A
Komáromi Zsidó Hitközség MENHÁZ Zsidó Kulturális és Közösségi Központja
2002 és 2004 után harmadik alkalommal hirdeti meg helytörténeti
pályázatát.
(Forrás. PaFi)
A
Komáromi Zsidó Hitközség MENHÁZ Zsidó Kulturális és Közösségi Központja
2002 és 2004 után harmadik alkalommal hirdeti meg helytörténeti
pályázatát, ezúttal a komáromi kis zsinagóga és Menház építésének 110.
évfordulója alkalmából – Bét ha Kneszet – találkozás háza, a zsinagóga
címmel.
Kategóriák:
Általános iskolások 8-14 éves
korig;
Középiskolások 14-18 éves
korig;
Felnőttek 18 évtől, korhatár
nélkül.
A
pályázat célja a mai Dél-Szlovákia (kiemelten a Komáromi járás), illetve
Nyugat-Magyarország (kiemelten Komárom-Esztergom megye) és a tágabb
régió területén található települések zsidó vonatkozású emlékeinek
feltárása.
Pályázni a
következő témakörökben
lehet:
„A mi zsinagógánk, imaházunk” – rajzpályázat kicsiknek
és nagyoknak. A munkákat, melyek egy adott település zsidó vonatkozású
épített örökségét mutatja be normál méretű rajzlapon, tetszőleges
technikával készítve kérjük
beküldeni.
Ebben a házban – a fellelhető emlékek alapján (községi
krónika, archívumok, sajtó, személyes beszélgetések) egy-egy település
zsidó vonatkozású épületeinek, temetőinek
bemutatása.
Ez maradt utánuk – a zsidó közösség napjainkban
fellelhető emlékeinek feldolgozása. A 2. és 3. témakörben a pályázat
terjedelme az I. és II. kategóriában minimum 2 gépelt oldal, a III.
kategóriában legalább 3 gépelt
oldal.
Beküldési határidő: 2006. október
1.
A pályázatok
bemutatására és értékelésére a komáromi MENHÁZ zsinagógájának
születésnapi ünnepségén, 2006. október 22-én, vasárnap délután a MENHÁZ –
Zsidó Kulturális és Közösségi Központban kerül sor. A nyertesek
jutalomban részesülnek. A pályázatokat szakmai zsűri
értékeli.
A beérkezett műveket a
Komáromi Zsidó Hitközség Schnitzer Ármin Mikromúzeumában helyezzük el,
ahol a készülő Waldman Ernő Virtuális Közösségek helytörténeti
gyűjtemény anyagát gazdagítják majd.
A legjobb pályamunkák megjelennek a közösség 10 éve
alapított Hitközségi Híradó – Spravodaj című
lapjában.
A rajzokat a
szöveges pályázatokat a következő címre kérjük eljuttatni (a szöveges
pályázati munkákat 2 nyomtatott példányban és elektronikus formában is
juttassák el hozzánk a fenti e-mail címre): Ridovská náboµenská obec v
Komárne; Eötvös u 15, 945 01 Komárno, Slovakia.