A
magyarok több mint fele szégyenkezik néhány, az országra jellemzőnek
gondolt dolog miatt – derül ki egy felmérésből. Három éve még 16
százalékkal kevesebben gondolták így. A szociológus szerint a siker
hiánya miatt szégyenkezünk és olyan dolgokra vagyunk büszkék, melyek egy
része már csak emlék. (Forrás: NOL)

Büszkék vagyunk-e a magyarságunkra, és ha igen, ez a
büszkeség milyen elemekre épül – ezer embert kérdeztek erről az Image
Factory és a Tárki kutatói. A megkérdezettek csaknem fele állította,
hogy büszke arra, hogy magyar; 18 százalék viszont egyáltalán nem, vagy
nem túl büszke. Három évvel ezelőtt még a megkérdezettek 40 százaléka
mondta, hogy nagyon büszke a magyarságára, az idén csak 32 százalékuk. A
nagyon büszkék körében többen vannak az idősek, a
nyugdíjasok.

Azt is vizsgálták, hogy
mit jelent ez a büszkeség. A megkérdezettek 88 százaléka akkor érzi
ezt, amikor a magyar sportolók jól szerepelnek. Háromnegyedük
egyetértett azzal, hogy szívesebben lenne magyar, mint bármely más
ország polgára. Három éve is hasonlóan válaszoltak. Azzal viszont, hogy
„kevésbé tudok büszke lenni az országra, mint szeretnék”, az idén tíz
százalékkal többen, a megkérdezettek 59 százaléka értett egyet. A
válaszadók több mint fele, 57 százalékuk állította, hogy van néhány
dolog a mai Magyarországon, ami miatt szégyelli magát. Az ő arányuk nőtt
leginkább: 2005-ben még csak 41 százalékos volt.

Hankiss Elemér szociológus szerint a szégyenkezők
számának növekedése a siker hiányára vezethető vissza. Azt mondja, hogy
8-10 éve nincs igazi siker az országban, vagy ha van is, nem beszélünk
róla, nem örülünk neki. – Nem hallunk a sikeres emberekről, városokról,
vállalatokról, ez nem téma Magyarországon, a válság, a sikertelenség
annál inkább – állítja. Ráadásul a szociológus szerint a magyarok az
elmúlt három évben vették észre, hogy a térségben a korábban lesajnált
országok sikeresebbek, és ezt nehezen emésztik meg. Ez pedig, állítja,
nem volt szükségszerű, saját hibánkból, rossz döntéseink miatt
történt.

Ami a sportsikereket
illeti, ezek Hankiss Elemér szerint nem csak Magyarországon fontosak a
nemzeti büszkeség szempontjából. Példaként a
labdarúgó-Európa-bajnokságot említette, ami minden, a döntőben részt
vevő országnak kiemelten fontos. – Helyettünk győznek a sportolók –
állítja, és hozzáteszi, hogy Magyarországon kevés olyan dolog van, ami
segít, hogy egy közösség tagjának érezzük magunkat. A sportsikerekre
viszont mindenki egyformán büszke, politikai oldaltól
függetlenül.

A felmérésből kiderült,
hogy továbbra is van egy jelentős kisebbség, a megkérdezettek harmada,
akik Magyarországot követendő példának tartják, szerintük jobb ország,
mint a legtöbb másik. Ezzel legkevésbé a fiatalok és a budapestiek
értenek egyet. Hankiss Elemér szerint ez a kettősség, a túlzó büszkeség
és a szégyenérzet jelenléte a társadalomban a tájékozatlanságból fakad. A
magyarok nem ismerik a világot, keveset utaznak, nem vállalnak
külföldön munkát. A lengyelek például sokkal bátrabban mennek
Nyugat-Európába dolgozni. – Félünk az ismeretlentől, félünk a világtól –
mondja Hankiss Elemér. Szerinte az a legnagyobb baj, hogy a fiatalok
közül kevesen mennek külföldre tanulni, nincs elég ösztöndíj.
Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is több a lengyel, román, sőt
az ukrán diák is, mint a magyar. A szociológus szerint belőlük lesznek
10-15 év múlva az uniós vezetők. – Ez nem nemzeti átok, ez ostobaság –
mondja.

A kutatók rákérdeztek néhány
más büszkeségforrásra is. Tízből kilencen úgy gondolják, hogy a magyar
tudósok felfedezései nagyban hozzájárultak a világ fejlődéséhez, és
közel ugyanennyien büszkék a magyar konyhára. A válaszadók négyötöde
szerint a magyar képzőművészet és irodalom képviselői a világ élvonalába
tartoznak, tízből hét ember szerint a magyar lányok a
legszebbek.

Hankiss Elemér szerint
szükség van ezekre a kollektív értékekre, a baj csak az, hogy évtizedek
óta nem változtak. Tudósaink például valóban jelentősek voltak a ’30-as
években, de ez mára emlék, és nincsenek helyette új értékek. Ebben
szerinte egyaránt hibás a politika, az értelmiség és a média. –
Belementek egy pusztító ideológiai küzdelembe, tovább mélyítették a
szakadékot az ország két része között, ahelyett, hogy valódi
feladataikkal törődtek volna – mondja.

» A Népszabadság eredeti
cikke