Fél órával formális beiktatása előtt lemondott Varsó kijelölt érseke. A kommunista titkosszolgálatokkal való együttműködéssel vádolt Stanislaw Wielgus visszavonulását a pápa elfogadta. (Forrás: Népszabadság)

Vasárnap délután még mindig tüntettek a varsói érsek palotája előtt a Miodowa utcában. Az ott összegyűlt hívők „Lengyelt akarunk! Maradj velünk, lengyelekkel! Ez a zsidók műve!” kiáltásokkal fejezik ki együttérzésüket a posztjáról tegnap reggel lemondott érsekkel. Stanislaw Wielgus szombaton vette át hivatalát, vasárnap délelőtt az óvárosi Keresztelő Szent János-főszékesegyházban kapta volna meg a pásztorbotot elődjétől, a nyugdíjazott Józef Glemp bíborostól. A beiktatás elmaradt, Wielgus bejelentette, hogy lemond új hivataláról. Ezt sokan – köztük a jelen lévő Lech Kaczynski köztársasági elnök is – megtapsolták. Mások „Nem! Nem!” kiáltásokkal tiltakoztak. Glemp adminisztrátorként tovább vezeti a főegyházmegyét. A misén elmondott szentbeszédében a bíboros gyakorlatilag ellentmondott a pápának, mikor kijelentette, hogy Szent Péter sem volt hibátlan, Jézus mégis rábízta egyházát.

Wielgus ügyeivel, a kommunista titkosszolgálattal való kapcsolatainak híreivel hetek óta tele van a lengyel közélet. Az üggyel még decemberben állt elő a Gazeta Polska című szélsőjobboldali hetilap, amikor cikkében utalt a főpap múltjában lévő foltokra. A 68 éves érsek ezek után több alkalommal is nyilatkozott a sajtónak, s kifejtette, hogy papi pályafutása során több alkalommal is megkeresték a titkosszolgálat (SB) különböző munkatársai, de jelentéseket nem tett, senkinek nem okozott ezzel kárt. A kapcsolattartásra pedig – állította – egyebek között a liberális Gazeta Wyborczának adott interjúban – csak azért volt hajlandó, mert egyébként nem jutott volna útlevélhez, amire pedig tudományos kutatásai miatt volt szüksége. A főpap karrierje nagyrészt a Lublini Katolikus Egyetemhez kötődik. Itt tanított filozófiát, s volt az egyházi egyetem professzora, végül rektora, amíg 1999-ben II. János Pál ki nem nevezte plocki megyés püspökké. Szombaton az érsek még egy közleményt adott ki, amelyben tagadta a titkosszolgálat dossziéiban fellelhető állításokat. Az okmányokat, amelyeket a Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) nevű (átvilágító) intézmény őriz, időközben az interneten hozzáférhetővé tették. Wielgus a legtöbb megállapítást koholmánynak minősítette, s azt állította, hogy nem okozott kárt senkinek. Azért viszont bocsánatot kért, mert az egyház tilalma ellenére együttműködött az SB-vel.

A főpapi állásponttal vitatkozott viszont az egyház történelmi bizottsága. Ez a testület a papságra vonatkozó titkosszolgálati dossziék értékelésével foglalkozik. Megállapították, hogy Stanislaw Wielgus egészen 1989-ig együttműködött az SB-vel. Arra vonatkozóan nincs adat, hogy a hírszerzés számára szolgáltatott információkkal kárt okozott volna, de a lublini egyházi körökben minden bizonnyal többek számára hátrányos következményekkel járt ténykedése. Wielgus előzőleg többször is azt mondta, hogy a pápa mindent tudott múltjáról, amikor érsekké nevezte ki.

Tomasz Szakiewicz, a főpap kémmúltját megszellőztető lap főszerkesztője az ügy fő felelősének Kowalczyk érsek pápai nunciust mondta. A lengyel szenátus jobboldali csoportjának vezetője az egyház lejáratását célzó katolikusellenes akciót lát a leleplezésben. A lengyel médiában megszólaló püspökök egy része menti Wielgust, mások éreztetik, késve lépett vissza.

A vihar még nem ült el, hiszen a nagy hatalmú egyház vezetői között még sokan lehetnek, akikről hasonló iratcsomagok kerülhetnek elő az IPN levéltárából. Eddig az egyház felső vezetése gyakorlatilag érinthetetlen volt, most a leleplezéseknek aligha lesz gátja. A püspöki kar eddig is megosztott volt, egyes tagjait a jobboldali nacionalista, másokat a liberális táborba sorolták. Wielgus inkább az előbbi csoporthoz tartozhatott. Az érsek ügye minden bizonnyal felkorbácsolja az átvilágítási hisztériát, amely jól jön az országot kormányzó Kaczynski ikreknek. Ők ugyanis az állam erkölcsi megújulását egyebek között a kommunista ügynökök eltávolításával, leleplezésével akarják megoldani. Más megközelítésben viszont a Wielgus-ügy megrendíti az egyház tekintélyét.

Magyarországon feltáratlan a múlt

A magyarországi katolikus egyházban senki számára sem tették kötelezővé, hogy akár a szélesebb nyilvánosság előtt, akár belső fórumokon számot adjon esetleges ügynökmúltjáról. Elvileg ez nem zárja ki, hogy valaki önként kérje az átvilágítását, de a püspöki kar tagjai közül eddig csupán Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát élt a lehetőséggel: neki papírja van arról, hogy annak idején nem működött együtt a pártállami titkosszolgálattal. Történetesen éppen ő a vezetője annak a szakértői bizottságnak, amelyet – megelégelve az időről időre kirobbanó botrányokat – a múlt feltárására hozott létre a katolikus püspöki kar. A bizottság azonban még csak a munka kezdeténél tart… A tisztázatlan eredetű ügynöklisták mellett történészi kutatások is arra utalnak, hogy a katolikus vezetők jelentős részét így vagy úgy, beszervezte a Kádár-korszak nemzetbiztonsági szolgálata. Feltételezhető, hogy – mint az élet más területein – az egyházak esetében is sokféle oka és motivációja volt az együttműködésnek. Akadtak, akiket fenyegettek és zsaroltak, de nyilvánvalóan akadtak olyanok is, akiket a karriervágy hajtott. Nem mindegy az sem, hogy a már beszervezett ügynökök milyen mértékben kötelezték el magukat.

Ungváry Krisztián történész például Paskai László (ma nyugállományban lévő) bíborosról kiderítette, hogy sokáig ellenállt a titkosszolgálat zaklatásának, amikor pedig már nem tudott kitérni, igyekezett a legkevesebb kárt okozni és megóvni a többieket. A múlt teljes és őszinte feltárásának hívei azzal érvelnek, hogy az egyháznak ezen a téren is példát kellene mutatnia, a hajdani cselekedeteket egyébként is csak a tények ismeretében lehet megítélni. A másik tábor viszont hajlamos a kommunista rendszer áldozatának tekinteni minden beszervezett papot és püspököt. Sokan gondolkodnak így. Magyarországon – úgy fest – azoknak sem kell tartaniuk népharagtól, akikről netán egyértelműen bebizonyosodik, hogy rendszeresen, ártó szándékkal írtak jelentéseket társaikról és az egyházról.