Ötven évvel ezelőtt, 1961. április 12-én Jurij Gagarin földkörüli pályára állt Vosztok űrhajójával, így az összeesküvéselmélet-gyártók kombinációinak dacára ő tekinthető mind a mai napig a világ első kozmonautájának. (hvg.hu, Szegő Iván Miklós)

A korabeli kommunista pártlap, a Népszabadság gyakorlatilag különkiadást jelentett meg az űrrepülés utáni napon, április 13-án, ahol az első hat(!) teljes oldalon csak Gagarin hivatalos ünnepléséről, illetve emberfeletti, hősies teljesítményéről szóltak a cikkek. A hetedik oldal persze szintén Gagarinról szólt, ez azonban egy különös hangvételű cikket is tartalmazott, amely a „Gagarin és a pesti lányok” címet viselte. Az írás szerint három szövőnőnek (egy feketének, egy szőkének és egy bronzvörös hajúnak) mutatta meg az újságíró Gagarin fotóit, mire az alábbi beszélgetés kezdődött:

„- Bírnád?
– Te talán nem?
– Ezt most széttépik a nők.
– Felesége van.
– Hogy némelyik nő milyen szerencsés!
– Ezt én is elfogadnám férjuramnak.
– Én is…
– Én is…
Együttes hármas sóhaj.
– Gagarin most a világ leghíresebb embere.
– Férfi!
– Igazi férfi!
– Hogy az én Lacim miért nem ilyen?!
– Tegnap még egészen jól megvoltál vele.
– Tegnap még ki tudta, hogy ilyen férfiak is vannak?!”

Ám ekkor jött a művezető: „- Munkára lányok!”

Nemcsak a szövőnők lelkendeztek, hanem Kádár is

Így ért véget az áradozás Gagarinról a szövőüzemben. A Népszabadság egy másik újságírójának sikerült megszólaltatnia a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát is a „nagy esemény” után.

A Kádár-interjú – bár erre is jellemző a szokásos atyáskodó hangnem – más levegőt áraszt, mint az ötvenes évek pártfőtitkári megnyilatkozásai. A hatvanas években már nem annyira formalizált, bürokratikus nyelven beszélt a hatalom, mint pár évvel korábban. Az 56-osok nagy része még a börtönökben sínylődik ekkoriban, öt évvel a forradalom után, és sokan csak évek múlva szabadulnak, de a változás már érzékelhető, és az is, hogy a Kádár-interjúval a hatalom nem ugyanazokkal a módszerekkel akarja elérni a régi célokat.

Arra a kérdésre ugyanis, hogy honnan értesült „Kádár elvtárs a hírről”, illetve „meglepte-e a nagy esemény”, így válaszolt az első titkár: „Az újságírók arról ismeretesek, hogy jó szimatúak, fontos eseményeket megéreznek, néha még ki is találnak valamit. A Moszkvában működő újságírók kedd délután és az esti órákban alaposan felbolygattak engem is ugyanúgy, mint a magyar közvélemény széles rétegét. Különböző híreket hallottunk arról, hogy a Szovjetunióban fellőtték az első világűrrakétát, amelyben ember is utazott. Nem tudom mit és hogyan hallottak és találtak ki, de kedd este a legfrissebb hír, amit hallottam, az volt, hogy Kuznyecov szovjet tudós tegnap este Moszkvában nyilatkozott a sajtó útján arról, hogy az ember világűrutazásához minden feltétel biztosítva van. Ennek az általam legutóbb hallott hírnek a hatására elhatároztam, hogy reggel alaposan összeveszek a Magyar Távirati Irodával és annak munkatársaival, hogy fantáziálnak. De tervemet módosítanom kellett, mert megérkezett hozzánk a szovjet távirati irodának a híre, amely mindnyájunkat mérhetetlen örömmel és büszkeséggel töltött el. Megtudtuk, Gagarin szovjet őrnagy a világűrben hajózik és rádióüzeneteket küld a földre. Ennek a hírnek rendkívül örültem, ugyanakkor még bizonyos szorongás is volt bennem. Ez onnan van, hogy mint elemista fokon repülő-utazó ember tudom, hogy felszállni nehéz, de annál sokkal nehezebb a leszállás. Nos, mindenféle szorongásomnak véget vetett az az örömhír, amely tudtul adta, hogy nemcsak megvalósult az ember első világűrrepülése, hanem a befejezése is szerencsés volt.”

Kádár is az újságból tájékozódott? – átlátszó propaganda

Kádár János tehát úgy tesz, mintha a hatvanas évek Moszkvájában ellenőrizetlenül írogathatott volna bármelyik szocialista ország újságírója fontos távirati híreket. Egyes újságírók esetében ez még nem lenne kizárt persze, de a hírügynökségi munkatársak vagy a különtudósítók általában a legmegbízhatóbb emberek közül kerültek ki, nem valószínű, hogy Kádár János egy percig is azt gondolta volna, hogy közülük bárki is a saját szakállára adna ki híreket.

Másrészt aligha valószínű, hogy Kádár, aki rendkívül jó személyes viszonyban volt a Szovjetunió első emberével, Hruscsovval, a sajtóból értesült volna az első ember űrutazásáról. De ha még igaz lenne ez is, akkor sem valószínű, hogy ezek után csak a hírekből tájékozódott volna a magyar pártvezető. Ettől függetlenül az interjúból Kádár „emberi arca” látszik, ahogy izgul a hírek hallatán, és drukkol a szerencsés földet érésnek. Még akkor is így van ez, ha a történészek tudják, hogy Kádárnak „sok arca volt” (és nemcsak „emberi”), hiszen a Rajk-per, a Nagy Imre-per és sok más egykori elvtársa és politikai ellenfele halála után Kádárt súlyos terhek nyomasztották. Politikai érzéke azonban nem vonható kétségbe: tudta, hogy nem olyan együgyű, sulykoló propagandára van szüksége, mint Rákosinak volt az ötvenes években.

Gagarin Budapesten (1961)

Macho-stílus

Ez a valamivel ügyesebb, de azért nagyon is átlátszó propaganda tűnik ki a bevezetőben említett Gagarin-imádó szövőnőkről szóló írásból is. A propaganda nem csupán a hivatalos brosúraszövegeket akarta az olvasók agyába programozni, igyekezett „emberközelbe” hozni a szocialista hősöket. A szövőnők, munkásnők ebben a propaganda-háborúban fontos szerepet játszottak. A dolgozó nők élete persze korántsem volt olyan vidám, ahogyan a Népszabadság-cikk mutatja – erről ír nemrégiben megjelent kötetében Tóth Eszter Zsófia történészis.

A Kádár leányai című könyvben munkásnő-leányanyáktól kezdve a brigádvezetőkön át az országgyűlési képviselőségig emelkedett harisnyagyári dolgozók életét mutatja be a Magyar Országos Levéltár munkatársa. Tóth szerint még a Parlamentbe bejutott munkásnőknek sem volt beleszólásuk országos politikai ügyekbe. Legfeljebb a tanácsnál próbáltak lakásügyeket elintézni vagy kisebb szívességeket tudtak teljesíteni az ismerősöknek, esetleg a választókerületi lakosoknak. Ugyanakkor a történész a hvg.hu-nak elmondta: a hatvanas években szokásos volt, hogy a világtörténelmi jelentőségű események után valódi sajtókampány indult. A szövőnőkről, harisnyagyári dolgozókról szóló tudósítások vagy a Kádár-interjúk nem voltak ritkák, maga Kádár is szívesen látogatott munkásnők közé.

Ez a korabeli „macho”-stílus része volt. A szövőnőket lekezelő, a bevezetőben említett cikk is ezt a nem túl szép hagyományt folytatta. Gagarin kiválasztásában egyébként szovjet részről is nagy szerepe volt annak, hogy egyfajta férfiidolt testesítsen meg. Végezetül Tóth Eszter Zsófia megjegyezte, hogy nemcsak örvendetes események után voltak ilyen sajtókampányok, hanem például a Kennedy-gyilkosság után is. Sőt nem csupán az újságok hasábjain szóltak erről a hírek, hanem utóbb párttaggyűléseken vitatták meg az ilyen eseményeket a kommunista párt tagjai – erről számos levéltári forrás maradt fenn.

Technikai adatok Gagarin repüléséről

Visszatérve Gagarin űrutazására, erről a korabeli Népszabadságban számos technikai adat is megjelent: a szputnyikűrhajó súlya az űrhajós pilótával együtt – a hordozórakéta utolsó fokozatának súlyát leszámítva – 4725 kilogramm volt. A Vosztokot egy több fokozatú kozmikus rakéta juttatta fel a világűrbe. A szputnyikűrhajó földkörüli keringési ideje előzetes adatok szerint 89,1 perc volt. A Föld felszínétől mért legkisebb távolsága 175 kilométer, legnagyobb távolsága pedig 302 kilométer lehetett. A pályasíknak az egyenlítő síkjával bezárt hajlásszöge 65 fok 4 perc.

A TASZSZ közzétette Gagarin egyik rádióüzenetét, amelyet a világűrből küldött. Afrika felett haladt át, amikor ezt közölte: „A repülőút zavartalan, a súlytalanság állapotát jól viselem.” A Népszabadság szerint a „Vosztok szovjet űrhajó az előírt kutatási program végrehajtása és a repülőút megtétele után 1961. április 12-én magyar idő szerint 8 óra 55 perckor sikeresen földet ért a Szovjetunió előre megadott területén.”