Az
érettségivizsga-időszak eddigi legizgalmasabb pillanatát élhették át
tegnap a maturálók.
(Forrás: Magyar Hírlap)
Az érettségivizsga-időszak eddigi legizgalmasabb
pillanatát élhették át tegnap a maturálók: megtudhatták írásbelijeik
eredményét. Fellebbezni ma délután négy óráig van lehetőségük, írásbeli
kérelmükhöz csatolniuk kell dolgozatuk másolatát, amelyben pontosan
megjelölték a szerintük hibásan javított részfeladatokat. A középszintű
feladatlapokat minden diáknak a saját tanára javította, így ezeknél
nemigen várható fellebbezési hullám, ugyanakkor a lapunk körkérdésére
válaszoló iskolaigazgatók tapasztalatai meglehetősen vegyesek a külső,
független vizsgabizottság által értékelt emelt szintű érettségik
javításával kapcsolatban.
A fővárosi Apáczai Csere János Gimnáziumban a százötven
végzős diák közül tizennyolcan máris fellebbeztek, körülbelül
ugyanennyien pedig jelezték, hogy beadják majd kérelmüket – közölte
Munkácsy László igazgató.
Az Eötvös
József Gimnáziumban az orvoslást kérők aránya várhatóan öt-tíz százalék
körüli lesz – mondta lapunknak Doba László igazgató, és hasonlóan
nyilatkozott egy szintén fővárosi gimnázium neve mellőzését kérő
vezetője. „Legjobban nem is azok a diákok örültek, akik ötöst kaptak,
hanem azok, akik emelt szinten elérték a pluszpontokat jelentő 33
százalékot.”
A legelégedettebbek a
budapesti Petőfi Sándor Gimnáziumban voltak a javítással a diákok, az
igazgatói titkárságon ugyanis lapunkat arról tájékoztatták, hogy senki
sem fellebbezett.
A szaktanárok
szerint a diákok elsősorban az emelt szintű történelem- és
magyardolgozataikban találtak néhány „meg nem adott pontot”. Tar Imre, a
fővárosi Eötvös József Gimnázium történelemtanára szerint ez
természetes, hiszen a humán tantárgyak számonkérésében mindig van
szubjektív elem, „az egyik tanár például elfogadhat olyan rokon értelmű
szót, amelyet valaki más hibásnak vél”.
0shares
Már egy mozijegy ára is segítség! Ha teheted, támogasd a Történelemtanárok Egyletének munkáját!