Történelem- és társadalomismeret-tanárként én is azt szeretem, ha diákjaim gondolkodnak, kérdéseket tesznek fel, tájékozottak a világ dolgaiban és összekötik a különböző helyről szerzett ismereteiket. Az új alkotmány és az e körüli viták azonban összezavarták az eddigi tanítási gyakorlatot. Több évfolyamon is tanítok, és valahogy úgy jött ki, hogy az alkotmány mindenhez köthető. (Stefány Judit)
Társadalomismeretből a politikai rendszer elemzésénél tartunk, ez pedig az alkotmány fogalmával, alkotmánytípusokkal indul, majd át szoktunk térni a mai magyar rendszer leírására, mármint az 1989-esre, de ez már nem mai, vagyis mégis mai, helyesebben már jövőre nem lesz mai… Már most összezavarodtam. Történelemből is több csoportommal a 12. érettségi témakörnél járunk – mai magyar társadalom, életmód. Csak néhány szemelvény az utóbbi hetekben elhangzott, zavaromat okozó és fokozó kérdésekből:
„Az alkotmány alapvető funkciója az államhatalom korlátozása, az állami berendezkedés társadalmi legitimálása, továbbá az, hogy a legmagasabb szinten rögzítse, ismertté tegye a közhatalmi berendezkedésre, valamint az emberi jogokra vonatkozó alapvető szabályokat, és hogy serkentse a társadalmi viszonyok fejlődését.” Lehet bevezetője, amelyet preambulumnak hívnak…
– De tanárnő a Nemzeti hitvallás az preambulum? Nem az egyháznál tanultunk valamikor a Hiszekegyről? Akkor a preambulumot lehet imának is fordítani?
– De tanárnő volt már valami ilyesmi a Horthy-korban, „Hiszek egy istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában”…
NEM! Azt én mondom meg, hogy mi a preambulum, különben sem pontosan idézted a szöveget, és az nem nemzeti volt, hanem Magyar Hitvallás!
– De tanárnő, nem azt mondtuk, hogy egy polgári államban az állam és az egyház szét van választva…?
AZT MONDTUK, de vannak ellenpéldáink is, Dániában ma is a protestáns egyház vezeti az anyakönyvezést…
– De tanárnő, akkor most Magyarország is olyan lesz, mint Dánia, mert az Istennel kezdődik az alkotmány?
– De tanárnő, aki nem hisz Istenben vagy nem keresztény, arra nem vonatkozik?
VONATKOZIK. Az állampolgárságnak és a jognak nincs köze semmiféle felekezeti hovatartozáshoz, azt már a felvilágosodás kora óta…
– De tanárnő, II. József türelmi rendelete is a történelmi alkotmányunk vívmánya?
– De tanárnő, az nem lehet, mert ő Habsburg volt, igaz? Ugye a Tripartitum az igazi magyar?
– És a Pragmatica Sanctio?
– A kiegyezés?
– Az Aranybulla?
– De tanárnő, az öröklés kérdésében az Alkotmánybíróság az Aranybulla vagy az 1351. évi törvények, esetleg az április törvények szellemében is dönthet?
NEM! A Polgári Törvénykönyv van érvényben!
– De tanárnő, aki nem magyar nemzetiségű arra is vonatkozik, mert csak a magyart áldja meg az isten?
VONATKOZIK. Van érvényes kisebbségi törvényünk, ami egyéni és kollektív jogokat biztosít a nemzeti és etnikai kisebbségek számára.
– Tényleg! Már Szent István is megmondta, hogy az egynyelvű, egykultúrájú nemzet gyenge és esendő. De tanárnő, ez is része ugye a történeti alkotmányunk vívmányainak?
NEM! Nem pontosan idéztél: „Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”, és ez nem törvénykönyv, hanem Szent István Intelmei…
– De tanárnő, az államalapításos tételben elég, ha azt mondom, hogy tisztelem Szent István tevékenységét vagy kell tudni a vármegyerendszert is?
– De tanárnő, akkor a fejünket kopaszra nyírják, ha nem megyünk templomba, és a tyúklopást most Szent László törvényei szerint is büntethetik?
NEM! Van érvényes Büntető Törvénykönyvünk!
– De tanárnő, mikor lesz népszavazás az alkotmányról?
MIÉRT LENNE?
– De tanárnő azt mondta, hogy a polgári államokban vagy az alkotmányozó nemzetgyűlés, vagy népszavazás legitimálja az új alkotmányt!
– De tanárnő, akkor most III. Napóleon…
ELÉG!
– De tanárnő, akkor most exlex állapot van?
MIÉRT LENNE?
– Mert a preambulumban vagyis Nemzeti Hitvallásban az van, hogy „Hazánk 1944 . március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk”, nem mondhatja, hogy nem pontosan idéztem…
Azt hiszem, nem gondolkodnak, csak kérdeznek, és engem akarnak kikészíteni…