Olaszországról
azt szokták mondani, hogy az egész olasz csizma nem más, mint egy
szabadtéri múzeum, egy hatalmas régészeti lelőhely, ahol akárhol
leásunk, rögtön előbukkan az ókor.
(Forrás: Rádió.hu)

Pontosan úgy, ahogy Federico Fellini Róma című
filmjében, amikor egy metróalagút fúrása közben egy földalatti római
villába törnek be a gépek, és ez nem pusztán film, pontosan ez történt
Rómában négy évvel ezelőtt, amikor a jubileumi szent évben új alagutat
fúrtak az olasz fővárosban, és Néro császár édesanyjának a villájába
ütköztek.

Mi történik ilyenkor? Az egész világon az történt volna,
hogy azonnal leáll a munka, egyetlenegy váza, vagy csontdarab elég
ahhoz, hogy régészek lepjék el a területet, védetté nyilvánítsák, és a
legapróbb mozaikkockákat is vitrin alá helyezzék. Ez történne
Nagy-Britanniától hazánkig, de nem Itáliában. Ha építkezés közben egy
egész római villába ütköznek, Krisztus előtti freskókkal, a munka megy
tovább, a régészeti leletet pedig felpakolják, és eltüntetik. Jobb
esetben múzeumba kerül. Az említett római villa is egy éjszaka alatt
eltűnt. Barbárok – mondják az olaszokról az angol, és német régészek,
akik elkeseredésükben már azt is felajánlották, hogy örökbe fogadják a
pompeji ásatásokat.

Elmúlt nyáron
történt, hogy a szicíliai Piazza Armerinán, ahol egy gyönyörű villa
árválkodik, mozaikpadlói miatt unikum az egész világon, a turisták
álltak őrt, hogy a tolvajok ne lopják el a mozaikdarabokat.
Olaszországról tehát nehéz példát venni, ami a lelőhelyek védelmét
illeti. (…)

De mi van
Olaszországban? Itt éppen a hatalmas régészeti örökség
magyarázza a problémát. Olaszországban felmérhetetlen a régészeti
örökség, az is, amely még a föld alatt rejlik, és az is, amelyet már
felszínre hoztak Pompejiben, vagy a szicíliai Piazza Armerinában. De az
olasz városokban is ez a helyzet. A karbantartás is hatalmas
erőfeszítést követel, lehetetlenség mindent felszínre hozni, megőrizni,
katalogizálni, kiállítani, nincs hozzá elég forrás sem – mondta Luciano
Zama, aki hozzátette: elég a mostani metróépítésre gondolni Nápolyban.
Állandóan késésben vannak, egyre újabb és újabb történelmi rétegekre
találnak. (…) Nehéz a döntés egy olyan városban, mint Nápoly. A metrót
muszáj megépíteni, a hely viszont szűkös, nem lehet minden esetben
teljesen átrajzolni a metró vonalát. Van, amit el kell pusztítani.

Magyarországon azt hiszem, más a
helyzet, hiszen ott a legkisebb lelet is jelentős örökségnek
számít. Olaszországban ez lehetetlen, más szempontokat kell figyelembe
venni – nyilatkozta a nápolyi régész, és az olaszok ezt is teszik. Nincs
az a kincs, amely miatt leállna egy autópálya-építkezés. Van amit
visszaásnak, van amit a legmodernebb technikával kiemelnek a földből. Ha
gépkocsival Firenzéből Rómába tartunk az autópályán, az utolsó
fizetőkapunál régészeti park mellett vezetünk el. Az ókori kövek ott
szívják magukba a kipufogógázt, ahogyan a vízvezetékek, maga Pompeji is,
pedig Olaszországnak is tudnia kellene, mekkora érték hever a lába
alatt. Luciano végül azt is elárulta, hogy ez az oka, amiért keveset
keresnek az olasz régészek, sőt néha nekik kell fizetni, ha egyáltalán
ásni akarnak.