A
Nemzeti Galéria hamarosan megnyíló, két késő barokk festő, Maulbertsch
és Winterhalder alkotásait felvonultató kiállításának egyik fénypontja a
szombathelyi székesegyház egykori főoltárképe lesz, amelynek
restaurálási munkálataiba pénteken a sajtó képviselői is
bepillanthattak. (Forrás: Kultúra.hu)

A
Magyar Nemzeti Galéria november 20-án nyitja meg Késő barokk
impressziók című kiállítását, amelyen két XVIII. századi művész, Franz
Anton Maulbertsch és Josef Winterhalder alkotásai lesznek láthatóak.
Előbbi a mester, utóbbi a tanítvány státuszában mutatkozik meg, ám a két
alkotó egyenrangú félként lesz jelen a tárlaton. Annál is inkább, mivel
a kezdetben utánzó Winterhalder műfajának egészen kiemelkedő művészévé
nőtte ki magát, sőt, mestere halála után a szombathelyi székesegyház
freskóit is ő fejezte be Maulbertsch tervei alapján.

A tárlat fénypontjának az említett székesegyház
egykori, hatalmas főoltárképe ígérkezik, amely hosszas restauráláson
esett át az utóbbi évek során. Ahogy Juhász István főrestaurátor
elmondta: a munkálatokat még 1999-ben kezdték el, ám igen nehéz dolguk
volt, hiszen a Mária és Erzsébet találkozása című alkotás egy, a második
világháborúban – 1945 tavaszán – bekövetkezett bombatámadás során több
száz darabra szakadt. A kimenekített darabok a festmény 70-75 százalékát
teszik ki, a fő figurák megmaradtak, a hiány leginkább a hátteret
érinti. Miközben a főrestaurátor finom ecsetvonásokkal retusálja a
képet, elárulja: a kiállításon az eredetileg hatalmas kép középső része
lesz látható, amelyet öt egységből építenek össze. A munkálatokat öt
restaurátor és egy konzervátor
végezte/végzi.
 
A kép hatalmas méretét
önmagában is érzékelteti a középső rész körülbelül 16 négyzetméteres
felülete. Juhász István mosolyogva mondja: igencsak irigylésre méltó
műterme lehetett Maulbertschnek, ha egy ekkora képet állítva tudott
megfesteni. A kép méretének és nagyfokú sérülésének köszönhető
monumentális restaurátori munka állomásai a kiállításon is megjelennek
majd, hiszen egy alkotás kalandos útja – a pokoltól egészen az
újjászületésig – igen érdekes aspektusból mutatja meg a mű saját
történetét.

A vizitációs kép középső
részének felső darabján Szentgyörgyi Edit és Szutor Katalin
restaurátorok munkálkodnak éppen: az egyes darabok fokozatosan rajzolják
ki az egykor gyönyörű színekben pompázó, hatalmas festmény hajdani
arcát. Úgy fekszik a padlón, mint egy nagybeteg, akit épp a gondos
sebész fércel össze: tekintete még homályos, érzi, hogy már sosem lesz a
régi – de hálásan gondol azokra, akik lehetővé teszik, hogy több száz
év távlatából újra megmutathassa magát.