Tönkremenő
egyetemeket, az adófizetők pénzét pazarló intézményeket vizionálnak a
Hírszerzőnek az új felsőoktatási törvénytervezet kritikusai.

Az egyetemi vezetések verziója szerint viszont
győzött az autonómia; az Alkotmánybíróság segítségével sikerült letörni a
minisztérium teljhatalomra törő elképzeléseit. Hétfőn kerül az
Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottsága elé az új
felsőoktatási törvény. Kidolgozói a jelenlegi struktúrában nem látták
biztosítva a források hatékony felhasználását.

Az egyetemek és főiskolák kvázi szocialista
nagyvállalatként működnek: maguk fogadják el költségvetésüket,
ellenőrzik annak végrehajtását és nyújtják be a számlát. Az osztrákok
ezt úgy oldották meg, hogy felügyelő szervet ültettek az intézmények
nyakára az adófizetői pénzek elköltésének és a racionális működés
ellenőrzésére. Magyarul ezek lettek volna az irányító testületek (it).
Az it fogadta volna el az intézmény üzleti tervét és kutatás-fejlesztési
stratégiáját, a költségvetést és az arról szóló beszámolót. Ez a
grémium döntött volna szervezeti kérdésekről: karok, tanszékek, szakok
megszüntetéséről, összevonásáról, újak létrehozásáról. Az it felerészt a
minisztérium, felerészt az oktatói érdekeket képviselő egyetemi
szenátus delegáltjaiból állt volna; az adott felsőoktatási intézményben
dolgozók közül senki nem lehetett volna it-tag.

A törvényalkotó szándéka az volt, hogy az évi 200
milliárd forintba kerülő felsőoktatást is professzionális menedzsment
irányítsa, ahol az it tagjai személyesen felelnek
döntéseikért.

Lett is belőle nagy
felhördülés. Akkora, hogy a tervezet ebben a formában soha nem jutott el
az Országgyűlésig. A Magyar Rektori Konferencia csak úgy adta áldását,
ha a szenátus több tagot jelöl, mint a minisztérium. Ebben a felállásban
az it elnöke az intézmény rektora lett volna.

Az Alkotmánybíróság végül megadta a kegyelemdöfést:
szerinte az it alapjaiban csorbította volna az intézmények önállóságát;
indokolatlanul nagy mozgásteret kapott volna a minisztérium, amely a
támogatások megvonásával zsarolhatta volna a felsőoktatást.

A korrigált javaslat az irányító
testületek helyett döntés-előkészítő és véleményező jogkörrel bíró
gazdasági tanácsokat hoz létre. Tagjait a szenátus választja, de tagja
lesz a rektor és a gazdasági igazgató is, sőt az oktatók is
bekerülhetnek. Ez azt jelenti, hogy lényegében minden fenntartói jogkör a
szenátus kezébe kerül.

„Az it
helyett a gazdasági tanáccsal működő intézményi vezetés nem fogja a
reform értékét csökkenteni” – hangsúlyozza Mang Béla, az oktatási tárca
felsőoktatási helyettes államtitkára, aki szerint a kényszerű
visszalépésnél fontosabb, hogy „új képzési struktúrára állunk át és
megteremtjük a gazdasági autonómia és a finanszírozási garancia
feltételeit”.

Kipusztuló
intézmények?
 
„Most majd lesznek autonóm
intézmények, amelyek tönkremennek” – értékelte a helyzetet a
Hírszerzőnek Dinya László. A Nemzeti Bologna Bizottság elnöke szerint
professzionális menedzsment nélkül a magyar felsőoktatás nem lehet
versenyképes Európában. Az intézményi mezőny polarizálódni fog, és amely
intézmények nem valósítják meg az elvetélt javaslatban foglalt
változtatásokat, akár el is tűnhetnek. Nem tudja elképzelni, hogyan fog
versenyezni egy gúzsba kötött intézmény egy olyannal, amelyik gyorsan
tud reagálni a piac kihívásaira.

Élesebben fogalmaz Geréby György. Magyar Bálint volt
tanácsadója szerint a mostani javaslat teljes csőd. A rektort a
professzorok választják maguk közül, így az hozzájuk, és nem az
adófizetőkhöz lojális. Képtelenségnek tartja, hogy a fenntartói jogkörök
a szenátus kezébe kerülnek. „Ki fog a legitim érdekkülönbségek között
igazságot tenni? Ki képviseli most az adófizetők érdekeit? Ki biztosítja
a hatékonyságot?” – teszi fel a kérdést Geréby.

Klinghammer István, az ELTE rektora, a Magyar Rektori
Konferencia elnöke örül az AB döntésének. Például annak, hogy az
megsemmisítette a törvény olyan rendelkezéseit is, amelyek szerint a
miniszter egyes döntéseit nem kifogásolhatták volna, és a tárca
dönthetett volna a doktori képzés indításáról. A professzor szerint egy
egyetem irányításának nem haszon-, hanem értékelvűnek kell lennie.
Szerinte a forráshiány a legnagyobb gond; szakokat pedig nem lehet csak
azért megszüntetni, mert fenntartásuk nem gazdaságos.