A magnó,
a rádió és a tévé átmentése az internetes korszakba.
(Forrás:
Népszabadság)

Ha még nem lett volna közismert: a városban élő nem fizikai
dolgozók több mint kétharmad része naponta lényegesen több időt tölt a
számítógép képernyője előtt, mint tévénézéssel. Nemcsak Magyarországon,
sőt itthon még nem is teljesedett ki egészen ez a trend, hanem
világszerte. Ennek egészségügyi, szociológiai, társadalmi stb.
kihatásait ezúttal nem elemezzük.

Adjuk ehhez hozzá, hogy a számítógépek teljesítménye,
és a hálózatok átbocsátóképessége is a százszorosára nőtt az utóbbi 10
évben. Minden további nélkül lehet dolgozni a vállalati adatbázissal,
miközben valamely multimédia alkalmazás filmet vetít a képernyő
sarkában, vagy szól a zene a fülhallgatóban. Még a hazai rendszergazdák
is reszketve várják azt a pillanatot, amikor valaki megtalálja az
interneten a rádióadásokat, mert ettől kezdve a cég sávszélességigénye a
százszorosára nő. Elvileg a cég által havi súlyos
százezrekért-milliókért előfizetett 2-10 gigabit/mp-es internetkapcsolat
100-300 főnek is elég lenne – ha senki nem hallgat rádiót, néz filmet.
Az „információs társadalom”- és „internetpenetráció”-jelenségek a rádiót
és a magnót tökéletesen átmentették a digitális, online korszakba.
Sokat hallunk a zeneletöltésekről, és a perekről, miközben a néhány
millió Apple iPod és az automatikus feltöltésre állított iTunes
kezelőszoftvere új, hatékony terjesztési csatornát nyitott: ha valaki
föltesz egy számot, az „szétterjed” a hálózatban. Ez a „podcasting”: a
„broadcasting” (műsorsugárzás) mintájára alkotott módszer.

Évek óta figyelgetjük, hova
fejlődik a Skype nevű ingyenes internettelefon-szoftver és
-szolgáltatás. Internet van, hangkártya van, a hangot digitalizálni
kell, el kell küldeni adatként a megadott (IP címmel azonosított)
címzettnek, akinek hasonló hardvere az adatcsomagokat visszaalakítja
hanggá. A dolgot VoIP-nek (voice over internernetnek) is nevezik, és
pénzért árulják, sok egyéb szolgáltatással körítve – a távközlési cégek
meglehetős aggodalommal tekintenek a Skype-ra és a néhány hasonló
szolgáltatásra. Most éppen 33,5 millió a regisztrált Skype-használók
száma, akik közül bármely pillanatban egymillió vagy több éppen aktív.
Hihetetlenül vonzó tömeg ez (a világelső színes magazinok előfizetőinek
ennyi a száma), de a Skype egyik fő vonzereje, hogy nem sugároz
reklámot. Viszont a hangminősége a gépek teljesítményének növekedésével
„fogyasztható” szintre javult. Vagyis a Skype felnőtt ahhoz, hogy
bármely felhasználója elindítsa a saját rádióadó-ját. Néhányan meg is
tették, megszületett tehát a „skypecasting”.

A szoftver mindig is alkalmas volt konferenciahívásra.
Csak a kiszolgáló teljesítményétől függ, hogy 3-an vagy 300-an vehetnek
részt egy-egy szeánszon, amelyen – és ezt már ismerjük – egy moderátor
(dj) zenét és szöveget „lök” a hallgatóságnak. Itt viszont vissza is
lehet szólni… Két kis kiegészítő szoftverrel az „adást” MP3 állománnyá
lehet alakítani, ki lehet tenni a webre, ahonnan az eredeti
elhangzástól függetlenül is bármikor meg lehet hallgatni.

Ezután már nem is olyan meglepő, ha
csak az internet segítségével valaki vagy valami pont olyan híressé tud
válni, mintha a tévében vagy a rádióban szerepelne rendszeresen. Egy
apró probléma van csak: mindeddig egy szó sem esett arról, hogy a
zenehallgatásért, a műsorért bárki is egy petákot fizetett volna.
Úgyhogy csak a szponzorok vagy a hirdetők tarthatják életben a
skypecastingot – ha elég sokan hallgatják. Ezt a sémát is jól ismerjük
már. Addig hallgassuk tehát az internetes adásokat, amíg léteznek, vagy
nem intézményesülnek, mert onnantól kezdve a pénzért vett digitális
rádióadás, avagy HDTV-műsor (a jövőben…) mégiscsak sokkal jobban szól.