Jelentős
változások előtt áll a felsőoktatás, ám az elképzeléseket még sokan
vitatják
(Forrás: Népszabadság)

Ha a parlament elfogadja az új
törvényt (aminek még csak a koncepciója van kész), két éven belül
megváltozik a képzés szerkezete, mások irányítják az egyetemeket, a
hallgatóknak pedig több lehetőségük lesz. Az elképzeléseket még sokan
vitatják. Pár hónapja egy, az ELTE-n rendezett fórumon a felsőoktatási
reformról vitatkozva azt javasolta az egyik oktató, szavaztassák meg az
egyetem hallgatóit: akarnak-e a bolognai folyamathoz csatlakozni?

A gondolat eléggé abszurd, már csak
azért is, mert azokat a fiatalokat, akik ma az egyetem berkein belül
vannak, nem érinti majd a bolognai folyamat. Ők már nem járnak majd
bolognai elvek alapján átalakított képzésre, hacsak nem felvételiznek
újból egy másik szakra. A felsőoktatásban minden, a képzést érintő
változtatás felmenő rendszerben lép életbe, vagyis először csak az első
évfolyamon. A már beiratkozottak számára nem lehet menet közben átírni a
követelményeket.

Az oktatási tárca
reformtervezete kapcsán nem ez az egyetlen félreértés. A fejekben számos
más tisztázatlan kérdés is van – olykor olyan ellen tiltakoznak a
felsőoktatás szereplői, ami már nem is szerepel a javaslatban. Ezen
nincs mit csodálkozni: a minisztérium honlapján immár a kilencedik
reformverzió olvasható: ember legyen a talpán, aki újra és újra
áttanulmányozza – és értelmezni is tudja – a több mint százoldalas
dokumentumot.

Az elképzeléseket
társadalmi vitára bocsátották, az egyeztetések eredményét folyamatosan
vezették át – indokolják a tárcánál a gyakori
változtatásokat.

A
bolognai út

Lássuk
először is, mi is az a bolognai folyamat, és miket tervez még annak
apropóján a minisztérium.

Magyarország 1999-ben harminc országgal együtt írta alá
Bolognában azt a nyilatkozatot, amelyben a csatlakozó országok
vállalták: 2010-ig összehangolják felsőoktatási rendszerüket, és
bevezetik a többciklusú képzést. Tavaly ősszel Berlinben ezek az
országok úgy döntöttek, módosítják a határidőt, és már 2005-ben
elindítják az új típusú képzéseket.

A többciklusú képzés lényege, hogy a jelenlegi duális
szerkezetű, azaz egymástól elkülönülő, nehezen átjárható egyetemi és
főiskolai szintű képzési forma helyett egy lineáris szerkezetet vezetnek
be. A hallgatók előbb alapképzésre járnak, amelynek a végén egy alap-,
úgynevezett bachelor-fokozatot (BSc, BA stb.) szereznek. Ezzel azonnal
munkába állhatnak, de tovább is tanulhatnak (most hiába végeznek el
két-három szemesztert a hallgatók egy intézményben, ha abbahagyják
tanulmányaikat, az addig tanultakkal nem tudnak semmit sem kezdeni a
munkaerőpiacon).

A második ciklusban
mesterdiplomát: master fokozatot (MSc, MA stb.) szerezhetnek, a képzési
folyamat harmadik szintje pedig a doktori fokozat
(PhD).

Ez tehát az alap, amelyből
kiindulva a tárca – és szakértői gárdája – radikálisan megváltoztatná a
magyar felsőoktatást. A bolognai folyamaton jelentősen túlmutató
elképzeléseket magyar universitas program címen foglalták össze, az OM
ígérete szerint a javaslatokat őszre öntik törvényi formába (a kormány
júniusban még csak az elvekre bólintott rá). Ha a tervezetre igent mond a
parlament is, 2005 szeptemberétől tetőtől talpig megváltozik a magyar
felsőoktatás.

Van, ami már korábban
is elkezdődik: a bolognai típusú képzésekre a magyar intézmények
fokozatosan térnek át. Az idén már három helyen – a Budapesti Műszaki
Főiskolán, a Veszprémi Egyetem műszaki informatika, valamint a Debrecen
Egyetemen programtervező informatikus szakán – hirdettek meg új típusú
képzéseket. Jövőre még önkéntesen lehet ilyeneket indítani, 2006-tól
viszont mindenhol át kell állni az új rendszerre.

A tárca tervei szerint a felsőfokú alapképzés, vagyis a
bachelor szakasz – amelyben nagyobb súlyt kap a gyakorlati képzés –
általában három évig tart, ezalatt 180 kreditet kell összegyűjteni. A
master fokozatot két év alatt lehet megszerezni: 120 kreditet kell
begyűjteni, a harmadik ciklus, a doktori képzés három évig tart, s 180
kredit elérése a feladat.

A tervek
szerint 2005-től a felsőoktatási intézmények speciális jogállású
költségvetési intézményekként működnének. Ez azt jelenti, hogy a
vagyongazdálkodás terén az eddigieknél szélesebb körű jogosultsággal
rendelkeznének. (A korábbi elképzelések úgy szóltak: közhasznú
társaságokká alakítják át az egyetemeket és a főiskolákat. Ez óriási
felháborodást váltott ki, olyannyira, hogy a fentebb említett májusi
fórum résztvevői tiltakoztak „az állami egyetemek magánosítása és a
fenntartói jogok átruházása ellen”, pedig az erre irányuló javaslatok
már februárban kikerültek a koncepcióból.)

Irányítók,
oktatók

A
reformkoncepció másik vitatott eleme az intézmények irányításának
átalakítása. Az elképzelések szerint a képzési és oktatási feladatokkal
továbbra is az egyetemi tanács (szenátus) foglalkozna. A gazdasági
kérdésekről azonban egy öt-kilenctagú irányító testület döntene,
tagjainak egyik felét az egyetemi tanács, másik felét a fenntartó –
állami intézmények esetén a kormány – delegálná.

A minisztérium ezen ötlete sem talált örömteli
fogadtatásra egyetemi berkekben, az ELTE-n tartott fórumon egyenesen
elutasították az irányító testületek létrehozását (a minisztert a
felsőoktatási törvény módosítására tett előterjesztésének visszavonására
szólították föl, ami azért is érdekes, mert többek között a Magyar
Rektori Konferencia és a Főiskolai Rektorok Konferenciája egyhangúan
támogatta a koncepciót). Az ellenérvek szerint a rövidtávú piaci,
illetve politikai érdekek érvényesítése ellentétben áll a csak hosszabb
távra tervezhető oktatás-kutatás szükségleteivel.

Magyar Bálint miniszter szerint is jogos volt az a
többször hangoztatott kritika, miszerint félő, így pártkatonák
irányítanák az egyetemeket, ezért időközben két garanciális elemet is
beépítettek a koncepcióba. E szerint a kormány delegáltjai a testület
létszámának felénél kisebb arányban képviseltethetik magukat a
testületben, amelynek tagjaira vonatkozóan szigorú összeférhetetlenségi
szabályokat írnának elő. Az egyetemi tanács ráadásul kétharmados
többséggel meg is vétózhatná a kormány által javasolt tagok
delegálását.

A korábbi elképzelések
között szerepelt az oktatók közalkalmazotti státusának esetleges
megszüntetése is – ez ugyancsak felhördülést váltott ki az
érintettekből. Az ELTE fórumán született állásfoglalás aláírói – több
mint hétszázan szignálták a felhívást – ragaszkodnak az oktatók
közalkalmazotti jogállásának megőrzéséhez. A tárca azonban már korábban
visszakozott eredeti ötletétől: a jelenlegi verzió szerint fennmaradna a
közalkalmazotti státus az állami intézményekben, az oktatókat
teljesítmény szerint differenciáltan béreznék. Egy oktató után csak egy
intézményben jár majd a tudományos normatíva (állami támogatás), ezen
kívül legfeljebb még egy intézményben taníthatja ugyanazt a
szakot.

Hallgatói
pénzek

Az Oktatási
Minisztérium a tervek szerint jelentősen növelné a hallgatóknak adott
különféle támogatásokat. (Hogy ebből mi valósul meg, az a költségvetés
állapotától és a pénzügyminiszter döntésétől is függ.) Nem egy, hanem az
első diploma lenne ingyenes 2005-től. Emberi nyelvre lefordítva ez azt
jelenti, hogy – a jelenlegi helyzettel ellentétben – aki
költségtérítéses formában már szerzett egy oklevelet, az szerezhetne
mellé még egyet, az állam pénzén, vagyis ingyen.

A hallgatók magukkal vihetnék a rájuk eső képzési
támogatásukat. A felsőoktatási intézmények ugyanis a hallgatói létszám
alapján kapják az állami támogatást. Az idén elindult kreditrendszer és
az egységes európai felsőoktatási térség, vagyis a bolognai folyamat
azzal, hogy összehasonlíthatóvá teszi az egyes intézmények képzéseit,
azt szolgálja, hogy a hallgatók szabadon mozoghassanak az egyetemek
között – országhatárokon belül és kívül egyaránt. Ha pedig az az egyetem
is kapja a pénzt, amelyikbe csupán egy szemeszterre átiratkozott egy
diák, az még inkább megkönnyíti az intézmények közötti
vándorlást.

A tárca célja is az,
hogy az egyetemek és főiskolák minőségi oktatással, hallgatóbarát
szolgáltatásokkal versenyezzenek a hallgatókért. Az oktatók viszont nem
tartják kívánatosnak, hogy a tudnivalók kínálata igazodjék a
kereslethez. Attól félnek: a versengő intézmények lerövidíthetik és
megkönnyíthetik a diplomához vezető utat. (E gondolatmenet azt
feltételezi a diákokról, hogy szeretik a dolgok könnyebbik végét
megfogni: nem tanulni, csak papírt szerezni akarnak.)

A tárca elképzelései szerint az állami támogatást
külföldre is magukkal vihetik a diákok, így államilag támogatott
részképzésben tanulhatna mindenki külföldön is (más kérdés, hogy az
egyes hallgatók képzésére elköltött hazai pénzek mit érnek majd a
fejlett nyugati országokban). A külföldi tanulást ösztönzi az az
elképzelés is, miszerint 2005 szeptemberétől a határainkon kívül
folytatott egyetemi vagy főiskolai tanulmányok ideje alatt is
igényelhető lenne a diákhitel. És hogy a fizetős (azaz költségtérítéses
képzésben tanuló) hallgatók se szenvedjenek hátrányt, amiért néhány
ponttal lemaradtak az ingyenes oktatásról, kétszer akkora összegű
diákhitelt vehetnének föl, mint azon társaik, akik nem fizetnek
tanulmányaikért. Persze csak akkor, ha vállalják az ezzel járó magasabb
törlesztési díjat is.

A hátrányos
helyzetű fiatalokon is segíteni kíván a tárca: nem kell fizetniük
2005-től a költségtérítéses képzésre fölvett állami gondozottaknak,
illetve azoknak, akik középiskolás éveik alatt rendszeres gyermekvédelmi
támogatásban részesültek, és szüleik legföljebb a nyolc általános
iskolai osztályt végezték el. Ha pedig egy adott szakon nem indul
költségtérítéses képzés, akkor az intézmény fölveszi őket államilag
finanszírozott képzésre, már ha elérik az államilag finanszírozott
képzés ponthatárának 80 százalékát, de legalább 72
pontot.

Az elképzelések között
szerepel az is, hogy 2005-től normatív alapon kapnak majd támogatást a
hallgatói önkormányzatok (hökök). A diákok érdekeit képviselő
szervezetek jelenleg költségvetésileg éppen azoktól függnek – az
egyetemi vezetőktől -, akikkel szemben adott esetben konfliktusokat kell
fölvállalniuk. Szintén a hallgatói érdekképviseletet hivatott szolgálni
az a javaslat is, hogy a hök képviseltetheti magát az irányító
testületben. Ez korábban nem szerepelt a koncepcióban, támadták is
miatta a tervezetet.

Kollégiumok
magántőkéből

Az
oktatási tárca az úgynevezett Public Private Partnership program
keretében tízezer új kollégiumi férőhelyet ígér 2006 végére. Egyelőre
azonban még csak az alapkövét tette le a múlt héten Magyar Bálint
oktatási miniszter annak a kollégiumnak Debrecenben, amely elsőként épül
föl magántőkéből. A koncepció lényege, hogy – miután sem az
egyetemeknek, főiskoláknak, sem pedig a központi költségvetésnek nincs
elegendő forrása az infrastrukturális fejlesztésre – a magántőkét hívják
segítségül a kollégiumok felépítéséhez. A vállalkozók az egyetem vagy a
főiskola által rendelkezésre bocsátott telken építenek új kollégiumot,
esetleg az intézmény egyik meglévő épületét alakítják
át.

Az intézmények húsz éven
keresztül bérleti díjként fizetik vissza a befektetőnek a beruházás
költségeit és kamatait. (Hat felsőoktatási intézmény esetében ennek
felét a minisztérium átvállalja – erről márciusban írt alá
együttműködési megállapodást velük a tárcavezető.) Az üzemeltetést a
vállalkozó vagy az egyetem végezheti: a befolyt összegek azonban a
befektetőt illetik.

Az így felépült
diákszállók az ígéretek szerint színvonalasan – például internettel –
felszerelt, modern lakóhelyek lesznek, amiért persze többet is (száz
eurót, azaz mintegy 25 ezer forintot) kell fizetniük a hallgatóknak
havonta. A tárca úgy kalkulál, ha növeli a lakhatási támogatást (2006-ig
a jelenlegi ötezer forintról a duplájára), akkor már nem is kerül majd
olyan sokkal többe a diákoknak a „luxuskollégium
megfizetése”.