Az „ellenforradalmi szervezkedés bűnöseinek
felelősségre vonásánál a politikai jellegű bűncselekményeknél sok az
enyhe ítélet és viszonylag kevés a fizikai megsemmisítések száma” –
ezzel a Biszku-idézettel ér véget a Bűn és büntetlenség című film,
amelyet Skrabski Fruzsina és Novák Tamás, a Mandiner.hu munkatársai
készítettek. (Forrás: hvg.hu)

A filmesek (újságírók) korábban már elmondták a
hvg.hu-nak, hogy Michael Moore modorában csinálták a mozit, vagyis
kreatív dokumentumfilmről van szó, amelyben maguk is szerepeltek. A
szerdai sajtóvetítésen aztán meg is nézhettük az alkotást, amely immár
nem betiltott film, hiszen szerdán délután Biszku Béla családja
engedélyt adott a vetítésére. A film végén olvasható szövegidézet egy
jegyzőkönyv részletéből való, amely 1957. december 10-én született. Az
MSZMP, az akkori állampárt csúcsvezetése, a Politikai Bizottság ülésén
tartott bevezetőt az akkori belügyminiszter, nevezetesen Biszku Béla. Az
1956 utáni megtorlások idején miniszteri posztot betöltő politikus az
„A büntetőpolitikánk egyes kérdéseiről” szóló jelentéshez fűzött
bevezetőt, és ebben kevesellte a fizikai
megsemmisítéseket.

A filmesek
ezzel az állítással is próbálták szembesíteni Biszkut, aki azonban
elhárította a felelősséget, és bár azt kijelentette, hogy sajnálja az
egészet, ami akkor történt, de nem kér bocsánatot az áldozatok
hozzátartozóitól. Ezt többször is megismételte a 89 éves
ex-belügyminiszter. Biszku a felelősség elhárításakor a szovjetek akkori
szerepéről ennyit mondott: „Az erősebb kutya baszik.” Ugyanakkor
tagadta, hogy 1957-ben a Nagy Imre-per előtt ő Moszkvában tárgyalt volna
a per lefolytatásáról. Szerinte a szovjetek nem szóltak bele a per
lebonyolításába. Ő is állítólag csak azért ment akkor Moszkvába, mert a
szovjeteknek nagy tapasztalatuk volt a törvénytelenségek
felszámolásában.

Hogy vették rá a
nyilatkozatra?

Biszkut egyébként a
filmesek úgy vették rá arra, hogy többször is nyilatkozzon, hogy
szülőfalujából, Márokpapiból kiindulva keresték meg, álnéven. Tudták
ugyanis, hogy 1990 óta nem nyilatkozott a sajtónak az ex-politikus.
Biszkunak szerveztek egy falugyűlést is, amin részt vettek a Mandiner
odahívott újságírói. A gyűlés előtt Biszkut elvitték a márokpapi
templomba, ahol az exbelügyminiszter többször is keresztet vetett, majd
megmutatta hol ministrált, és hol gyónt kiskorában.

A falugyűlésen aztán megpróbálták szembesíteni a volt
belügyminisztert az 1956 utáni megtorláskor történtekkel. Biszku
tagadott, és igyekezett elhárítani minden felelősséget, hiába tettek elé
dokumentumokat a saját aláírásával, amelyekben ítéletek súlyosbításáról
volt szó. Biszku a Novákéknak adott külön nyilatkozatokban is tagadta,
hogy befolyásolta volna az akkori bírósági ítéleteket, nemcsak a
falugyűlésen.

Ellenforradalom vagy
forradalom

Az újságírók végül
leleplezték magukat, Biszku erre megjegyezte: hiba volt eltitkolniuk
kilétüket. Az egyik beszélgetés során Biszku egyébként
ellenforradalomnak minősítette 1956-ot, és parodizálta Habsburg Ottót,
raccsolva ismételgette a „forradalom” szót, királynak nevezve a magyar
trónra sosem lépő utolsó Habsburg-trónörököst.

Kádár János és Biszku viszonyáról is szó esett a
filmben. Biszku elismerte, hogy később – nem közvetlenül 1956 után –
szembekerült Kádárral. Ezt történészek is megerősítették, akik közül
többen is nyilatkoztak. A filmben elhangzott ugyanakkor az is, hogy
1957-61 között, amikor Biszku belügyminiszter volt, és amikor a
megtorlások jelentős része zajlott, Biszku volt „Kádár
ökle”.

Egykori halálraítéltek is
megszólaltak

A filmben
megszólaltak az 1956 utáni terror túlélői is. A halálra ítélt Fónay Jenő
és Wittner Mária, illetve a fiatalkorúként kivégzett Mansfeld Péter
testvére is. Ők drámai részleteket meséltek a megtorlásról. Mansfeld
Pétert például az ítélethirdetés másnapján kivégezték. Az ő verdiktjét
is minden előzetes jel nélkül súlyosbították, akárcsak sok más
áldozatét. A rendszerváltáskor államminiszterként tevékenykedő Pozsgay
Imre idézett fel a filmben egy hasonló tragikus esetet Kecskemétről.
Ekkor egy „mindössze” egy évre elítélt ember – a védőügyvédje
javaslatára – enyhítésért fellebbezett, és másodfokon halálos ítéletet
kapott, amelyet végre is hajtottak. A halálraítélt, majd mégis a terrort
átvészelő Fónay Jenő többek között arra emlékezett vissza, hogy kétéves
kislányának – akit Fónay az ölében tartott – az ügyésznő a tárgyaláson
édességet kínált, amit a gyerek visszautasított, és azt mondta, inkább
„az apukámat add vissza”.

A film
készítői szerint 300 embert végeztek ki 1956 után, és mintegy 20 ezer
ember ellen folyt eljárás. Kétszázezren hagyták el az országot, és
mindez nagyon sok családot érintett súlyosan vagy tragikusan. Felhívták a
figyelmet arra is, hogy az 1956 utáni megtorlásokban játszott
szerepéért eddig senkit sem vontak felelősségre, és az akkori prominens
politikai vezetők közül csak Biszku Béla van
életben.

A
hvg.hu (Szegő Iván Miklós) eredeti cikke
»