Pályakezdők
elhelyezkedésének és munkába állásának esélyeit javíthatja az az
elektronikus tananyag, amelyet a napokban mutattak be tanintézetükben a
salgótarjáni J. L. Seagull Szakképző Iskola
programfejlesztői.
(Forrás: Népszabadság)
Országosan 16 fejlesztő műhelyt támogat a Nemzeti
Felnőttképzési Intézet elektronikus tananyag létrehozásában. Az
Észak-Magyarország régióból az egyetlen nyertes pályázó a salgótarjáni
J.L. Seagull Szakképző Iskola távoktatási programirodája, amely az
elmúlt években a felnőttképzés számára távoktatási tananyagokat
készített nyomtatott formában, multimédiás CD-n, illetve e-learning
tananyagként. A salgótarjáni intézmény igazgatója, Körmendy Éva
elmondta: a tananyag CD-változata hatszáz példányban készül, interneten
keresztül azonban április elsejétől az év végéig ingyenesen használható.
Az alkotók számítása szerint a maHoln@p program több ezer fiatal
számára nyújthat segítséget a pályakezdésben. Elsősorban a középfokú,
felsőfokú szakképzésből, valamint a felsőoktatásból kilépő fiatalokhoz
kívánnak szólni; a tananyagot úgy állították össze, hogy figyelembe
vették, milyen iskolatípusból lépett ki a fiatal, ugyanis ismeretei,
élettapasztalatai, képességei csak ennek függvényében fejleszthetők –
hangsúlyozta az igazgatónő.
A
tananyag négy fő témakörre épül: a munkajog, a munkavédelem, a
munkaerőpiacra történő belépés, valamint az álláskeresés kérdéskörét
veszi górcső alá. A modulonként is igénybe vehető elektronikus
tananyagot úgy méretezték, hogy 260 órában a képernyő előtt töltött
időt, a feladatok elvégzésnek időtartamát és a tréningeken való
részvétel óraszámát is magában foglalja – tette hozzá Körmendy Éva.
A fejlesztés egyik különlegessége a
Portfólióm a pályakezdésről elnevezésű tanulói gyűjtőmappa. Ebbe azok a
feladatok kerülnek, amelyeket a pályakezdő fiatal a tananyag
feldolgozása során elkészít. Így ki-ki nyomon követheti saját
fejlődését, összegyűjtött anyagait pedig felhasználhatja az
álláskeresésben. A kurzusról bővebb információ a http://www.seagull.hu/maholnap.html
internetcímen szerezhető.