Nehéz
idők várnak a felsőoktatási intézményekre, és tanulóikra is.
(Forrás:
origo)
A kormány reformprogramjában
foglaltak közül az utazási kedvezmények részleges megvonása, a tandíj
tervezett bevezetése, és a lakhatás drágulása is elveheti a fiatalok
kedvét a művelődéstől.
Az utazási
kedvezmények megvonása miatt visszaeshet a levelező oktatásban részt
vevők száma, ami érzékenyen érintheti az egyetemek büdzséjét is. A
Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának jubileumi tanéve például
a fennmaradásért folyó küzdelemben telik. Hiába jó az oktatás minősége,
ha a piacinak nevezett reform elviszi a hallgatókat – mondta az MTI-nek
Szabó Miklós, az intézmény dékánja.
Egy diáknak félévente átlagosan mintegy százezer forint
pluszkiadást jelent az utazási kedvezmények tervezett megvonása –
mondta Nagy Miklós, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar
tanulmányi osztályának vezetője. A fővárosi intézményeket viszont a
budapesti agglomerációs közlekedés drágulása érintheti
érzékenyen.
A diákok életének
drágulása befolyásolhatja az egyetemi városok lakáspiacát is: szakértők
szerint az utazgatás helyett ugyan lehet, hogy sokan választják majd a
lakásbérlést, ám a közüzemi díjak emelkedése ezzel egy időben arra
szorítja majd a hallgatókat, hogy többedmagukkal vegyenek ki egy
ingatlant- írja a Napi Gazdaság.
A
képzési hozzájárulás összegére már megszületett a javaslat a rektori
konferencia pénteki ülésén: eszerint a bevezetés első tanévében,
2008/2009-ben az alapképzésben félévenként 105 ezer, a mesterképzésben
pedig 150 ezer forintot kellene fizetni.