Farkas
Katalinnal, a tavaly óta Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet néven működő
háttérintézmény főigazgatójával készített interjút az
Origo.

Farkas Katalin az
újjáalakított Oktatásfejlesztő és Kutató Intézet (OFI) főigazgatója. Az
OFI foglalkozik többek között az oktatási intézmények értékelésével,
munkájuk hatékonyságágának felmérésével. Hogy lehet a „tanítást” mérni?
Van-e értelme a komplex oktatói munka számszerűsítésének? Az intézet
vezetője ezekre a kérdésekre is válaszolt.

– Több mint egy éve már, hogy új feladatokkal, új
struktúrában működik az OFI. A szerkezetváltás, az átalakítás akkor nem
váltotta ki mindenki tetszését.

– Ez
érthető is, hiszen az addig önállóan működő intézmények összevonása, az
ezzel járó változás mindannyiunk számára új helyzetet teremtett, új
szemlélet-és gondolkodásmódot feltételezett. A korábbi Országos
Közoktatási Intézet munkatársai attól tartottak, hogy a „befogadott” új
szervezetek, a valóban szerteágazó feladatrendszer szétzilálja az addig
kialakult intézményi egységet. Nos, azóta az idő a reményeimet igazolni
látszik. Sikerült egy jól strukturált intézménnyé kovácsolnunk az OFI-t.
Bebizonyosodott, hogy a sokszínűség nem kárára, hanem szolgálatára van
az oktatásügynek.

Az új
feladatrendszer, az új struktúra egyik legnagyobb értékének azt tartom,
hogy az oktatás, a közművelődés több területét (köz-, szak-, felnőtt-és
felsőoktatás valamint  a  szakképzés) reprezentáló
kutatói, fejlesztői, szolgáltatói kompetenciák egy helyen
összpontosultak, ily módon is biztosítva a kapcsolódási pontok
feltárását, a szinergikus  hatások
érvényesülését.

Az OFI jelenlegi
felépítése nemcsak megengedi, hanem segíti hatékonyabb disszeminációs
tevékenységünket. Az intézményünkhöz tartozó folyóiratok (Új Pedagógiai
Szemle, Könyv és Nevelés,  Educatio), valamint a kiadónk,
könyvtárunk, múzeumunk segítségével folyamatosan továbbadjuk
eredményeinket, segítve azok mielőbbi felhasználását. A pedagógiai
gyakorlathoz, a mindennapi oktatói munkához számos szakmai szolgáltatás,
rendezvény, fórum, tanfolyam révén kapcsolódunk.

Komoly erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy
intézetünk nyitott és rugalmas legyen, tudatosan építsük és menedzseljük
a hazai és nemzetközi szakmai  kapcsolatainkat , kutató
és  fejlesztő munkánkat támogató partnerhálózatokat szervezünk,
szorgalmazzuk az elméleti és gyakorlati szakemberek érdemi párbeszédét.
Több külföldi kutatóintézet munkájába bekapcsolódtunk azzal a
szándékkal, hogy az ott elért eredményeket is
hasznosítsuk.

– Milyen konkrét
feladatokat lát el az OFI?

– Az OFI
alapvetően három szerepkörnek tesz eleget. Egyrészt, mint a minisztérium
háttérintézménye, nyomon követi az oktatási rendszerben zajló
folyamatokat, makro- és mikroszintű kutatásokat végzünk, szakmai
információkkal veszünk részt az oktatáspolitikai döntéshozatal
támogatásában. Másik szerepkörünk, hogy az OFI-ba integrált nagy múltú,
ismert és elismert  szervezetek ( elsősorban az Arany János
Programiroda, az Országos Tudományos Diákköri Tanács Titkársága, az
Országos Kredittanács Titkársága, a Nemzetiségi Koordinációs Iroda,
az  Oktatásügyi Közvetítő Szolgálat és nem
utolsósorban  Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum) további
működtetését biztosítsuk oly módon, hogy tevékenységeiket összehangoljuk
az OFI  fejlesztő, kutató és szolgáltató munkájával. A
harmadik nagy szerepkörünkben  az uniós támogatással
megvalósuló fejlesztési programok menedzselésével, szervezési és
működési koordinációjával kapcsolatos feladatokat látjuk
el.

– Ebben „riválisuk” az Educatio
Kht.

– Nem így határoznám meg
kapcsolatunk lényegét. Az Educatio az NFT1 programjainak kidolgozásakor
hatalmas szakmai tapasztalatokra tett szert, kiépített egy működőképes
szervezeti és informatikai infrastruktúrát, melyet vétek lenne
kihasználatlanul hagyni. Mivel az Új Magyarország Fejlesztési Terv
nagyban épül az NFT1 programjaira, logikus, hogy ők folytassák az
NFT1-ben megkezdett feladataikat. Az Educatio Kht.-val több kiemelt
programban együtt dolgozunk, számos kisebb – nagyobb projektet közösen
valósítunk meg. Az OFI jelenleg önállóan is több nagy fejlesztési
program tervezésén dolgozik, melyből kettő a minőségfejlesztéssel
foglalkozik. Az egyik az „Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban”, a
másik a „Minőségfejlesztés a felsőoktatásban” témaköröket öleli
fel.

– Maradva az utóbbinál, Ön
valóban hisz abban, hogy az oktatói munka centiben, kilóban
mérhető?

– Nem, ez így nem igaz. A
tanítás – legyen az az oktatás bármely szintjén is – elsősorban a
tanítók személyiségén alapul. Annak hatása pedig többszörös áttétellel
és ráadásul hosszabb-rövidebb idő elteltével hat, melyet nyomon követni
igen nehéz. Ám ne feledjük, az oktatók egyben alkalmazottak is, és
munkaadójuknak joga és kötelessége a lehető legadekvátabb módon
figyelemmel kísérni eredményeiket, teljesítményüket. Ezzel tartozik
nekik – hisz a bérezésben is a munka minőségének kell kifejezésre
juttatnia –, tanítványaiknak, akik valamilyen, az intézmény által
megígért, vagy attól remélt cél elérésének érdekében választják épp az
adott egyetemet, főiskolát. Tartoznak a társadalomnak is, hiszen ki kell
elégíteniük az általa elvárt igényeket.

Ezért bármilyen nehéz legyen is a mérés, igen is, meg
kell tenni. Még akkor is, ha ez a feladat rendkívül bonyolult és
összetett. Hogy mennyire, ezt jól példázza az a szegedi egyetemen
végezett kutatómunkánk, amelyben összeállítottuk a működését meghatározó
mutatók listáját. Tudja, mennyi gyűlt össze? Körülbelül
ezer.

– Nem bonyolult
ez?

– De igen. Mert a valóság is
bonyolult, vagy legalább is összetett. Az igazi feladat abban áll, hogy a
sok szempontot felölelő analízis eredményeit annak igazság- és
valóságtartalmának megőrizésével az intézmények vezetői néhány rövid
mondatban, világosan megfogalmazott feladatban legyenek képesek
összegezni. Úgy gondolom, ez a módszer- melyet én nagyon hasznosnak
tartok – elvezethet a megoldáshoz.

–
Mikor elolvastam a projekt tervezetét, ha nem haragszik, az volt a
benyomásom, hogy kissé üres, az élettől elvonatkoztatott álmok
összessége.

– Nem vitatom, hogy
jelen formájában annak tűnhet. Ennek oka az, hogy minden felsőoktatási
intézmény maga kell, hogy életre keltse, „élettel” telítse az általunk
kínált minőségfejlesztési modelleket. Élve autonómiájukkal, nekik kell
végiggondolniuk az oktatói munkát meghatározó vagy befolyásoló
momentumokat, meghatározni a kulcsfontosságú csomópontokat és ezek
ismeretében, a saját eszközeik segítségével cselekedni, hogy az általuk
megfogalmazott célokat teljesíteni is tudják. Riasztónak tűnhet a
feladat, pedig valójában már most is sokan ezt teszik – lehet,
nem tudatosan. A nagy titok a minőségbiztosításban rejlik: dokumentáld,
amit csinálsz, csináld, amit dokumentáltál! Akkor biztosan menni
fog.

– Nem gondolja, hogy ebbe a
munkába nagyon nehéz bevonni a felsőoktatás dolgozóit? Hiszen ők
elsősorban tudósnak tekintik magukat, másodsorban pedagógusnak és csak
jóval utána egy intézmény alkalmazottainak.

– Igen, itt valóban tapintható némi anomália, hiszen az
egyetemi, főiskolai oktatók intézményi besorolása elsősorban a
tudományos munkájuk eredményétől függ. Csak remélni tudjuk, hogy
tanársegédtől professzorig mindenki elfogadja: minél többet tesz az
intézmény hosszú távú fejlesztéséért, annál biztosabb, sikeresebb jövőt
biztosíthat saját magának.

Eredeti
interjú az Origón (Federmayer Katalin) »