót a Garibaldi sebiből, szegény öregúr, ő is drága pénzet fizette.”  A csata érdekessége, hogy majd másfél évvel az olasz királyság proklamációja után a királyság reguláris csapatai állították meg Garibaldit és követőit a franciák által ellenőrzött Róma elfoglalására indított vállalkozásukban.

[…]