Merényletek, intrikák, összeesküvések, kémkedés, tömegmészárlások és végül egy hatalmas robbantási-kísérlet. Mindez egy tartalmas és mozgalmas honlapon.
Jó magyar szokás szerint évekig senki nem mozdította a füle botját se, most viszont botfülek társasága viszi hadba a nem éppen botfülűeket – írta a mai Népszabadság.
Nemrég indították útjára azt a honlapot, mely bemutatja, hogy a hétköznapi emberek miként ismerték meg a nagyvilág eseményeit – az 1910 előtti Skócia utcáin.
Dobszay László a reformok kapcsán a HVG-ben megjelent cikkében emeli ki, hogy azt nem előzte meg részletes, az egyes szakok sajátságait figyelembe vevő hatástanulmány.
Magyar Bálint túl sokat akar egyszerre. Nem elégedett meg azzal, hogy neve fémjelezze a bolognai folyamat elindulását, át akarta alakítani az egész magyar felsőoktatást – írta Varga Dóra a Népszabadságban.
Az 1956-os forradalom eseményeivel először a nyolcadik osztályban találkoznak a diákok. Hogy mi marad meg belőle a fejükben, az nagyban függ attól is, milyen tankönyvből tanulnak – írta Varga Dóra a Népszabadságban.
Hála az égnek, hogy vége. Ha még néhány hétig tart a huzavona és a találgatás az Európa kulturális fővárosa cím odaítélése körül, végleg megkeseredett volna a szánk íze – írja N. Kósa Judit a Népszabadságban.