A
napokban elkészült Windows Vista és Office 2007 gyorsan terjed a
fájlcserélő hálózatokon.
(Forrás: SG)
Az első törések is megjelentek, ám ezek többnyire
félmegoldások, és némi haladékot biztosítanak a türelmetlen
letöltőknek.
Ahogy az ilyenkor lenni
szokott, a megjelenés, pontosabban az RTM, azaz a sokszorosításra kész
verzió elkészültének napján elsőként a hamis állományok jelentek meg,
ezek azonban nem sokáig tartották fenn a látszatot. Két nappal a
bejelentés után felbukkantak a kiszivárgott verziók, és mind az
operációs rendszer, mind az irodai szoftvercsomag a türelmetlen
internetezők kezébe került. A Microsoft sokat hangoztatott védelmét is
sikerült megkerülni, igaz egyelőre csak félmegoldásokkal, amelyek némi
haladékot biztosítanak a kalózoknak és letöltőknek.
Az élelmes felhasználók a korábban megjelent RC1 és RC2
verziók kulcsait alkalmazzák, mégpedig az aktiválásért felelős fájlok
felülírásával. Ez természetesen nem megbízható trükk, hiszen a Vista
lejárta így 30 napról mindössze 2007. nyaráig tolódik el, és a Microsoft
természetesen később lépéseket foganatosíthat, hogy kiszűrje az
illegális példányokat. Ezen lépések közé tartozik a kiszivárgott kulcsok
letiltása, esetleg az aktiválási procedúra további finomítása, hogy
megakadályozzák az érintett állományok lecserélését. Némi szigorításra
az Office 2007 esetében is szükség lesz, hiszen ennek Enterprise
változata szintén megjelent a világhálón, a szükséges kulcs
kíséretében.
A beszámolók szerint a
végleges Vista valamivel gyorsabb, összeszedettebb a korábbi verzióknál.
A sebesség tehát alakulgat, bár a gépigény érezhetően megnőtt az XP-hez
képest. A boot képernyő továbbra is hiányzik, a Microsoft szerint ezzel
is gyorsult valamicskét a rendszer felállása, míg a lefoglalt memória
és a merevlemezen elfoglalt hely minden bizonnyal nem válik Redmond
dicsőségére. Minden egyéb szoftver telepítése nélkül a Vista 500 MB
memóriát foglal le betöltődéskor, a háttértárolón pedig 7,5 GB-on
terpeszkedik, leszámítva a virtuális memória által elfoglalt helyet és a
hibernációs fájlt.
A szoftvercég
egyelőre adós a válasszal, de az elkövetkező hetekben valószínűleg nem
hagyják majd szó nélkül a fejleményeket. Érdekes két hónapnak nézünk
elébe a január 30-i hivatalos megjelenésig.