Sok mindent elárul a diktatúrát felváltó államunkról, hogy az 1989-ben kikiáltott új köztársaság elvi alapját jelentő 1956-os forradalom egyik megtorlója ellen húsz évvel később indul eljárás. (Ablonczy Bálint, Heti Válasz)

Biszku Bélát gyanúsítottként hallgatják ki – sajnos nem akkor és nem ott, ahol kellett volna.

Történt ugyanis, hogy a nyugodalmas évtizedek után a róla készült film révén a magát ismét közérdeklődéssel szembetaláló Biszku nyilatkozott a Duna Televíziónak.

Az 1956-os forradalmat követő megtorlások idején belügyminiszter ex-politikus ellenforradalomnak nevezte az eseményeket és állította: a megtorlásokba nem folyt bele a politikai vezetés, azok jogszerű bírósági döntések voltak – így a halálbüntetések is.

Míg néhány hónappal ezelőtt véleménye csak vérlázító, dokumentumokkal bizonyítható hazugság lett volna, ma már lehet, hogy bűncselekmény. Az Országgyűlés ugyanis nemrégiben úgy módosította a Büntető törvénykönyvet, hogy „aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Egy jobbikos politikus feljelentette Biszkut, s ezért indult az eljárás.

Szerintem helytelenül.

Sok mindent elárul ugyan a diktatúrát felváltó államunkról, hogy az 1989-ban kikiáltott új köztársaság elvi alapját jelentő 1956-os forradalom egyik megtorlója ellen húsz évvel később indul eljárás. Még csak nem is akkori cselekedeteiért, az igazságszolgáltatás utasításáért (az akkori jegyzőkönyvek szerint ugyanis ez is történt), a szocialista „törvényesség” szempontjából is jogszerűtlen bosszúállásért. Hanem egész életében vallott véleményéért, ami most már – Biszku balszerencséjére – bűncselekmény is lehet. Ne legyen kétségünk, hogy véleményét a magyar lakosság jelentős – 1956-osokat az akkori tévészékház-ostromlóknak tartó – része sajnos osztja.

De nem ezért tartom hibának az eljárást: egyrészt a nácizmus és a kommunizmus bűneit tagadó magatartás bizonyítása jogilag rendkívül ingatag. Történészi habitustól is függhet, hogy mit tartunk emberiség elleni bűncselekménynek vagy azzal azonos súlyúnak: például a kommunista államhatalom által gyakorolt kitelepítés annak számít? Vagy „csak” szörnyű és megalázó, családokat kifosztó, tönkretevő politika? Mi történik, ha valaki nyíltan vallja, hogy a náci Németország gyáraiba kényszermunkára hurcolt zsidó polgárok élete nem is volt annyira rossz?

Másrészt bármennyire is undorodunk ezen vélemények hangoztatóitól, az előző és a mostani kormánytöbbség döntése (előbbi a holokauszt, utóbbi  a kommunizmus bűneinek tagadásának büntetését iktatta törvénybe) éppen az említett bizonytalanságok miatt veszedelmes precedenst teremt a szólásszabadság korlátozására.

Most még jót derülhetünk a jobboldali radikális párt „köztudomású tények tagadóinak” megbüntetését kilátásba helyező törvényjavaslatán (reszkessenek, aki szerint a Nap kering a Föld körül!), de ez teljesen logikus továbbgondolása a már hatályban lévő szankciónak.

A fentebb vázolt érvek nem azt jelentik, hogy Biszkut szegény öregembernek tartanám, akit felesleges vegzálni régi dolgokkal.

Nemcsak a hasonló szörnyűségek jövőbeni elkövetésének lehetőségét szűkíti, ha köztudott, hogy az emberiség elleni bűncselekmények végrehajtói életük végéig félhetnek az igazságszolgáltatástól. Hanem az áldozatok elmékének is tartozunk az igazság szolgáltatásának kötelezettségével.

Ennek elbliccelésére nem érv az eltelt idő: Erich Mielkét, a keletnémet állambiztonság rettegett irányítóját, miniszterét 1993-ban egy több mint hatvan (!) évvel azelőtti politikai bűncselekmény (nem népirtás vagy emberiség elleni bűncselekmény) miatt ítélték letöltendő szabadságvesztésre. Nyolcvanöt évesen azért kellett felelnie, mert kommunista aktivistaként 1931-ben részt vett két rendőr meggyilkolásában. Amiképpen az is helyes, hogy a még élő náci bűnösöket a második világháború lezárulása után évtizedekkel is üldözik. Húsz évvel ezelőtt nekünk is neki kellett volna látni a törvényes elszámoltatásnak.

A mai eljárás, egy vélemény megbüntetése – fájdalom – azonban legfeljebb csak pótcselekvés. Ha el is ítélik Biszku Bélát, nem azért, amiért kellett volna.