Nagy-Britannia
kezdeti balsikerei a második világháború elején arra késztették
Churchillt, hogy béketárgyalások kezdeményezését fontolgassa a
németekkel
(Forrás: Múlt-kor)

Nagy-Britannia kezdeti balsikerei a második világháború
elején arra késztették Churchillt, hogy béketárgyalások kezdeményezését
fontolgassa a németekkel – derül ki azokból a dokumentumokból, melyekre
egy cambridge-i történész bukkant kutatásai
során.  
 
A háborús miniszterelnökről szóló legújabb könyvből kiderül:
Churchill szerint 1940 nyarán Nagy-Britanniának nem volt más
lehetősége, mint béketárgyalásokba bocsátkozni a németekkel – jóllehet a
miniszterelnök nyilvánosan mindig azt hangoztatta, soha nem tárgyalna
az ellenséggel.

David Reynolds, a
könyv szerzője szerint nem is ez volt az egyetlen alkalom, amikor a nagy
tekintélyű államférfi finoman szólva „fényezte” a nagyközönségnek szóló
információkat. Reynolds a miniszterelnöktől származó dokumentumok
ezreit vizsgálta át Churchill ismert könyvéről (A második világháború)
szóló elemzéséhez. A dokumentumokból fény derül arra is, milyen viszony
volt valójában Churchill és Sztálin között, és milyen kételyeket
ébresztett Churchillben a normandiai partraszállás ötlete.

A jövő hónapban megjelenő könyv
szerint Dunkirk után, és a Szovjetunió és az Egyesült Államok hadba
lépése előtt Churchill számára „egy megváltozott német kormánnyal
kötött, tárgyalásos béke” lett volna „a lehetőségekhez mért legjobb
eredmény”.

„Churchill végig azt
hangoztatja emlékirataiban, hogy soha nem akart tárgyalni a németekkel,
pedig világos: 1940-ben nem zárta ki, hogy egy nem Hitler vezette német
kormánnyal tárgyalóasztalhoz üljön” – nyilatkozta Reynolds professzor a
brit Independentnek. „Államférfi volt, aki látta, hogy országa a
szakadék szélén áll.”

Churchill
kétségbeesését megdöbbentően jól illusztrálja az a beszélgetés, melyre
Reynolds professzor bukkant. Churchill és Hastings Ismay tábornok Anglia
esélyeit latolgatták 1940 nyarán. „Meg fogjuk nyerni az angliai csatát”
– mondta a tábornok Churchillnek. „Maga meg én halottak leszünk három
hónapon belül” – válaszolta keserűen a miniszterelnök.

Reynolds részletesen ismerteti
Churchill eltérő álláspontját a nyugati front megnyitásáról is. Sir
Winston hosszú ideig amellett tört lándzsát, hogy „legalább hat ponton
kell nagy erővel partra szállni”, többek között Dániában, Hollandiában
és Franciaországban, Bordeaux-nál. Emlékirataiban azonban nem szentel
nagy figyelmet korai
tervének. 
 
„Churchill a normandiai
partraszállás sikerének tudatában, és a háború utáni amerikai elemzések
fényében újraértelmezte saját korábbi álláspontját” – állítja Reynolds,
akinek „A történelmet formálva: Churchill harca és írásai a második
világháborúban” című könyve november elején jelenik meg a Penguin
kiadónál. „Egy központi jelentőségű kérdésben megpróbálta megtéveszteni
olvasóit – és talán meggyőzni saját magát is.”

Churchill 1948-ban jelentette meg monumentális művét a
második világháború történetéről. Mivel szigorúan titkos dokumentumokhoz
is hozzájuthatott, művét hamarosan a háborúról szóló legmegbízhatóbb
beszámolónak kezdték tekinteni, ő pedig 1953-ban megkapta érte az
irodalmi Nobel-díjat. Most azonban már az is világos: a könyv
segítségével elleplezhette hibáit és gyengeségeit a történészek későbbi
nemzedékei elől.

Reynolds szerint
Churchill Sztálinhoz fűződő viszonyát is kozmetikázta. Emlékirataiban a
miniszterelnök azt hangoztatja, hogy már korán felfigyelt a kommunizmus
veszélyére, Reynolds kutatásai viszont afelé mutatnak, hogy Churchill
kezdetben még jobban bízott a szovjet vezetőben.