A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása a közoktatási törvény koncepciójában szereplő szakközépiskolai érettségi rendszeréről.
A Történelemtanárok Egylete fenntartva az új közoktatási törvény koncepciójáról készített 2010. december 30.-i állásfoglalását, tanulmányozta a Nemzeti Erőforrás Minisztere által 2011. február 11-én, 100546-3/2011. sz. kormány részére készített előterjesztését.
Egyetértünk azzal, hogy az érettségi vizsga a felkészítő iskolatípustól függetlenül egységes vizsgának tekintendő. A tervezet tartalmazza a kötelező érettségi vizsgatárgyak rendszerét, megnevezi a történelmet is.
Elengedhetetlennek tartjuk, hogy a történelem – mint a nemzeti önismerethez, kultúrához alapvető ismereteket tartalmazó ismeretkör, s a jelenben való eligazodáshoz elengedhetetlen (egyúttal alapvető kompetenciákat fejlesztő) tantárgy – továbbra is kötelező érettségi vizsgatárgy legyen.
Mindennek ellentmond, hogy a tervezet szerint a szakközépiskolákban a történelem (és a matematika) kötelezőből választható érettségi tárggyá válhat: „Szakközépiskolákban a szakképzettség megszerzéséhez – a magyar nyelv és irodalom, valamint az idegen nyelv kivételével – egy kötelező és egy kötelezően választandó tantárgy helyett szakmai tantárgyat kell választani.”(Tervezet 37. oldal)
Meggyőződésünk, hogy a történelem érettségi részleges eltörlése csak tévedés lehet. Kérjük a minisztériumot, ezt módosítsa, s a javított anyagot tekintse magáénak.
A Történelemtanárok Egylete készen áll arra, hogy az érettségi tárgy jellegében, tartalmában egyeztessen a Minisztériummal.