• Címlap
  • Hírek
  • Tallózó
  • Történelem
  • Történelemtanítás
  • TTE
  • Átláthatóság
  • Adatvédelem
  • English
Hirdetés

Kérjük, segíts, hogy folytathassuk munkánkat!

Számlaszámunk: 11705008 – 20133762.

A támogatás bankkártyával itt lehetséges.

Nagyon köszönjük.

Boszorkányüldözéstől tart a szülők érdekképviselete
2010. május 20. csütörtök, 0:00

Az MSZOE
szerint a két és félmillió szülő esetében elhanyagolható az évi 8-10
tanárverés, senki nem vizsgálta azonban azt, hogy az iskolai testi-lelki
erőszak miatt hány tanuló kísérelt meg öngyilkosságot… (Forrás:
Edupress)

Az MSZOE is egyetért
azzal, hogy megemelt kiszabható büntetési tétellel védjék a
közoktatásról szóló törvényben meghatározott közfeladatot ellátó
pedagógusokat, valamint a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő
alkalmazottakat. Keszei Sándor, az MSZOE szóvivője szerint azonban
elhanyagolható a két és fél millió szülő mellett évente elkövetett
nyolc-tíz, tanárokat érintő bántalmazás, az esetek pedig nem adhatnak
okot a „hisztérikus megnyilvánulásokra, amelynek alapja a pedagógusok
indokolatlan félelme a szülőktől és a tanulóktól” – áll az
érdekképviseleti szervezet május 19-ei közleményében. Keszei Sándor
szerint azonban senki nem vizsgálta azt, hogy a pedagógusok testi-lelki
fenyítései miatt hány gyermek kísérelt meg öngyilkosságot, illetve hány
fiatalnak „sikerült” ez. A törvény szerint „a kiskorú nevelésére,
felügyeletére vagy gondozására köteles személy, aki e feladatából folyó
kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi vagy
erkölcsi fejlődését veszélyezteti, bűntettet követ el, és egy évtől öt
évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Az MSZOE ezt kívánja
kiterjeszteni a gyermekek, tanulók felügyeletét ellátó pedagógusokra,
óvodai, iskolai, kollégiumi alkalmazottakra.


Az MSZOE arra a Büntető Törvénykönyvet módosító
javaslatra reagált, melyet május 18-án nyújtott be a Fidesz és a KDNP
közösen. Ez alapján emelkedne a pedagógusok ellen elkövetett erőszakos
bűncselekmények büntetési tétele. Korábban nullától három évig terjedő
büntetést szabhattak ki hasonló esetekben, a változással azonban minimum
egy, legfeljebb tíz év szabadságvesztés is elképzelhető lenne. A
büntetés végrehajtása azonban továbbra is felfüggeszthető
maradna.


Erdeti
cikk »

Akkor tudunk dolgozni, ha Ön is segít!


Vissza

Alrovatok

Általános

Családtörténeti és életútinterjúk a történelemórán

Egyezzünk ki a múlttal!

Emberi jogok tanítása

GULAG-GUVPI

Hisztorizás podcast

Holokauszt

Ismerősök? Idegenek?

Nemzeti Emlékezet Program

Szlovák-magyar közös múlt

Tankönyvbírálat

Tanulmányút

Történelemtanárok Országos Konferenciája

Történelemtanítás a gyakorlatban

Ünnepek, évfordulók

TTE-tagok figyelmébe:

Éljen a lehetőséggel!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

TTE-közösség

TTE a Facebookon

Youtube-csatorna

Tankönyvek

Hisztorizás podcast

Szlovák-magyar közös múlt

Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciája

„Vissza a jövőbe!”- A közösségi média és az AI hatása a történelemre

A Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciájának állásfoglalása

Eddigi konferenciáink

Galéria

Bank és történelem

Támogatók

A tte.hu működésének támogatója

Adomány

Címkék

alapvizsga aláírásgyűjtés civil Civil Közoktatási Platform családtörténet előadás emberi jogok emléknap gyász Különóra módszertani cikk NAT tankönyv TTE-konferencia Tényleg!? történelmi atlasz törvény álhírek állásfoglalás érettségi

Partnerek

  • Impresszum
  • Alapszabály
  • Tagdíj
  • Belépési nyilatkozat
  • Támogatás
  • Kapcsolat
Történelemtanárok Egylete 1997-2017