Bár a
japán nemzeti himnusz a 19. század végétől létezik, érdekes módon
törvénybe foglalva csak 1999 óta ismerik el azt.
(Forrás: National
Geographic))

Már aki elismeri: a középiskolai tanárok egy része ugyanis
nem hajlandó felállva énekelni a Kim Ga Yo-t az iskolai ünnepségeken,
amiért Tokió tartomány kormányzója komoly büntetést helyezett kilátásba.
Japánban az utóbbi időben úgy tűnik ismét felfedezték a patriotizmust,
egyesek szerint pedig egyenesen a rosszul hangzó nacionalizmust. A
második világháborút követő nemzedékek az idegenek iránti teljes
alázatot tanulták meg a háborús vereséget követően, hazájukra legfeljebb
gazdasági teljesítményük miatt voltak büszkék. Az utóbbi években
azonban egy kisebbségtől eltekintve újra elterjedtek – főleg a fiatalok
körében – a hazaszeretet megnyilvánulásának különféle
formái.

Talán még a japán patrióták
közül is kevesen tudják, hogy legkedvesebb éneküket, a Kim Ga Yo-t egy
brit katonatiszt zenésítette meg először – mindez azonban nem zavarja a
nemzettudat jeles építőit. A japánoknak ugyanis egészen 1868-ig nem volt
nemzeti himnuszuk, és ekkor is csak egy brit katonatiszt, John William
Felton javasolta nekik, hogy találjanak egy olyan verset, amelyet aztán ő
szívesen megzenésít.

A feudalizmus
távol-keleti formáját megdöntő Meiji-reform idején tehát egy külföldi
katonatiszt volt az, aki úgy gondolta: a szigetországnak is egy
megfelelő érzületen alapuló nemzetállammá kell válnia, ehhez pedig
elengedhetetlen az angol God Save the Queen mintájára egy olyan nemzeti
éneket létrehozni, amely ünnepeik alakalmával büszkeséggel tölti el a
japánokat.

Végül Felton unszolására a
satsuma-i katédiskola japán tisztje, Iwao Oyama egy tizedik századi
négysoros költeményt választott ki, amelyet az angol katonatiszt rövid
időn belül meg is zenésített. Felton változatát 1870-ben már el is
fogadta a császár, igaz, hogy 1876-ban már nem a Felton által
megkomponált dallamot játszották különféle alkalmakkor, hanem Felton
egyik japán tanítványa által újraírt dallam szerint énekelték immáron
ugyanazt a négy sort.

A japánok
himnusza, amely mindmáig az egyik legrövidebb és egyben a legrégebbi
versen alapuló himnusz a világban, igen hamar nagy népszerűségre tett
szert a szigetországban. 1903-ban a nemzetek himnuszainak versenyén
Németországban komoly nemzetközi elismerést is kapott a rövid ének: első
helyen végzett a benevezett himnuszok között. A Kim Ga Yo egészen a
második világháború végéig maradt a japánok félhivatalos nemzeti éneke,
amikor is a vereséget követően immáron senki nem vállalta fel
hivatalosan a japán katonák által minden nap elénekelt Kim Ga
Yo-t.

A himnusz megtagadásának oka
pedig abban rejlett, hogy sokan a háborús vereséggel, sőt a japán
militarizmussal kapcsolták össze Kim Ga Yo-t. A második világháborút
követő demokratizálódás így tabutémának tekintette a háborús indulóként
elkönyvelt éneket, hivatalos ünnepségeken pedig 1999-ig egyáltalán nem
is játszották.

Büntetik az éneklést
szabotálókat

Csakhogy az utóbbi
évtizedekben immáron egy újabb generáció töltötte fel a politikai
életet, amelynek közvetlen élményei nincsenek a háborúval kapcsolatban,
és amelynek tagjai egyre többször tették fel a kérdést: miért ne lehetne
ugyanolyan nemzeti himnusza Japánnak, mint a többi nyugati
államnak?

Ezen felbuzdulva 1999-ben a
japán parlament 4/5-ös többséggel hivatalosan is Japán himnuszává
emelte a Kim Ga Yo-t, sőt Tokió tartomány kormányzója saját hatáskörében
azt is előírta nemrég, hogy az iskolai ünnepségeken mindenkinek
kötelező felállva énekelni a dallam felcsendülésekor. Az amúgy
egységesnek tűnő japán társadalmat azonban az 1999-es törvény komolyan
megosztotta, a tokiói kormányzó rendelkezése pedig immáron heves
ellenállást is kiváltott.

Tavaly
közel kétszáz középiskolai tanár gondolta úgy, hogy a Kim Ga Yo a japán
militarizmus, a második világháború rosszízű emlékét őrzi, és erre is
neveli a gyerekeket, ezért megtagadta az ünnepségeken a himnusz
eléneklését. A tokiói kormányzó rendelkezését idén azonban már
vasszigorral érvényesítették: amelyik tanár elszabotálta az éneklést,
azt fizetéselvonással büntették, a visszaesőket pedig áthelyezték másik
iskolába.

A diákok között vegyes
fogadtatása volt a rendelkezésnek, bár csak kevesen merték nyíltan
megtagadni. Egyes felmérések szerint ráadásul a fiatalok jelentős része
inkább egyetért a hazafiasságot ily módon erősítő rendelkezéssel. Egy
másik közvélemény-kutatás eredménye szerint pedig a japánok alig 43
százaléka gondolja azt, hogy egyértelműen negatívan kell megítélni Japán
második világháborús szerepvállalását. A 20 és 30 év közöttiek között
ugyanez az arány mindössze 36 százalék, ami jól mutatja a fiatalabb
generációk patriotizmushoz vagy nacionalizmushoz fűződő
viszonyát.

Augusztus 15-én, a japán
fegyverletétel és a második világháború végének napján Tokió egyik
központi emlékhelyén hozzávetőleg 200 ezer ember emlékezett – az elesett
japán katonákra. A szomszédos államok és egyes baloldali japán
politikusok szerint a folyamat igen veszélyes, mivel szerintük nem sok
kell ahhoz, hogy a szellemet végképp kieresszék a palackból.