Valami
tehát a 10 és a 15 éves életkor között menthetetlenül elromlik. Valóban
menthetetlenül? És mi romlik el? És mi lehet a megoldás? (Forrás:
Népszabadság)

A magyar diákok tízéves korukig
magas szinten sajátítják el azokat az alapkészségeket, amelyek
megalapozhatják a későbbi tudást. Egy nemzetközi fölmérés szerint ebben
az életkorban a diákok még a világ élvonalába tartoznak. Itt azonban
megtorpannak – a 15 évesek tudását mérő PISA-teszt szerint eredményeik
már korántsem fényesek. Nem is igazán tudáshiányról van szó, sokkal
inkább arról, hogy a tanulók nem képesek életszerű helyzetekben
alkalmazni a már megszerzett tudásukat. Valami tehát a 10 és a 15 éves
életkor között menthetetlenül elromlik. Valóban menthetetlenül? És mi
romlik el? És mi lehet a megoldás? Ezekre a kérdésekre kértünk választ
politikusoktól és
szakemberektől.

Magyar Bálint szabad
demokrata politikus, volt oktatási
miniszter:
1995-ben fogadtuk el az új Nemzeti
alaptantervet, amelynek a lényege az volt, hogy fokozatosan áttérünk a
kompetenciaalapú képzésre. 1996-ban a közoktatási törvényben bevezettük a
6+6 éves képzést, ami azért fontos, hogy ne négy, hanem legalább hat
évig kapjanak a gyerekek alapképzést. Ezt 1998-ban Pokorni Zoltán
oktatási miniszter megszüntette. Akkor újra a 4+4+4-es rendszer állt
vissza, pedig tudható, hogy azok az országok szerepelnek jól a
PISA-teszteken, ahol az alapképzésre több idő jut. 2002-ben, a
kormányváltás után az MSZP politikusai sem vették komolyan, hogy
radikálisan kell a rendszerbe nyúlni. Azt mondogatták, a PISA egy
nyugati mérés, amely nem veszi figyelembe a nemzeti sajátosságainkat, a
magyar iskolarendszer méltán híres. Azt tudtuk elérni, hogy a régi
iskolaszerkezetben ugyan, de az alapkészségek oktatása a felsőbb
évfolyamokon is folytatódhat. 2003-ban, amikor újra felülvizsgáltuk a
NAT-ot, és bevezettük a kétszintű érettségit, amely elsősorban nem
lexikális tudást kért számon, óriási volt a felháborodás. A közoktatási
reform lényege az lenne: a világ nem bemagolható, de megérthető. Ez a
gondolkodás paradigmaváltást jelent. Ezért fogtunk bele a
tankönyv-átalakításokba, mert azt tapasztaltuk, hogy szakszövegekkel,
adatokkal túlzsúfoltak. Az új tankönyvek mostantól kezdenek beépülni az
oktatásba. A legfontosabb tanulsága a felmérésnek, hogy azonnal hozzá
kell nyúlni a természettudományos oktatáshoz. Meg kell szüntetni az
értelmetlen szaktárgyi bontást a felső tagozatban: azaz a fizikát, a
kémiát és a biológiát. Helyette természetismeretet kellene tanítani,
amely komplex látásmódban tálalja a tárgyakat, és megkíméli a felesleges
képletektől a gyerekeket. Meg kell szüntetni a leíró nyelvtan
dominanciáját, ez a tantárgy a klaszszikus XIX. századi tanítás
hagyományait követi. Helyette be kellene vezetni az angolszász
országokban ismert „reading and writing” órákat, amelyek arról
szólnának, hogy a diákok tanulják meg kifejezni magukat, és képesek
legyenek megérteni másokat. Mert ennek van köze a kommunikációhoz, nem
pedig a személyes és vonatkozó
névmásoknak.

Sió László, a Fidesz
oktatási kabinetjének vezetője:
Magyarországon a
PISA-felmérések előtt is voltak kompetenciamérések, és nemcsak a 15
évesek körében, hanem a 3., 5., 7. és a 9. évfolyamon is. A Fidesz
tisztában volt azzal, mik a rendszer hiányosságai, és a politikáját is
ehhez igazította. Sió László nincs meglepve, hogy a 2006-os
PISA-vizsgálatban még nem látszódnak az eredmények, hiszen legkorábban a
2009-es felmérés idejére lesznek 15 évesek az új szemléletű
kerettanterven, új tankönyveken, átképzett pedagógusokon felnőtt diákok.
Annak, hogy a magyar diákok 10 évesen az élvonalban vannak, 15 évesen
viszont átlag alatt teljesítenek, a szakpolitikus szerint több
magyarázata lehet. Ezek közül a legfontosabb: „Mit érnek az alaposan
kidolgozott reformok pénz nélkül?” A 6+6 osztályos rendszer erőltetését
teljesen feleslegesnek tartja, hiszen tízéves korban még minden rendben
van. Nem kell szétverni a kisiskolákat, hiszen képesek tízéves korig
biztosítani a minőségi képzést, jól kialakítani az alapkészségeket. Azt
is feleslegesnek tartja, hogy egy jó alapozás után, az 5., 6. évfolyamon
is alapkészségekkel foglalatoskodjanak a gyerekek. Van feladat a
tartalmi átalakítás terén, de erre nem az intézménystruktúta átalakítása
a megfelelő válasz. A hazai kompetenciamérések eredményeinek elemzése
segíthet pontosan meghatározni a szükséges
fejlesztéseket.

Siposs András
matematika-fizika szakos tanár:
„Az a baj, hogy a
PISA-vizsgálatban olyasmit mérnek, amit nem tanít meg a gyerekeknek az
iskolarendszer. Nem igaz, hogy roszszul tanít az iskola, rengeteg
tanítványom megy külföldre, ahol megállják a helyüket, sőt, sokkal
többet tudnak, mint a legtöbb nyugat-európai kortársuk. Nem kellene a
PISA-hoz idomulni, nem kell egyengyerekeket gyártani az iskolákban, az
összes PISA-ra hivatkozó reform rossz irányba megy. Ezeknek a
törekvéseknek ugyanis az a vége, hogy a jó iskolákat kinyírják, a
rosszak viszont nem jönnek fel. Nincs annyi pénz a világon, hogy egy
eldugott falu iskolája ugyanolyan jó legyen, mint a budapesti
elitiskola, aki ezt állítja, nem mond igazat. Jó lenne, ha egy
elmaradott, alföldi kisvárosban színvonalas szellemi műhely alakulhatna
ki, ez szép gondolat, de nem
hihető.”

Bártfai Lászlóné
matematikatanár:
„A PISA-eredmények nagy szórást
tükröznek. A reformintézkedések következményeként, úgy érzem, fennáll a
veszélye annak, hogy visszafejlesztjük a tehetségeinket. Talán picit
segítünk a nagyon gyengéken, közben viszont nem fejlesztjük a
tehetségeseket. A szaktárgyi bontás megszüntetésével a kollégák zöme
egyetért, nincs szükség külön fizika-, biológia- és földrajzórákra. De
azzal nem értek egyet, hogy ezeket a tárgyakat heti egy
természetismeret-óra váltsa fel. Egy óra alatt nem jut idő
kísérletezésre,
megbeszélésre.”

Halász Margit író,
magyartanár:
„Ma Magyarországon nincs
»átlagiskola«. Vannak elitiskolák, amelyek trükkös
beszélgetésekkel vizsgáztatják az óvodából kikerült gyerekeket, és így
válogatnak közülük. És vannak a »maradékok«, a
gyengébbek: elmaradott térségek, külvárosi kerületek iskolái. Én egy
olyan iskolában tanítok, ahová zömmel nehéz sorsú, hátrányos helyzetű
gyerekek járnak. Nap mint nap ellensúlyoznom kell számukra a
biztonságot, érzelmi stabilitást adó család hiányát. Küzdenem kell az
óriásplakátokkal, a világgal, amely körbeveszi a gyereket. Ha nincs
otthon, akkor az iskolában kell lennie olyan embernek, aki értékeket,
mintákat mutat. Finnország talán azért szerepel ilyen jól a
PISA-felmérésekben, mert az iskola értékeivel képes ellensúlyozni a
káros hatásokat. A valóságshow-k pedig azt közvetítik, amilyenek mi
vagyunk. Beteg a társadalom, és nekünk, pedagógusoknak segíteni kell,
hogy ebből a betegségből felgyógyuljon. Nem ítélkezhetem a gyerek
felett. Negyvenöt percem van, ez alatt kell érzelmi és értelmi jót
közvetítenem a tanítás során. A nevelést sokkal fontosabbnak tartom,
mint a tudásátadást. Például sokkal több osztályfőnöki órát tartanék.
Miért kell a gyerekeket túlterhelni? Hogy érdekelné azt a 11 éves
gyereket a metafora, aki nem kap meleg ételt, ölelést és esti mesét
esténként? A gyerekek fejét nem tényanyagokkal kell teletömni, hanem meg
kell tanítani őket beszélni, érteni, vagy akár örülni egy
versnek.”