Az MTA közgyűlése megszavazta az akadémiai reformot
2006. november 2. csütörtök, 0:00
A Magyar
Tudományos Akadémia (MTA) rendkívüli közgyűlése hétfőn megszavazta a
tudós testület reformjának folytatásáról szóló előterjesztést
Budapesten.
(Forrás: MTI)
Hiller
István egyetért a reformmal, Vizi E. Szilveszter szerint az akadémiából
ne csináljanak egyesületet. Pléh Csaba szerint növelni kell a
versenyképességet.
Folytatódhat az
MTA reformja, miután a tudós testület rendkívüli közgyűlése elfogadta az
erről szóló előterjesztést és az annak mellékletében megfogalmazott
elveket. Az előterjesztés konkrét lépéseket javasol a kutatóintézeti
munka minőségi javítása, a teljesítményelv megkövetelhetősége és az
irányítás hatékonysága érdekében.
Hiller István oktatási és kulturális miniszter
hozzászólásában elmondta, hogy az elmúlt évtizedben a felsőoktatásban
elsősorban mennyiségi változás ment végbe, a jövőben viszont a minőséget
kell a középpontba állítani, amelyhez a tudományos élet és a
felsőoktatás szorosabb együttműködésére van szükség.
A miniszter egyetértett a reformtervezet irányaival,
lépéseivel, mint mondta, azok egybevágnak a kormány elképzeléseivel. A
tárcavezető arról is beszélt, hogy az elmúlt években túlságosan mereven
elvált egymástól a felsőoktatás és a tudomány, a kutatás területe, ahol a
jövőben nagyobb átjárhatóságra, szorosabb együttműködésre van
szükség.
A miniszter egyetértett
azzal, hogy hatékonyabbá kell tenni a kutatóintézeti munkát, emellett a
területi különbségek mérséklése érdekében regionális innovációs
központok kialakítását szorgalmazta. Mint mondta: az Akadémia reformja
nem új ügy, a tudomány mindig változás, az újabb és újabb befogadása az
egyik oldalról, a hagyomány és a tradíció tisztelete a másik oldalról,
és bármelyik aránytalanul a másik fölébe kerekedik „igazságtalan és
egészségtelen rendszer jön létre”.
Az MTA rendkívüli közgyűlésén Vizi E. Szilveszter, a
tudós testület elnöke a reformprogram alapvető céljai között sorolta,
hogy az Akadémia valósítsa meg saját kutatóhálózatában a magyar
kutatásszervezet teljesítmény- és minőségelvű átalakítását.
Hangsúlyozta: az Akadémia továbbra is meg kívánja őrizni autonómiáját, a
tudomány, a kutatás szabadságát, amely világszerte újra hangsúlyossá
válik. Az MTA elnöke szerint nem szabad megengedni, hogy privatizálják a
tudós testület intézményeit. Egyben tiltakozását fejezte ki az ellen,
hogy született olyan javaslat is, amely szerint az Akadémia mint
egyesület működne a jövőben.
Pléh
Csaba, az MTA főtitkárhelyettese expozéjában elmondta: a reform alapvető
célja, hogy a magyar tudomány megőrizze helyét a tudomány világában
folyó egyre kiterjedtebb nemzetközi versenyben. Az előterjesztés
hangsúlyos elemei között sorolta, hogy lépéseket kell tenni a kutatói
hálózat versenyképességének és az MTA társadalmi beágyazottságának
növelésére, emellett foglalkozni kell a tudós testület és a felsőoktatás
kapcsolatával is.
Meskó Attila, az
MTA főtitkára felszólalásában emlékeztetett arra, hogy a közgyűlés
májusban egyetértett az Akadémia megújításának, modernizálásának
elveivel. A reformfolyamat célul tűzte ki az MTA életének teljes körű
megújítását, ami kiterjed a kutatóhálózat, a testületek, a gazdálkodás
és az irányítási szervezet területére is.
Az előterjesztés szerint az MTA-nak kitüntetett
szerepet kell játszania a nemzeti tudománypolitikai stratégia
kialakításában, s a jelenlegi kormányzati struktúra keretei között
abban, hogy a tudományos és a kutatási miniszteriális felügyelettel
egyeztetett stratégiákat tudjon kialakítani.
A határozati javaslat támogatásával a közgyűlés
hozzájárult ahhoz is, hogy szükség esetén javaslat készüljön az
Akadémiáról szóló törvény módosítására.