Becsapós,
gondolkodtató feladványok várják az idén is a középiskolába
felvételizőket a január végi központi vizsgán. Az anyanyelvi és
matematikai teszteket egységes javítókulcs alapján
értékelik.
(Forrás: Népszabadság)
„Januárban jégre jártam. Februárban fánkot faltam.
Novemberben nem napoztam.” E mondatokban kellett egy szabályt
fölfedezniük a tavalyi központi felvételi vizsgán a hatodik osztályos
diákoknak, majd ez alapján folytatni a sorokat.
Az anyanyelvi teszt első kérdése becsapós, hiszen a
feladatsor a hónapok témakörében mozog, mégsem a tartalmat kellett
vizsgálni. A megoldókulcs szerinti helyes válaszok ugyanis a következők
lehettek volna: „az egyes mondatokban a szavak azonos betűvel
kezdődnek”, vagy „a mondatok három szóból állnak”. A javítókulcs
megengedte egyéb hasonló szabályok fölállítását is.
Hasonlóan elgondolkodtató kérdések szerepeltek a
matematikai feladatsorokban. „Peti, Robi és Sára együtt 34 évesek. Peti
és Sára ikrek. Robi 10 évvel idősebb náluk.” Ezen információk alapján a
negyedik osztályos felvételizőknek azt kellett megmondaniuk: hány éves
Peti, Robi és Sára külön-külön? (8, 18, 8)
Az idén sem lesz ez másként: a januári központi
írásbeliken elsősorban nem a lexikális tudást, hanem a képességeket,
készségeket mérő, gondolkodtató feladatokat kell majd megoldaniuk a
középiskolákba felvételizőknek. A hat vagy a nyolc évfolyamos
gimnáziumokba készülőknek január 26-án, a kilencedik osztályba
felvételizőknek pedig január 27-én kell megírniuk a tesztet. Az azonos
évfolyamra jelentkezők ekkor azonos feladatsorokat kapnak matematikából
és anyanyelvből, amelyeket egységes javítókulcs alapján értékelnek
majd.
Ezeket a teszteket akkor kell
megírni, ha a diákok olyan iskolában szeretnének továbbtanulni, ahol az
egységes vizsga eredményeit veszik figyelembe a felvételkor. A központi
vizsgán való részvételt 34 nyolc és 54 hat évfolyamos gimnázium kéri. A
kilencedik osztályba készülő diákoktól 354 iskola várja el a központi
teszt kitöltését.
Az iskoláknak az
idén már arra is lehetőségük volt, hogy ne az összes, hanem csak egy-egy
tagozatukon követeljék meg a központi vizsgát – mondta el
érdeklődésünkre Pósfai Péter, az Országos Közoktatási Értékelési és
Vizsgaközpont főigazgatója. Így több iskola a nyelvi előkészítő
évfolyamokra felvételizőktől megköveteli az előzetes vizsgát, a
többieknél megelégszik saját felvételivel.
A vizsga eredményét a diákok február 9-ig kapják meg, s
ennek ismeretében dönthetik el február 16-ig, hogy a központi tesztet
kérő iskolába jelentkeznek-e, vagy inkább máshová. A hat és a nyolc
évfolyamos gimnáziumba készülők pedig akár maradhatnak is jelenlegi
iskolájukban.
Az általános felvételi
február 19-e és március 9-e között lesz: ekkor az iskolák – ha nem
kérték a központi tesztet – szervezhetnek saját írásbelit, illetve
szóban is meghallgathatják a jelentkezőket. Hogy kit hová vettek föl,
arról április 25-ig értesítik a diákokat.