Ha az
ember dolgozatot (leginkább szakdolgozatot) olvas, időnként ezt mondja
magában: hoppá, ezt mintha már láttam volna valahol.
(Forrás:
SG)

Közeledik az egyetemi
vizsgaidőszak legvége. Ez azt is jelenti, hogy sok házi- és
szakdolgozatot kellett elolvasnom az elmúlt hetekben. Voltak közöttük
jók is, rosszak is. De most nem a minőségről akarok írni, hanem egy
másik problémáról, vagy nevezzük inkább jelenségnek.

Ha az ember dolgozatot (leginkább szakdolgozatot)
olvas, időnként ezt mondja magában: hoppá, ezt mintha már láttam volna
valahol. Vagy: milyen érdekes, ebben a fejezetben mennyire megjavult a
szerző helyesírása. Vagy: ennek a résznek teljesen olyan a stílusa, mint
egy ismert, gondosan szerkesztett folyóiraté. Aztán némi internetes
keresgélés után rendszerint gyorsan kiderül, hogy közönséges másolásról
van szó, vagyis a dolgozat vagy annak egy része copy-paste technikával
készült.

Ha valaki megkérdezné,
becslésem szerint a hozzám kerülő szak- és egyéb dolgozatok szövegéből
mennyi a szimpla másolás, azt mondanám: manapság úgy húsz százalék körül
lehet. Én legalábbis nagyjából ennyit találok meg a hálón eredeti (??)
változatban. Ebből az is következik, hogy ez a szám alá van becsülve,
hiszen nincs minden fent a hálón, meg vannak ravaszabb másolók is, akik
egy kicsit átírják a szövegeket, vagyis azért dolgoznak rajta
valamennyit, ami értékelendő, annál is inkább, mert az átírás csak akkor
jó, ha szerző (??) érti is, amit átír. Néha csak egyes fejezetek vagy
fejezetrészek bizonyulnak másolatnak, de találtam már olyan dolgozatot
is, amin csak a szerző nevét változtatták meg.

Tudom, hogy az iskolákban sokféle módszert használnak a
másolás leleplezésére (elektronikusan is bekérik a dolgozatokat,
mindenféle szoftvereket eresztenek rájuk, stb.). A másolók gyakran
megfeledkeznek arról, hogy az a technológia, ami segít nekik a
keresésében és a másolásban, a leleplezőt is támogatja.

Sok ez a húsz százalék? (Vagy a
fenti megfontolások alapján mondjunk inkább harmincat?) Itt most
hosszasan lehetne értekezni az erkölcsök romlásáról, de nem ezt teszem,
inkább gondolkozzunk el valami máson. A világ folyásának egyik
legérdekesebb jelensége az, ahogy a technika fejlődése idővel átalakítja
a jogrendet, egyes fogalmak jelentését (pl. a tulajdonét vagy a
tanulásét), sőt, az erkölcsi szabályokat (mi a jó és mi a rossz, mit
szabad és mit nem) is. Ami ma szerintem lopás, az lehet, hogy holnap
valaki másnak nem lesz az, vagy tegnap valakinek nem volt az. „A
magántulajdon lopás” – állította például, ha jól tudom, Proudhon.

A közelmúltban blogbejegyzéseket
követve több írást is találtam erről a témáról. Egyesek Sally Brown
professzorasszonyt idézik, aki szerint megjelenik „egy posztmodern,
eklektikus, a Google és a Wikipedia emlőjén nevelkedett generáció, amely
nem feltétlenül fogja elismerni a szerzői (tulajdon)jogokat.” Egy
generáció, amely szerint ami fent van a hálón, az köztulajdon, szabadon
használható. Egy generáció, amely szerint nem racionális újra megalkotni
valamit, ami könnyen összerakható már meglévő elemekből, erre különben
sincs idő, verseny van, gyorsnak kell lenni, kinek van ideje megírni meg
elolvasni a cikkek elején álló hosszú és unalmas „ez ezt mondta, az azt
mondta” tiszteletköröket; no meg végső soron minden alkotás kollektív,
minden szerző az elődök vállán áll, akkor meg minek ez az egész
felhajtás. Szóval megjelenik egy új generáció, ami anyit jelent, hogy a
világ változni fog, mert idővel ez a generáció veszi át a régiek helyét.

Gondoljunk csak a számológépre,
ami már általában ott van a tantermekben és dolgozatírásnál is
használható. Ha azzal számolok vele, tulajdonképpen valaki más szellemi
termékét, algoritmusát, agyát használom, és ezen senki nem ütközik meg.
Hányan tudnak a mai fiatalok közül papíron többjegyű számokat elosztani
egymással? Mindenki a kis kütyüket használja erre; ha meg is tanulták az
eljárást, hamar elfelejtik, a gyakorlatban nincs rá szükségük. Miért ne
lehetne a Google is ott mindenki mellett? Hát nem azt mondogatjuk, hogy
kár azt a sok „szecskát” megtanulni, hiszen csak pár billentyűt kell
leütni, és máris tudjuk, mikor született Mátyás király, merre vezényelte
a Fekete Sereget, és mit írt korommal a fahasábokra egyik igazságtevő
útja során. Az új korban új képességek kellenek: megtalálni, kivágni,
összerakni és gyorsan továbblépni. Ha Zambia mezőgazdaságáról kell
tanulmányt írnod, bolond vagy, ha valami eredetit akarsz alkotni.

Mint mondtam, ezzel a jelenséggel,
az új generációs csoport gondolkodásával, a fogalmak és az értékek
átalakulásával sokan foglalkoznak, egy sor érdekes kérdést feltéve:
Valóban, kié az, ami a hálóra felkerül? Irracionálisan viselkedik, aki
nem copy-paste technikával dolgozik ott, ahol lehet, mert van miből és
van mivel? Mit diktál a verseny, ki marad életben? Lehet, hogy az új
Google-Wikipédia generációnak van igaza, és mi régiek vagyunk maradiak
és begyöpösödöttek? Tulajdonképpen mit kell manapság tanuláson és
tanításon érteni? Lehet elmélyülten tanulni és megérteni memorizálás
nélkül? Hogy fognak az új tartalmak megszületni? Lehet? Hogyan?
Miért?

Még szerencse, hogy itt a
nyár.