Kisebbségnek
lenni egy olyan helyen, ahol még a többség is annak számít, nem könnyű
állapot. Márpedig számos erdélyi magyar településen romák is élnek, akik
szintén magyarul beszélnek, magyar cigánynak vallják magukat. (Forrás:
RomaPage)

Az ő helyzetük mintegy
kicsinyített másolata a mai itthoni viszonyoknak. A nálunk egyre erősödő
ellentétek már ott is megjelentek, mostanában egyre jobban érezhető a
feszültség a magyar-cigány kapcsolatokban. Pedig a székelyek
évszázadokig nagyon jól megvoltak a romákkal, a legtöbb helyen jól
kiegészítették egymást a mindennapi életben. Ez az ideális helyzet
azonban lassan felborulni látszik. Hogy ennek mi az oka, azt mindenki
másképp látja, de tény, hogy Csíkszentdomonkosra mostanában nem a békés
egymás mellett élés lett a jellemző.

Egy olyan erdélyi cigánytelepen jártunk, ahol a helyzet
kiemelkedően elrettentőnek számít, de sajnos korántsem egyedi. Az
utóbbi években sok hasonló helyen megfordultunk, talán több romatelepen
és putriban voltunk, mint bármely ezzel foglalkozó szociálismunkás,
pláne politikus vagy akár roma képviselő. Néhány helyen szemmel látható
volt a fejlődés az évek során. A mindenhol uralkodó szegénység ellenére
volt olyan roma közösség, ahol bár állandó munkája senkinek sem volt,
mégsem telt el olyan hónap, hogy minden családból legalább a férfiak ne
vállaltak volna valami idénymunkát valahol. Ennek eredményeképpen a
házak évről évre bővültek, szépültek, a pár éve még düledező putrikból
néhányan már kétszobás, cseréptetős házat varázsoltak. Mindezt a kétkezi
munkájukkal keresett pénzből, állami segélyek nélkül. És még mindig
Erdélyről van szó.

Ugyanakkor ennek teljes ellentéte is megtalálható
errefelé: a mostani riportunk a Csíkszentdomonkos határában található
kis cigánytelepen készült. Az itteni állapotok a legrosszabbak mind
közül, ahol mostanában jártunk. Ennek okait próbáltuk kideríteni, a
végeredményt pedig már most elárulhatjuk: a munka és a tanulás egy egész
életen, sőt nemzedékeken át való, teljes mértékű és nagy ívben történő
nélkülözése egyenes út a társadalom peremére, amin egyelőre semmiféle
segély, támogatás sem tudott segíteni.

 

A telepet nem nehéz észrevenni. Aki
Gyergyószentmiklós és Csíkszereda között közlekedik akár autóval, akár
vasúton, a falu végén egyből láthatja az óriási különbséget az addig
rendezett porták, és a romatelep düledező, lyukas tetejű putrijai
között. A néhány „házból” álló csoport közvetlenül a vasúti sínek két
oldalán fekszik, már messziről odavonzzák az utazó tekintetét. Pedig a
környezet gyönyörű, zöld domboldalak emelkednek közvetlenül a viskók
mögött, fenyőfákkal, legelésző tehenekkel, lovakkal. Összesen talán
hatvan-hetven roma lakik itt. Az egész közösség egyetlen nagy család, a
pár éve meghalt vajda, és testvéreinek leszármazottai. Az ő háza volt
valaha itt a legszebb, amely azóta is érintetlenül magasodik a többi
fölé. Még romjaiban is tiszteletben tartják a többiek. Nem költözik bele
senki, hiába van a sajátja még ennél is rosszabb állapotban. Lassan az
enyészeté lesz ez is. A föld, ahol laknak, azonban nem az övék. A jogos
tulajdonosnak viszont egyelőre esélye sincs visszaszerezni a birtokát,
ahogy nekik sincs saját ingatlan szerzésére. A történet szerint még a
’70-es években költöztek ki ide a cigányok, miután a falubeliek egy
gyilkosság miatt szétverték házaikat.