• Címlap
  • Hírek
  • Tallózó
  • Történelem
  • Történelemtanítás
  • TTE
  • Átláthatóság
  • Adatvédelem
  • English
Hirdetés

Kérjük, segíts, hogy folytathassuk munkánkat!

Számlaszámunk: 11705008 – 20133762.

A támogatás bankkártyával itt lehetséges.

Nagyon köszönjük.

Diktatúrát idéz a Hoffmann-terv
2011. november 16. szerda, 6:44

Miközben a Parlamentben a köznevelési törvényről vitáztak, a Kossuth téren civilek tiltakoztak a „diktatúrát idéző” jogszabály ellen. Az FN24 tudósításában megszólal Miklósi László, TTE elnöke is.

A nemrég megalakult, több neves szakemberből, pedagógiai szervezetből, szülőkből álló Hálózat a Tanszabadságért (HAT) mozgalom mindaddig „Fogadóórát” tart a helyszínen, amíg a törvényt vissza nem vonják. Mint Molnár Lajos, a HAT egyik alapítója elmondta, tudják, erre nincs sok esély, de ennek ellenére ki kell nyilvánítaniuk azt a véleményüket, hogy a most készülő jogszabály társadalmi, szakmai érdekegyeztetés nélkül készült, diktatórikus, gyermekellenes, alkalmazása pedig visszafordíthatatlan károkat okozhat a közoktatásban, így közvetve a társadalom egészében.

Miközben a plenáris ülésen Hoffmann Rózsa arról beszélt többek között, hogy az új törvény megújulást, felemelkedést hoz, biztosítja az ország versenyképességét, rendezi a pedagógusok helyzetét és megakadályozza a társadalmi leszakadást, kint a novemberi hidegben, a parlamenti parkoló mellett felállított sátor előtt a HAT alapítói kétségbevonták ezeket a célkitűzéseket. Szerintük a törvény gyerek-, család-, pedagógusellenes, amely nem szolgálja sem a gyerekek egyéni boldogulását, sem a nemzet felemelkedését. Az erről szóló levelüket egyébként eljuttatták a parlamenti képviselőknek is.

A nagyon lassan felmelegedő novemberi kedden, kissé vacogva sorolták a HAT-osok kifogásaikat a több tucat egybegyűltnek és a sajtó képviselőinek. Nádori Lídia, a Szülői Hálózat elnöke azt emelte ki, hogy a nagyszülei horthysta, a szülei rákosista, ő maga kádárista iskolába járt, és nem szeretné, ha a gyerekei most akármilyen-„ista” iskolába járnának. Az oktatás kialakítását szakemberekre kell bízni, nem szabad politikai ideológiák mentén kialakítani – mondta. Többen kifogásolták az államosítási szándékot, a tantervi központosítást, az ideológiai elköteleződést.

Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke úgy fogalmazott, hogy a Hoffmann-terv után a ma saját autonóm programmal dolgozó, és azért jogilag is felelősségre vonható iskolák oktatásvégrehajtási intézményekké válnak. Mások az esélyegyenlőtlenség drámai növekedését prognosztizálták. Fábry Béla, a Magyar Pedagógiai Társaság alelnöke úgy fogalmazott, a törvényben leírtak megvalósítására nincs költségvetési fedezet.

A Fogadóóra-sorozat tehát elkezdődött, kedden többek között az Equity Méltányosságért Egyesület vezetőivel a törvény esélyegyenlőség-ellenességéről, Nahalka István oktatáskutatóval annak szakmaiatlanságáról beszélgethetnek, de megjelenik a sátorban Loránd Ferenc, az Országos Köznevelési Tanács nemrég lemondott elnöke és Arató László, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke is. Este lebontják a sátrat, de amíg „jó hírek nem érkeznek a törvény visszavonásáról”, minden reggel visszaépítik.

Nincsenek illúzióik, de mint Miklósi László, a Történelemtanárok Egylete elnöke lapunknak elmondta, azért kell tiltakozniuk, hogy tükörbe tudjanak nézni. Reméli, hogy a döntéshozók is elgondolkodnak ezen.

Akkor tudunk dolgozni, ha Ön is segít!


Vissza

TTE-tagok figyelmébe:

Éljen a lehetőséggel!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

TTE-közösség

TTE a Facebookon

Youtube-csatorna

Tankönyvek

Hisztorizás podcast

Szlovák-magyar közös múlt

Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciája

„Vissza a jövőbe!”- A közösségi média és az AI hatása a történelemre

A Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciájának állásfoglalása

Eddigi konferenciáink

Galéria

Nemzeti Emlékezet Program - Auschwitz-út 1.

Támogatók

A tte.hu működésének támogatója

Adomány

Címkék

alapvizsga aláírásgyűjtés civil Civil Közoktatási Platform családtörténet előadás emberi jogok emléknap gyász Különóra módszertani cikk NAT tankönyv TTE-konferencia Tényleg!? történelmi atlasz törvény álhírek állásfoglalás érettségi

Partnerek

  • Impresszum
  • Alapszabály
  • Tagdíj
  • Belépési nyilatkozat
  • Támogatás
  • Kapcsolat
Történelemtanárok Egylete 1997-2017