Az első
magyar alternatív iskola megalapítója, aki már a hatvanas években
egészen máshogy képzelte el a nevelést, mint ahogy az oktatásirányítók
és a pedagógusok többsége. A Figyelőnet Winkler Mártánál
járt.

Október első hétvégéjén
konferenciával ünnepli a magyarországi alternatív pedagógia a húszéves
történetét a Millenárison. Nagyjából a rendszerváltás idejére tehető az
első gyerekközpontú iskolák hivatalos megjelenése. Az első, a
Kincskereső 1988-ban indult, de már korábban mutatkoztak „repedések” a
kádári egyeniskola építményén. A Váli Úti Általános Iskolában kezdett el
1962-ben, a főiskola elvégzése után tanítani – a Kincskereső későbbi
alapítója – Winkler Márta, aki alaposan felforgatta nemcsak az iskola
életét, hanem a pedagógiai szakma egészét. Vekerdy Tamás szavaival
„egyfajta szakmai underground” színhelye volt a Winkler-féle osztály,
ahová pszichológus- és pedagógushallgatók egyaránt jártak
tanulni.

„Megszerezem magának azt az
osztályt”

„Mindig meggyanúsítottak,
hogy külföldről hoztam a módszereimet, pedig nem is jártam akkor még
külföldön’” – tekint vissza a pályája elejére Winkler Márta miközben
teával, keksszel kínál kis budai lakásában. Szabadkozik a rendetlenség
miatt, szerteszét a tanítványairól, kirándulásaikról készült fotók,
pedagógiai szakirodalmak, a Kincskeresőről szóló filmek. Az egész élete
tárgyakban. Előadásokra készül. Már két éve abbahagyta a tanítást,
átadta tanítványainak a stafétát, de még mindig aktív, állandóan
továbbképzéseket, előadásokat tart szerte az országban. Hacsak teheti,
ezekhez az előadásokhoz „kölcsönkér” helyi gyerekeket, és a gyakorlatban
mutatja meg a módszereit.

„Szüleim,
nagyszüleim vidéki kézművesek voltak, úgy neveltek, hogy sok mindenben
kipróbálhattam magam. Ami mozdult bennem, azt ők segítették továbbvinni”
– vázolja a családi indíttatást. Korán érdeklődött a sport iránt, és
szintén egészen fiatalon beszállt nyáron a családi pénzkeresetbe:
cséplőgép mellett, földeken, konzervgyárban, ládagyárban dolgozott.
Megismerkedett a legkülönfélébb emberekkel. Főiskolás éveiben kijárt
számos iskolába, figyelte, kinek mit mond az, hogy valaki tanító,
önképző körbe iratkozott. Tudatosan készült a
pályájára.

Tulajdonképpen
szerencséje volt a diploma megszerzése után, mert 1962-ben abba az
iskolába kerülhetett vissza, ahol a tanítási gyakorlatot töltötte. Ez
egy bizonyos Bodnár Gábornak volt köszönhető, aki a kerületi oktatási
osztályt vezette. „Pályázni lehetett a pedagógusi helyekre. Bementem
hozzá, hogy én a Váli úton szeretnék tanítani, és azokat a másodikosokat
továbbvinni egészen negyedikig, akikkel gyakoroltam. Az addigi
tanítójuk épp akkor ment el. Ő csak napközis helyet akart adni. Ezt nem
fogadtam el, mondván, én annyi mindent gyűjtöttem, hogy ezt nekem ki
kell próbálni. Megköszöntem, fordultam kifelé. Akkor utánam szólt, hogy
jó, megszerezem magának azt az osztályt.”