A
politika egyre erőteljesebben jelenik meg a virtuális térben, az
internetre került információk pedig mind jobban hatnak a politikára, a
demokráciára. Borovitz Tamás és Kurucz Erika írása áttekintést nyújt
arról, hogyan korlátozzák a világ különböző részein a digitális
szólásszabadságot. (Forrás: Agent.ai)

Kezdjük ott, hogy – a Netcraft adatai szerint – tíz éve
a weboldalak száma egymillió volt, 2006 novemberében pedig százmillió.
(Jelenleg pedig már 142 millió felett járunk.)

1997-ben tehát a világháló, ha összecsinálta volna
magát, akkor sem tudott volna jelentős hatást gyakorolni a
nagypolitikára, mára viszont eljutottunk oda, hogy nem tud nem hatással
lenni a közéletre.

Ezt az állítást
most különösebben nem is támasztanánk alá, hisz aki csak két hete
kezdett el netezni, annak is feltűnhetett, hogy a kereskedelmi tévék már
a hálóról szerzik be a témákat, vagy az, hogy a YouTube-on milyen sok a
politikai témájú videó (egy példa: a videomegosztó több mint kétszer
annyi találatot hoz ki Gyurcsány kifejezésre, mint arra a nem túl ritka
szóra, hogy „macska”).

Tény, hogy a
politika egyre erőteljesebben jelenik meg a virtuális térben, az
internetre került információk pedig mind jobban hatnak a politikára, a
demokráciára.

Már ahol beszélhetünk
demokráciáról…

Az internetcenzúra
témája bőven kínál elemzési felületet, hiszen amióta internethasználat
van, azóta online cenzúra is működik.

Az is nyilvánvaló, hogy a weboldalak számának fent
bemutatott brutális növekedésével párhuzamosan az internetcenzúra is
egyre jelentősebb, módszerei egyre kifinomultabbak (más értelemben:
egyre durvábbak).

Részben azért,
mert a weboldalak számának gyarapodásával a „gyanús” weboldalak száma is
automatikusan nő (ugye tetszenek érteni, mire gondolunk itt? Olyan
szájtokra, amelyek nem kompatibilisek egy-egy ország törvényeivel vagy
egyszerűen nem szimpik az adott diktatórikus kormányzatnak), részben
azért, mert egyre több az olyan felhasználó, aki ellenőrzésre szorul
(azaz olyan user, aki nem kompatibilis / nem szimpi, ld. fentebb), de
elsősorban azért, mert – ahogy azt fentebb már kétszer is említettük – a
politika egyre dominánsabban jelenik meg az online
térben.

Na azért nem mindenütt az az
oka a korlátozások bevezetésének, hogy antidemokratikus kormány van
hatalmon. Erőteljesen hat a helyzetre az is, hogy a jogalkotás, a
törvények bevezetésének és alkalmazásának üteme hosszú ideje nem képes
lépést tartani a technológia fejlődésének ritmusával, vagy épp nem tudja
követni a folyamatos konvergenciát. Így aztán az IKT-val valamelyest
érintkező területek szabályozási folyamatai gyakorlatilag vég nélkülinek
tekinthetők: amint egy-egy rendelet végre megszületik, tuti, hogy
létrejön egy olyan fejlesztés, olyan eszköz vagy technológia is, amely
felülírja azt, így a szabályozás rögvest módosításra szorul. Az állam
pedig ilyenkor tehetetlenül áll, nincs törvény, amely megvédené
polgárait (intézményeit, kormányát), ezért sokszor korlátozásokra
kényszerül.

Cenzúravariációk

Persze az állami szintű cenzúra azért leginkább az
antidemokratikus, elnyomó rendszerek sajátossága. A világ sok országára
jellemző, és számos formáját ismerjük.

Az OpenNet Initiative az internetes cenzúra négy
formáját különítette el, úgy is mint „technikai blokkolás”
(IP-tartományok, weboldalak elérhetőségének korlátozása, igen gyakori
módszer); a „keresési találatok eltávolítása”, (ahol a tettestársak a
keresőprogramok működtetői, akik megoldják, hogy bizonyos tartalmakra
lehetetlenség legyen rátalálni.). A harmadik típus, amikor bizonyos
jogszabályokra hivatkozva a webhely üzemeltetőjét felszólítják az
inkriminált tartalmak eltávolítására; míg az „öncenzúra” esetében a
felhasználók – nem önszántukból ugyan, de – magukat
korlátozzák.

Ami pedig az okokat
illeti, az OpenNet Initiative hármat sorol fel: a politikai cenzúra
során a hatalom blokkolja vagy szimplán bezáratja az ellenzéki
weboldalakat. A szociális típusú cenzúra alkalmazásával az állam a
pornográfiára, a szerencsejátékokra terjeszti ki a harcot. Szélsőséges
csoportosulások aktivitásának letörésére pedig a „nemzetbiztonságra való
hivatkozás” eszközét használják a kormányzatok.

Persze az okok és az eszközök is rengeteget változtak
az évek során: 6-8 éve még azt láthattuk, hogy az állami felügyelet a
legtöbb esetben oly módon valósult meg, hogy arra kötelezték
szerencsétlen polgárokat, hogy államilag működtetett
internetszolgáltatónál fizessenek elő. Egyes kormányok arra
kényszerítették a felhasználókat, hogy regisztrálják magukat az állami
hatóságoknál. Burmában például egy 1996-ban elfogadott törvény
értelmében minden számítógép-tulajdonos bejelentési kötelezettséggel
tartozott gépe birtoklásáról.

Sok
helyütt a nyomtatott sajtóorgánumok korlátozása, az újságírók
szólásszabadságának tiltása kényszerítette ki az online térbe kerülést,
ami aztán komoly fejfájást okozott a technológia terén képzetlen
kormányzatoknak. Mondjuk tény, hogy akkoriban még a legtöbb országban
olyan költséggel járt az internethasználat, hogy sokak számára eleve a
„financiális cenzúra” tette lehetetlenné a szólásszabadság online
gyakorlását.

Mielőtt bárki azt
gondolná, hogy csak Burmában és hasonló furcsa nevű egzotikus
országokban működik az online cenzúra, gyorsan hozzátesszük, hogy az
Egyesült Államokban az iraki megszállás kezdetén a háború
szükségességének igazolása, Washington politikájának támogatása
fontosabbnak bizonyult a szólás szabadságánál. Akkoriban a Pentagon
cenzúrája lecsapott egy raklapnyi olyan webhelyre, amely a
„hivatalostól” eltérő módon kommentálta a háborús eseményeket. Volt
olyan, a háborús beavatkozást ellenző webkikötő, melyet hónapokon át
hackertámadásokkal győzködtek, hogy legyen szíves beszűntetni a nem
hivatalos vélemények közreadását.

Az
amcsik felelőssége

egy másik
szempontból is felmerül. Egyes amerikai cégekre gondolunk itt
elsősorban, amelyek – finoman fogalmazva – kínos kompromisszumok
keretében működnek együtt bizonyos diktatórikus kormányokkal. A
gigantikus kínai internetes piacért folytatott harcban gyakran hallani
az államhatalom és az amerikai technológiai vállalatok összefonódásáról
és összejátszásáról. Itt szokás említeni a szűrőszoftverek
értékesítését, továbbá a Yahoo! együttműködő magatartását, melynek
következményeként börtönbe zártak egy kínai újságírót, vagy azt, hogy a
Google – engedve a kínai nyomásnak – cenzúrázva indította el
szolgáltatását az országban. A találatok szűrése, szisztematikus
torzítása izgalmas eredményeket produkál. Következzék egy érdekes példa:
a Kínában még mindig hot topic-nak számító Tiananmen téri események
képeire keresve a Google-nél egészen eltérő eredményeket kapunk, ha a
szolgáltató kínai oldaláról kezdjük utunkat. Vesse Ön is össze az alábbi
linkeket!

Borovitz Tamás és Kurucz
Erika írása eredetileg az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ
INFINIT hírlevelében jelent meg.