Londonban
a földön ülnek a gyerekek, a tanár pedig a jót húzza alá.
(Forrás:
Népszabadság)

Egy, kettõ,
három… – a gyerekek kórusa élénken szûrõdik ki a
nyitott teremajtón. Összetolt padokban, egymással szemben és mellett
ülnek rasztahajú fekete kisgyerekek, muzulmán fejkendõt
viselõ lányok, vidám szemû indiai kisfiúk,
szõkék, barnák és vörösek. Mosolygó,
érdeklõdõ tekintetek követik a fiatal tanár ujját,
amint egy kivetítõn színes zsákocskákat tologat szét. A
gyerekek huszonnégy csomagocskát számolnak össze. A tanár fölírja a
kivetítõ melletti táblára: 24:2 = … Majd egy vonalat húz a
zsákok közé a kivetítõn, és ujjával kicsit megmozgatja a
vonal alatti csomagokat. A gyerekek eközben tizenkettõig
számolnak: ennyi zsák jutott alulra. A táblára az
egyenlõségjel után a 12-es szám kerül.

London külvárosában, a Jubilee Primary Schoolban így
tanulnak számolni a diákok. Minden teremben van egy úgynevezett white
board, egy érintőképernyős projektor. Olyan, mint egy hatalmas
számítógép, amelyen a kezünkbe fogott speciális ceruzával – vagy akár az
ujjunkkal – helyettesíthetjük az egeret. Itt nincs külön informatika
tantárgy, a számítógépekkel való ismerkedést mintegy észrevétlenül
építik be a tárgyak oktatásába.

Az
iskolába 450 gyerek jár, háromtól tizenegy éves korig. Hatvan százalékuk
nem angol anyanyelvű, összesen negyvenháromféle nemzetiség tanul itt
együtt. Az U alakú, zegzugos, lapos tetős épület minden
négyzetcentiméterét kihasználják, nincsenek hosszú, üres folyosók. Ahogy
kanyargunk az iskolában, egymást követik az osztálytermek.
Kisebb-nagyobb üvegajtós szobácskák, összetolt padokkal, színes
szőnyegekkel, a falakon a diákok fotóival, festményeivel vagy egyéb kézi
munkájukkal.

Az ajtók nyitva
állnak, már ahol éppen vannak, mert akad olyan csoport is, amely egy
nagyobb terem sarkában húzódik meg, egy nagy, kerek asztalnál. A kis
csoport tagjai valamiben – zenében, matematikában vagy irodalomban –
különösen tehetségesek, ezért időnként velük külön is foglalkoznak.
Ilyenkor együtt tanulnak a fiatalabbak és idősebbek, itt csak a tehetség
számít, az életkor nem.

Kicsit
odébb kiszélesedik az épület, itt mindössze egy fal választja el
egymástól a két termet. Oldalról egy függönnyel eltakarhatnák a
kíváncsiskodók elől az órai folyamatokat. De nem teszik. Az egymásba érő
tantermekben halk zsibongással folyik a munka, a diákok csillogó
tekintettel figyelnek a tanárra. Jelentkeznek, beszélnek, mosolyognak –
az egész olyan, mint egy játék. Nick Cannon, az iskola egyik tanára azt
mondja: az új módszerekkel, például a három éve bevezetett white
boardokkal jobban le tudják kötni a diákok figyelmét, már egyikük se
bámul ki unottan az ablakon.

Az
egyik hátsó teremben a földön ülnek a gyerekek. Tanítónőjük azt mondja,
azért, mert így közelebb vannak egymáshoz. Bár gyerekszéken ül, mégis
kimagaslik közülük két felnőtt: egyikük muzulmán fejkendős, középkorú
aszszony. Ők a segítők. Az iskolába tíz vak diák jár, velük külön
emberek is foglalkoznak, akik mellettük ülik végig az órákat, hogy
segíthessenek, ha kell. Nem pedagógus végzettségűek: többnyire olyan
szülők, akiknek más munkájuk nem volna. A tanári fizetés 30 százalékát
kapják. Jacqueline Bruton-Simmonds, az iskola igazgatónője képzi ki
őket. Mint mondja: a szülők tudják a legjobban, mi kell egy gyereknek.

Külön csoportban foglalkoznak a
felzárkóztatásra szoruló gyerekekkel is, például azokkal, akiknek még
nem nagyon sikerült elsajátítaniuk az angol nyelvet. – Veinte, veintiuno
– a szomszéd teremben is matekóra van, csak spanyolul. A Jubilee
Schoolban nincsenek szigorú 45 perces órák, nincs kicsöngetés,
becsöngetés. A tízórai előtt matematika van, utána írás-olvasás – ez a
fő szabály, de a keretek tágak. A számolást lehet tanítani spanyolul is,
írni tanulni lehet franciául is. A számítógépek, a white boardok, a
színes nyomtatók pedig ebben mind-mind szerepet kapnak. Van olyan tanár,
aki csak a modern eszközöket hívja segítségül az oktatáshoz, van, aki
ötvözi őket a hagyományos módszerekkel: egyszerre használ palatáblát és
projektoros kivetítőt.

Az angol
iskolákban az informatika bevonása az oktatásba általános dolog, persze
vannak jól és kevésbé jól felszerelt iskolák. A Jubilee School a
rengeteg hátrányos helyzetű diákja miatt viszonylag sok pénzt tud
összeszedni különféle pályázatokon. És az eredmény?

– Sosem leszünk London legjobb iskolája – mondja az
igazgatónő. – Diákjaink szociális körülményei miatt ez lehetetlen. De
azt kell megnézni, honnan jöttek ezek a gyerekek, és most hol tartanak..
A diákok pedig szemmel láthatóan jól érzik magukat az iskolában. Ami
nem is csoda, hiszen még a dolgozatokban sem azt húzzák alá javításkor,
ami rossz, hanem azt, ami jó.